Részletes keresés

Bűnösnek mondta ki a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2020. február 5-én kihirdetett ítéletében azt a férfit, aki ittasan az autóval egy fának csapódott, utasa a baleset következtében meghalt.

Az elsőfokú bíróság a hajdúnánási vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

Dr. Szegedi Gyöngyvér bírói tanácsa a Budapest Környéki Törvényszéken 2017. október 11-én kezdte meg annak a 13 vádlottnak a tárgyalását, akiket kötelességszegés és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vádoltak meg.
 
A Pécsi Törvényszék 2018. február 9-én bírálta felül és lényegében helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság 2017. szeptember 12-én kihirdetett ítéletét, melyben dr. F. I. vádlottat felbujtóként elkövetett garázdaság bűntette miatt 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 25.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.
 

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2022 augusztusában egy borsodi településen lévő családi házban együtt italozott az apjával és férfi testvérével. Szóváltás, dulakodás alakult ki közöttük, a vádlott kezdetben megakadályozta, hogy a testvére és az apja egymásra támadjanak, azonban később ő is egyre dühösebb lett. A testvér megelégelte a családi vitát, felöltözött, távozni akart a házból, az apja viszont hátulról megfogva visszatartotta.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

JOG ÁLTALÁBAN

A nemesi címek és az uniós polgárság összefüggései, különös tekintettel az Európai Unió Bíróságának a Wolffersdoff-ügyben hozott ítéletére / Tóth Norbert. – In: Jogtudományi Közlöny ISSN 0021-7166. – 72. évf., 1. sz. (2017. január) p. 16-24.

G. W. Leibniz (1646-1716), a jogtudós / Paksy Máté. – In: Jogtudományi Közlöny ISSN 0021-7166. – 72. évf., 1. sz. (2017. január) p. 25-33.

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 108 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 112 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 114 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 74 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 106 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 389 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 394 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024