Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla Dr Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. június 12-én jogerős ítéletével, bizonyítottság hiányában felmentette D.B.A. vádlottat az ellene gondatlanságból elkövetett halált eredményező vasúti közlekedés veszélyeztetésének vétségének vádja alól. 
 

A Pécsi Járásbíróság 2020. február 20-án elrendelte egy Pécsett, hajléktalanként élő férfi letartóztatását egy hónapra nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett rongálás bűntette, lopás bűntette és többrendbeli lopás vétsége miatt.

A több ügy egyesítését követően folyamatban lévő nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2020. február 5-én a hajnali órákban Pécsett egy felújítás alatt álló lakásba hatolt be úgy, hogy az ajtót befeszítette és onnan különböző munkaeszközöket és alapanyagot tulajdonított el összesen 220.000 forint értékben.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely jogerőre emelkedett.

A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírája 2018. január 26-án rablás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte L. K. gyanúsított előzetes letartóztatását. 
 
Pályázási határidő

A Debreceni Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. június 6-án testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte F. S. gyanúsított letartóztatását. 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított italozó életmódja miatt rendszeresen vitatkozott a feleségével, bántalmazta őt. 

Pályázási határidő

A Pécsi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet



a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökhelyettesi (100. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

A Debreceni Törvényszék elnöke

 pályázatot hirdet

a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökhelyettesi (30. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt 5 év börtönre és 10 év Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy bolgár férfit.

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt egy lett férfit.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 év börtönre és 6 év Magyarország területéről kiutasításra ítélt egy észt férfit.

A Szombathelyi Járásbíróság elrendelte annak a hajléktalan, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező férfinak a letartóztatását, akit a rendőrjárőrök Rábapatyon 2021. május 10-én értek tetten, miközben10 szír migránst akart illegálisan Ausztriába juttatni egy mentőautónak tűnő járművel.

A gyanúsított az általa vezetett „Ambulance” feliratú gépjárműbe 10 szírt vett fel, akik a szerb-magyar határt illegálisan lépték át úgy, hogy a határon lévő kerítésen átmásztak. 

Elérhetőségeink

Cím

1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc utca 78-82.

Levelezési cím

1751 Budapest Pf. 96.

Központi telefonszám

+36 (1) 277-0044
+36 (1) 278-5900

E-mail

csepel.elnokseg@birosag.hu Nem használható folyamatban lévő vagy befejezett bírósági eljárásokban beadvány benyújtására!

Büntetőügyekben kérelmeiket és beadványaikat az alábbi e-mail címen is előterjeszthetik: bunteto_kezeloiroda_csepel@birosag.hu (bunteto_kezeloiroda_csepel[KUKAC]birosag.hu)

 

Elnök

Dr. Filipp Mónika

Elnökhelyettes

Dr. Demeter Andrea

 

Ügyfélfogadási rend

Elnöki, elnökhelyettesi félfogadás

Bírósági vezetők e-mail elérhetősége: csepel.elnokseg@birosag.hu
Bírósági vezetők telefaxszáma: +36 (1) 276-6312

Félfogadás

Minden hónap első szerdáján 9:00 - 11:00 előzetes egyeztetés alapján

Kezelőirodák

Telefonszám

+36 (1) 278-5900

Fax

+36 (1) 276-1165

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:00
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

Tisztelt Ügyfeleink! A kezelőirodák ügyfélfogadási időn kívül kizárólag

  • a tárgyalás, meghallgatás helyéről és időpontjáról,
  • az iratok hollétéről,
  • szakvélemény beérkezéséről,
  • jogorvoslati kérelem beérkezéséről

adhatnak felvilágosítást.

Ügyvédeknek péntek délelőttönként soron kívüli ügyintézést biztosítunk!

Ügyfélsegítő (eljárásjogi segítségnyújtás) : szerda 8:15 - 15:00

 

Megközelíthetőség autóval

GPS: 47.432776,19.068035

 

Akadálymenetes megközelíthetőség

  • Az épület akadálymentes kialakítású, a főbejárat felől akadálymentesen megközelíthető.
2024. 08. 09.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását erőszakkal, felfegyverkezve elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben.

2025. 03. 12.

A Debreceni Járásbíróság 2025. március 12-én hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik fogorvosi képesítés nélkül végeztek beavatkozást két sértetten.

2025. 05. 15.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. május 14-én hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottat felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolta az ügyészség.