Részletes keresés

A Püspökladányi Járásbíróság 2018. november 27-én előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak a büntetőügyében, akik 2018 áprilisában többször betörtek egy püspökladányi ingatlanba, valamint más bűncselekményeket is elkövettek. A bíróság az előkészítő ülésen elfogadta a vádlottak beismerő nyilatkozatát, így a tényállást a vádiratival egyezően állapította meg.

 

A Miskolci Törvényszék 2016. május hó 17. napján ítéletet hirdetett a R.E. I.r. és  II.r. Kft. felpereseknek, – a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata I.r. és II.r. Kft. alperesek ellen tisztességtelen piaci magatartás miatt folyamatban lévő perében.
 
A vádlott, a sértett, valamint harmadik társuk egy vasútállomás üres épületében laktak, munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkeztek, hajléktalan életmódot folytattak, mindhárman rendszeresen, nagy mennyiségben fogyasztottak alkoholt. A vádlott a hajléktalanok körében vezető szerepet töltött be, agresszív, erőszakos természetű volt. A vádlott 2014. május 3-án este a sértettel szóváltásba került. A vita során a vádlott magához vett egy 13 cm pengehosszúságú konyhakést, mellyel elindult a ház bejárata felé.

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. július 13-án megtartott nyilvános ülésen helybenhagyta a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Nyírbátori Járásbíróság ítéletét.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a Soproni Járásbíróság elsőfokú ítéletét a megváltoztatta és az I. r. vádlott tekintetében mérsékelte a büntetést. A II. r. vádlott vonatkozásában a döntés még első fokon jogerőre emelkedett, míg a másodfokú döntés az I. r. vádlottat tizennégy év helyett tizenkét év hat hónap – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélte, a III. r. vádlott büntetése pedig nem változott. 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a szerb állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akit lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2018. március 6-ig tart.
 

A Debreceni Járásbíróság bíróság elé állítás keretében 2015. november 12-én tárgyalta annak a férfinak a büntető ügyét, aki néhány nappal ezelőtt a hajdúbagosi iskolában rátámadt egy tanárra.

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

A Győri Törvényszék ma hirdetett első fokú határozatot a soproni lőtéri kettős emberölés ügyében.

A Veszprémi Törvényszéken előkészítő ülés tartásával megkezdődött annak férfinak a büntetőügye, aki a vádirat szerint egy több mint 20 cm hosszú ollóval támadt rá a vele szemben lakó sértettre. 

Az emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben megtartott előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be a váddal egyezően a bűncselekmény elkövetését és úgy nyilatkozott, hogy a sértett sérüléseit ugyan ő okozta, azonban szándéka nem terjedt ki a sértettnek a megölésére.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 41 éves salgótarjáni férfinak, aki a gyanú szerint 2019. november 21-én egy parkoló autóból készpénzt lopott.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a külföldi férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. 

 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította az Egri Törvényszéket. Az első fokon eljárt Gyöngyösi Járásbíróság 2015 májusában F. A. vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében és 3 év börtönbüntetésre illetve 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokon eljárt Egri Törvényszék 2016 márciusában a vádlottat felmentette az ellene szexuális erőszak bűntette miatt emelt vád alól.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen 1 év 4 hónap – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt három férfit, akiket súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádoltak mint társtetteseket. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a bűnösnek kimondott szurkolók 2 évig nem látogathatják a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sporteseményeket. 

A vádlott a vezetést megelőzően körülbelül 4 deciliter vodkát fogyasztott, majd három kiskorú gyermekét is beültetve a kocsiba otthonából a szomszédos településre indult, ahol az intézkedő rendőrök az eljárás során alkalmazott gyorsteszttel megállapították, hogy a vádlott a vezetést megelőzően alkoholt fogyasztott. A további intézkedésnek ellenszegülő vádlottat a rendőrség munkatársai a balassagyarmati kórházba szállították. A bíróság pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2019 novemberében Bőcsön elütött egy kerékpárost. 

A Miskolci Járásbíróság elsőfokú ítélete szerint a vádlott a reggeli órákban Hernádkak irányába közlekedett autójával, amikor a mellette ülő kiskorú gyermekéhez fordult és így nem észlelte az előtte, vele azonos irányban, kerékpárral haladó sértettet, akit a jármű jobb első részével elütött. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. 

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 30-án elrendelte egy külföldi férfi ideiglenes átadási letartóztatását, akivel szemben a Krakkói Kerületi Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. A férfit – 10 év szabadságvesztéssel fenyegetett – csalás és más bűncselekmény miatt, büntetőeljárás lefolytatása céljából keresik a lengyel hatóságok. 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

JOG ÁLTALÁBAN

A nemesi címek és az uniós polgárság összefüggései, különös tekintettel az Európai Unió Bíróságának a Wolffersdoff-ügyben hozott ítéletére / Tóth Norbert. – In: Jogtudományi Közlöny ISSN 0021-7166. – 72. évf., 1. sz. (2017. január) p. 16-24.

G. W. Leibniz (1646-1716), a jogtudós / Paksy Máté. – In: Jogtudományi Közlöny ISSN 0021-7166. – 72. évf., 1. sz. (2017. január) p. 25-33.

 

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt E. Zs. és társai ellen indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság a 2019. február 21-én meghozott ítéletével E. Zs. I. r., B. T. II. r., F. M. IV. r. vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, K. P. R. III. r. és M. R. VI. r. vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és közügyektől eltiltásra, B. Sz. V. r. és T. T. VII. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélte.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 57 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 379 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019