Részletes keresés

A Nyíregyházi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott egy szabolcsi településen élt 21 évvel fiatalabb feleségével. Házasságuk 2021 nyarán - a férfi túlzott féltékenysége miatt - megromlott.  2022. január 1-jére virradó éjszaka szóváltásba keveredtek, melynek során a vádlott olyan erővel szorította meg a már ágyban fekvő felesége nyakát, hogy az asszony a helyszínen meghalt. Ezt követően a vádlott öngyilkosságot kísérelt meg eredménytelenül, majd reggel 7 óra körül telefonon értesítette a segélyhívót, hogy megölte a feleségét.

Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottat folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója, nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette miatt 14 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés végett jelentett be fellebbezést.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 168 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Kép

In every field of life it is essential to be able to act in the service of community for the common interests, setting aside our private interests – highlighted the President of National Office for the Judiciary (NOJ) in her welcome speech at the handover of the renewed building of the Debrecen Administrative and Labour Court.

A Szombathelyi Törvényszék - dr. Varga Roland tanácsa – a mai napon újabb tárgyalást tartott  Gy. I. emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben.

A bíróság a mai tárgyaláson iratokat ismertetett, tanúkat hallgatott ki, valamint a bejelentésről készült hangfelvételt hallgatta meg.

A tárgyalást a bíróság a bizonyítás kiegészítésére elnapolta, és egyesített fegyver-orvos-fizikus szakértőt, a vádlott vonatkozásában pszichológus szakértőt, valamint a vádlott első vallomása tekintetében orvos-pszichiáter szakértőt rendelt ki.

Pályázási határidő

504.E/2019. (IX. 20.) OBHE 

határozat

Pályázati kiírás a Kúrián

egy kúriai bírói álláshelyre

 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

JOG ÁLTALÁBAN

CCBE-útmutató: Hogyan használja az ügyvédség az online jogi szolgáltatást kínáló platformokat?. – In: Ügyvédek Lapja ISSN 1216-9102. – 60. évf., 3. sz. (2021 május - június) p. 36-46.

Kép

Nincs olyan bíró ma Magyarországon, akinek ne lenne mobileszköze, és ne lenne távoli asztal kapcsolata. Azaz a bírók otthonról is felkészülhetnek a tárgyalásra, illetve otthoni munkavégzés keretében minden előkészítő tevékenységet el tudnak végezni – mondta el dr. Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese az Inforádió Paragrafus című műsorában 2019. február 28-án. 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2020. január 13. napján kelt 9.E/2020. (I.13.) számú határozatával elrendelte a büntető ügyszakot érintően a Szegedi Törvényszék elnöke igazgatási tevékenységének vizsgálatát. A vizsgálati jelentés elkészült, melynek eredményeként további egy érintettel szemben fegyelmi eljárás kezdeményezésére került sor. Így most már három érintett ellen folyik fegyelmi eljárás.

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. április 9-én 09.00-kor, mind pedig a 2024. április 11-én 09.00-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30.  számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 8-án 09.00-ig, illetve 2024. április 10-én 09.00-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 8-án, valamint 2024. április 10-én 16.00 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

 

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. február 4-én 9-kor, mind pedig a 2025. február 6-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. február 3-án 9-ig, illetve 2025. február 5-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. február 3-án, valamint 2025. február 5-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

 

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. március 4-én 9-kor, mind pedig a 2025. március 6-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. március 3-án 9-ig, illetve 2025. március 5-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. március 3-án, valamint 2025. március 5-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. március 18-án 10-kor, mind pedig a 2025. március 20-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. március 17-én 10-ig, illetve 2025. március 19-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. március 17-én, valamint 2025. március 19-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. június 17-én 9-kor, mind pedig a 2025. június 19-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. június 16-án 9-ig, illetve 2025. június 18-án 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 16-án, valamint 2025. június 18-án 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 513 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 519 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 19 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 25 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 26 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025