Részletes keresés

I. Zártkörűen működő részvénytársaság

Az a részvénytársaság, amelynek részvényei nincsenek bevezetve tőzsdére, zártkörűen működő részvénytársaságnak (zrt.) minősül.

részvényesek száma

induló vagyon (alapőke)

helytállás

legfőbb szerv

vezető tisztségviselő

A Keszthelyi Járásbíróság a 2021. október 1-jén megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki saját testvérének okmányait felhasználva 1.100.000 forint kárt okozott.

A Kiskunhalasi Járásbíróság 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy kiskunhalasi férfit, akivel szemben kerítés és kitartottság miatt emelt vádat a Kiskunhalai Járási Ügyészség. 

Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2023. március 29. napján számolt be az Országgyűlés plenáris ülésén a bíróságok 2021. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről. Kiemelte, hogy a bíróságok tevékenységére 2021-ben is kihatással volt a járványhelyzet, így a bíróságok anyagi, tárgyi és emberi erőforrásokkal való ellátottságának biztosítása mellett továbbra is kiemelt feladat volt a bírósági munkatársak és az ügyfelek egészségének megóvása.

A bíróságok a nehéz körülmények mellett jól teljesítettek: 2021-ben 7,9%-kal több ügyet fejeztek be, mint az azt megelőző évben. A befejezett ügyek száma a vizsgált időszakban 2,9%-kal meghaladta az ügyérkezést, így tovább csökkent az ügyhátralék. 2021-ben is folytatódott a csökkenés mind az elhúzódó ügyek számában, mind azok arányában az összes folyamatban maradt ügyhöz képest: a számszaki adatokat tekintve 2020. évhez viszonyítva a csökkenés mértéke 18,8%.

A bírósági szervezet digitalizációs törekvései 2021. évben is folytatódtak. A fejlesztések a távmeghallgatási rendszert is érintették: 30 új mobilvégpont került kiépítésre az ország bíróságain. A bírák és igazságügyi alkalmazottak képzése a tárgyidőszakban az online térben zajlott, a 2021. évben tartott 174 központi online képzésen mintegy 28.433 fő vett részt.

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a beszámoló elfogadására tett javaslatot a plenáris ülés számára, amiről a testület egy későbbi időpontban szavaz.

Az Országos Bírósági Hivatal által kiadott eredeti tájékoztatás az alábbi linken érhető el: 
https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/megtargyalta-az-orszaggyules-az-obh-elnokenek-2021-evi-beszamolojat

Miskolc, 2023. április 4.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt indított büntetőügyben, T. R. vádlott szabadságvesztését 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra súlyosította. A büntetés végrehajtásának próbaidőre való felfüggesztésére, pénzbüntetés kiszabására való rendelkezést mellőzte. A vádlott legkorábban büntetése ¾ részének kitöltése után helyezhető feltételes szabadságra.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság nyomozási bírája 2016. május hó 31. napján előzetes letartóztatását rendelte el annak a román állampolgárságú gyanúsítottnak, aki 2016. május hó 29. napján a hajnali órákban az általa vezetett Hyundai Trajet típusú kisbusszal az M3 autópálya nemesbikki szakaszán a 158-as kilométerszelvénynél az útpályáról lesodródva a szalagkorlátnak ütközött.
Helybenhagyta a felmentő ítéletet a Balassagyarmati Törvényszék egy 56 éves férfi ügyében, akit azzal vádolt az ügyészség, hogy 2012 októberében megerőszakolta a saját 13 éves lányát Bátonyterenye környékén, az egyik faluban.
 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája 2022. május 18-ig meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2021. november 15-én éjszaka súlyosan bántalmazta, majd kirabolta a 72 éves idős sértettet.

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében társtettesként, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt öt letartóztatásban lévő román állampolgár bűnösségét állapította meg. Valamennyi vádlottat 2 év 4 hónap börtönre, 4 év 8 hónap Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú nőnek a letartóztatását, aki lerángatott a buszról egy kiskorú lányt, majd tőle és társától is elvette a mobiltelefonját.

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a sajónémeti vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla, mint II. fokú bíróság a kábítószer birtoklása és más bűncselekmények miatt C. B. L. román állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlott terhére megállapított kábítószer birtoklása bűntettét különösen jelentős mennyiségre elkövetett helyett - tekintettel a jogszabályi változásra - jelentős mennyiségre elkövetettnek minősítette. A vádlottal szemben kiszabott börtön tartamát 8 évről 5 évre enyhítette, a közügyektől eltiltás kiszabását mellőzte. 

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki T. R. vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében,  ezért őt életfogytig tartó szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban harminc év után bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott előzetes letartóztatását a bíróság fenntartotta.
 
A Siófoki Járásbíróság 2016. 08. 22 - én gyorsított eljárásban hozott ítéletet annak a 29 éves férfinek az ügyében, aki 2016. július 12-én 02 óra körüli időben kollégája, egyben szobatársa alvó állapotát kihasználva, elvette annak 30.000 Ft értékű karóráját, amit később 6.000 Ft - ért értékesített, hogy abból korábbi tartozásának egy részét rendezze. 
 

Szakmai felügyelet és megfelelő védőeszközök nélkül bízta meg embereit egy tíz méter magas állványzat lebontásával a vádlott. Miután az egyik munkavállaló megbotlott, a kezéből kieső súlyos tárgy a társára esett, amely miatt a férfi a helyszínen életét vesztette. Halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt az Érdi Járási Ügyészség emelt vádat az ügyben, amelyben az Érdi Járásbíróság 2022. január 28-án – tárgyalás mellőzésével – hirdetett ítéletet.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2023. október 24-én ítéletet hozott annak a férfinek és lányának az ügyében, akik mezőgazdasági fejlesztést célzó pályázatokból származó összegekkel éltek vissza.

A Mátészalkai Járásbíróság 2022. június 3-án a csalás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban megszüntette P.M. vádlott letartóztatását, de az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig a bűnügyi felügyeletét rendelte el. A bíróság rendelkezett arról is, hogy ez idő alatt a vádlott Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el és hetente jelentkeznie kell az illetékes rendőrkapitányságon. 

A Mátészalkai Járásbíróság 2022. június 3-án a csalás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban megszüntette P.M. vádlott letartóztatását, de az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig a bűnügyi felügyeletét rendelte el. A bíróság rendelkezett arról is, hogy ez idő alatt a vádlott Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el és hetente jelentkeznie kell az illetékes rendőrkapitányságon.