Részletes keresés

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében 4 év börtönre és 8 év Magyarország területéről való kiutasításra ítélt kettő, letartóztatásban lévő moldáv állampolgárt, folytatólagosan, társtettesként, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt. Továbbá a bíróság az I. rendű vádlottat 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. július hó 25-én tartott ülésén meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki egy lakásba benyomulva a hálószobából vitt el készpénzt. 

A nyomozás adatai szerint a férfi 2023. július 26-án a sértett lakásából vitt el több szászezer forintot. Az elkövető letartóztatását a bíróság 2023. július 27-én rendelte el, ennek határidejét legutóbb 2024. július 27-ig hosszabbította meg. 

2024. 06. 13.

A Tapolcai Járásbíróság két év – végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt az 59 éves német állampolgárságú férfit, akit csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondott ki bűnösnek. A vádlottat a bíróság kiutasította Magyarország területéről öt évre, továbbá bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

2024. 05. 22.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 300.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a 77 éves veszprémi férfit, aki a grillezést követően kihűltnek hitt faszénnel gondatlanságból közveszélyt okozott.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 év börtönre és 6 év Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy ukrán férfit.

2025. 03. 18.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. január 18. napján hozott ítéletével, társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónap időtartamra próbára bocsátotta a fiatalkorú vádlottat, megállapította, hogy a próbára bocsátás tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll és magatartási szabályként előírta, hogy iskolai tanulmányait folytassa, valamint vegyen részt indulatkezelési tréningen.

2025. 06. 03.

A Tatabányai Járásbíróság a kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2025. július 2. napjáig – elrendelte annak a két szlovák férfinek a letartóztatását, akik rollereket loptak el Komáromban. 

A Bíróságok Napja alkalmából az idei évben is ünnepélyes keretek között vehették át elismerésüket az ország bíróságainak kitüntetettjei 2023. július 14-én az Országos Bírósági Hivatalban. Az Országos Bírói Tanács idén dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal Elnökének előterjesztése alapján a Kecskeméti Törvényszék bírái közül dr. Nagy Barbara Zitának, a Bajai Járásbíróság bírájának és dr. Kökény Tímeának, Kecskeméti Törvényszékre kirendelt kecskeméti járásbírósági bírónak címzetes törvényszéki bírói címet adományozott.

Dr. Husek Dániel, a Kecskeméti Törvényszék Elnöke helyi elismeréseket is átadott a bíróságok napja alkalmából. A Bács-Kiskun Megye Igazságszolgáltatásáért Emlékérmet az idei évben dr. Tamás Adrienne, a Kiskunhalasi Járásbíróság elnöke, illetve Gelencsér Gáborné, a Kunszentmiklósi Járásbíróság végrehajtási ügyintézője vehették át kimagasló szakmai munkájuk és közösségért végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként.

A kitüntetetteknek gratulálunk.

Kecskemét, 2023. július 17.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

A Bíróságok Napja alkalmából az idei évben is ünnepélyes keretek között vehették át elismerésüket az ország bíróságainak kitüntetettjei 2021. július 15-én, az Országos Bírósági Hivatalban. Az Országos Bírói Tanács az idei évben Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnökének előterjesztése alapján a Kecskeméti Törvényszék bírói karából Dr. Siposné dr. Zentai Anitának, a Kecskeméti Járásbíróság elnökhelyettesének címzetes törvényszéki bírói címet, az igazságügyi alkalmazottak közül pedig Eszes Mariannak, a Kecskeméti Járásbíróság tisztviselőjének tanácsosi címet adományozott.

A kitüntetetteknek gratulálunk!

Kecskemét, 2021. július 20.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

3 év 6 hónapról 2 év 4 hónap börtönbüntetésre enyhítette jogerős ítéletében a Debreceni Törvényszék T. Rudolf büntetését, és 4 év helyett 3 évre tiltotta el a közügyek gyakorlásától. Az enyhébb szankciót az új Btk. indokolja, amely kedvezőbb az adott bűncselekményt illetően, így a törvényszéknek ezt kellett alkalmaznia. Szintén az új Btk. rendelkezései miatt T. Rudolf nem a büntetés ¾ részének, hanem 2/3 részének letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A jogerős ítélet szerint T.

Nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 évi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az Ajkai Járásbíróság 2019. január 24-én kihirdetett ítéletében azt a büntetlen előéletű vádlottat, aki, miután már két éve dolgozott eladóként a sértett tulajdonát képező nemzeti dohányboltban, 2017 őszén a megelőző napi bevételek zsákolása során a bevételből közel kétmillió forintot jogtalanul eltulajdonított.

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája 2021. július 13-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint – társaival – több, a nyolcvanas éveiben járó idős embert tévesztett meg az úgynevezett „unokázós csalás” klasszikus elemeivel, aminek során több mint két és fél millió forintot csaltak ki a sértettektől.

A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerősen elrendelte annak a férfinak a házi őrizetét, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított házi őrizete 2015. december 17-ig tart. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két nőnek és egy férfinak a letartóztatását, akiket tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen, súlyos testi sértés bűntette miatt 60 nap elzárásra ítélt egy büntetett előéletű férfit.

Ítéletet hirdetett a Miskolci Járásbíróság 2016. szeptember 22-én annak a három vádlottnak a büntetőügyében, akik a vád szerint 2015. június 5-én Miskolcon egy feszítővassal kifeszítették egy családi ház kerítésének dróthálóját, bementek az udvarra, a ház zárját kitépték a tokból és bejutottak a házba. A fürdőszobában a rézcsöveket és a csaptelepeket, fürdőkádat kiszakították. Tovább kutattak értékek után és bementek az idős sértett hálószobájába is, aki az ágyban fekve félelmében nem mert megmozdulni.
A Szolnoki Járásbíróság 2017. február 20-án meghozott, aznap jogerős ítéletében 2 rendbeli akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 2 évre próbára bocsátotta, azt a fiatalembert, aki 2015 őszén, 15 évesen egy keddi délutánon Szolnokon, a Vásárcsarnok mellett található élelmiszerbolt előtt négy, 13 éves gyermeket bántalmazott, akik közül ketten 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.