Részletes keresés
Az Országos Bírósági Hivatal 2019. évre a Karrier – Család – Egészség egyensúlyának megteremtését tűzte ki céljául. A 2019. évi Megtartó Program keretén belül, a családbarát szervezeti kultúra erősítése érdekében az OBH Elnöke a munkatársak részére szabadidős program lehetőségeket, ezzel élményt is biztosítani kíván. Ennek szellemében az OBH az ország legnagyobb állatkertjeivel vette fel a kapcsolatot, hogy partneri együttműködéseket alakítson ki.
A Közigazgatási Felsőbíróság leendő székhelyét tekintették meg az Igazságügyi Minisztérium (IM) és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) magas rangú képviselői 2019. március 27-én, Esztergomban. A Szent István tér 4. szám alatt található Déli Kanonoksor műemléki védelem alatt álló épületének bejárásán mások mellett részt vett dr. Völner Pál, az IM parlamenti államtitkára és dr. Handó Tünde, az OBH elnöke.
Energetikai korszerűsítést hajt végre a Pécsi Törvényszék és a Pécsi Ítélőtábla, a Bajai Járásbíróság és a Bajai Járási Ügyészség, valamint a Komlói Járásbíróság és a Komlói Járási Ügyészség közös épületeiben az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. (NFSI). A beruházások a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében valósulnak meg.
Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Ráckevei Járásbíróság épületében 2025. július 29. és 31. napján 8:00 és 16:00 óra között az ELMŰ Hálózati Kft. karbantartási munkálatokat végez.
Ezen a napon – az áramszünet miatt – az ügyfélfogadás szünetel.
A bíróság sem telefonon, sem elektronikus úton nem elérhető, azonban a papír alapú beadványok az előtérben található gyűjtőládába elhelyezhetők.
Megértésüket köszönjük!
öbbek között a törvényalkotás folyamatáról, a közigazgatási bíráskodás továbbfejlesztésében betöltött szerepéről, alkotmányos jelentőségéről és a jogalkalmazási kérdéseiről esik majd szó azon a Wlassics Gyula Emlékkonferencián, amelyet december elején szervez az Országos Bírósági Hivatal és a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület (KEJE), a Kúria és a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének támogatásával.
Kihívások és trendek az igazságszolgáltatásban és a szakkönyvtárakban címmel rendeztek szakmai konferenciát a Kúrián és a Fővárosi Törvényszéken. A szakmai konferencia az Országos Bírósági Hivatal (OBH), a Kúria Tőry Gusztáv Jogi Szakkönyvtára, a Fővárosi Törvényszék Könyvtára és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Jogi Szekció közös szervezésében valósult meg.
Február 22-e, a bűncselekmények áldozatainak világnapja. Ebből az apropóból rendezett az Országos Bírósági Hivatal (OBH) tudományos konferenciát 2019. február 18-án. A rendezvény szorosan kapcsolódik az OBH „Tanúgondozás és áldozatvédelem országos programjához”, amelynek fókuszában a tárgyalásra idézett tanúk és a bűncselekmények áldozatainak minél szélesebb körű támogatása áll.
A fogalmazói versenyvizsga célja , hogy felmérje többek között a pályázók jogi műveltségét, szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességét. A felvételi versenyvizsga írásbeli fordulóján 53 vizsgázó mérte össze tudását március 11-én a Magyar Igazságügyi Akadémián. A jogi végzettségű pályázókat 2019 I. félévében összesen 31 bírósági fogalmazói álláshely várja.
A Ceglédi Járásbíróság épületében új, központi hűtő-fűtő rendszert építenek ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által meghirdetett Wagner Gyula Program keretében. A korszerű fejlesztéssel az épület téli fűtése és nyári hűtése is megfelelően biztosított lesz. A rendszer kombinálható megújuló energiaforrás felhalmozásával is.
2019. november végétől új megjelenéssel, átstrukturált felépítéssel és számos új típusú tartalommal várja látogatóit a bíróságok központi honlapja. Már az első héten háromszoros volt az érdeklődés az új honlap iránt és közel négyszeres volt az új felhasználók száma.