Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2015. június 25-én kihirdetett elsőfokú ítéletében N. N. afgán állampolgárt rablás bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 5 évre Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. 
 
A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 5 évi próbaidőre felfüggesztette. 
 

A Debreceni Járásbíróság 2021. január 18-án, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki halálos balesetet okozott Vámospércs belterületén. A 37 éves férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott. 

A bíróság bűnösnek mondta ki a büntetlen előéletű vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségében, ezért őt 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá 1 év 10 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 275 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

Az önbíráskodás bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. november 2-án megtartott nyilvános ülésen hozott döntést azzal a férfivel szemben, aki telefonja visszaszerzése érdekében bántalmazott két másik férfit, az egyiküket gázolajjal locsolta le.

A Debreceni Ítélőtábla tanácsa tárgyalás és orvosszakértő meghallgatása után, tanácsülésen megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. A vádlott bűncselekményét halált okozó testi sértés bűntette helyett különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítette. Ezért a vádlott szabadságvesztés büntetését 18 év fegyházra súlyosította. Az ítélőtábla az ügyész indítványával szemben ugyanakkor nem látta megállapíthatónak a védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére való elkövetést és életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására sem látott indokot.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy miskolci nő letartóztatását az alábbi tényállás alapján:

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.

A sajtóban „vörösiszap per” néven ismertté vált büntetőügyben a harmadik napon a XI. és a II. r. vádlottak védői mondták el védőbeszédeiket.

 

A XI. r. vádlott védője hangsúlyozta, hogy védencének magatartása és a bekövetkezett kár között nincs okozati összefüggés, így bűncselekmény hiányában a vádlott felmentésére tett indítványt.

 

A II. r. vádlott védője közel négy órás perbeszédének végén a II. r. vádlott bűncselekmény hiányában történő felmentésére tett indítványt.

 

A Jászberényi Járásbíróság 2017. szeptember 29-én annak a két, 38 illetőleg 50 éves férfinak a büntetőügyében hozott ítéletet, akik a nem jogerős ítélet szerint 2014. június 29-én a déli órákban, 12 óra 30 perc körüli időben az egyik jászapáti vendéglőben verekedtek össze. Előbb csak kiabálva veszekedtek egymással, majd a fiatalabb férfi egy alkalommal tenyérrel, majd egyszer ököllel is arcon ütötte idősebb haragosát.

A Pécsi Járásbíróság a 2020. január 22. napján megtartott tárgyaláson F.A. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettében és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében bűnösnek mondta ki, ezért őt 1 év 6 hónap börtönre és 100.000,-Ft pénzbüntetésre ítélte, valamint 1 év 2 hónapra a közúti járművezetéstől eltiltotta. A bíróság szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

Kép

A bírói karrier meghatározó állomását jelentheti a bírósági vezetői tisztség betöltése, mely pályázat útján lehetséges. A bírósági vezetői álláshelyekre a pályázati kiírások a Bírósági Közlönyben jelennek meg. Bírósági vezetői tisztséget csak határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. A bírósági vezetői kinevezés – a tanácselnök kivételével – 6 évre szól.

A Szolnoki Törvényszék 2014. július 8-án helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság ítéletét, amelyben állatkínzás bűntette miatt H T vádlottal szemben 1 év 2 hónap börtönt szabott ki. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 2 év 6 hónap időtartamra felfüggesztette.
 

Ítéletet hozott a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a terheltnek az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2022 októberében a kora esti órákban Mezőkövesden a megengedett legnagyobb haladási sebességet közel a kétszeresével túllépő 93 km/h sebességgel közlekedett gépjárművével, melynek során késedelemmentesen észlelte ugyan az úttesten átlósan, kocogva áthaladó sértettet, ezért fékezett, de a sebességtúllépése miatt nem tudott megállni, a sértettet járműve jobb első részével elütötte. A néhai sértett a helyszínen elhunyt. 

Több rendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt indult eljárásban 2024. december 14-én a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki fél éven át károsított meg több céget.

A megalapozott gyanú szerint Z.L. gyanúsított 2024 márciusa és októbere között az ország több városában keresett fel építési anyagok bérbeadásával foglalkozó cégeket azért, hogy onnan bérleti szerződés kötését követően nagy értékű homlokzati állványokat hozzon el. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 61 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2024

Ittas vendégeket és gyengénlátó, idős férfit is kifosztott az a vádlott, akit a Zalaegerszegi Járásbíróság 10 hónap börtönbüntetésre ítélt. Bűntársa 8 hónap börtönt kapott, 2 év próbaidőre felfüggesztve.