Részletes keresés

6 év 2 hónap fegyházbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a férfit, aki még 2013 júliusában rabolta ki a földesi takarékszövetkezetet. A bíróság B. Z-t fegyveresen elkövetett rablás bűntettében találta bűnösnek, 7 évre a közügyek gyakorlásától, 2 évre pedig az „A” kategóriás járművezetéstől is eltiltotta. B.
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 89 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

A nyomozás iratai szerint a gyanúsított 2021. július 28-án Magyarország területén – pontosabban meg nem határozható helyen – legalább négy, Magyarországra jogellenesen, érvényes úti okmányok, valamint beutazási és tartózkodási engedély nélkül, magukat pakisztáni állampolgárságúnak valló személyeket vett fel egy szerb honosságú személygépkocsiba azzal a szándékkal, hogy a migránsokat a magyar-osztrák államhatár jogellenes átlépését követően Ausztriába, Bécsbe szállítja.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésén 1 rendbeli járművezetés ittas állapotban vétsége és 1 rendbeli közlekedés biztonsága ellen elkövetett vétség miatt halmazati büntetésül 300.000 forint pénzbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy korábban, cserbenhagyás vétsége miatt büntetett előéletű vádlottat.

Szerelemféltésből szíven szúrta élettársát, ezért a Nyíregyházi Törvényszék 2024. március 12-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt kettő év – végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a vádlottat.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2019. január 15-én ítéletet hirdetett annak a négy cseh állampolgárnak az ügyében, akik 2017 szeptemberében fokozottan védett szikibagoly lepkékre vadásztak a Biharsági Tájvédelmi Körzetben. Az elsőfokú bíróság a vádlottakat bűnösnek mondta ki természetkárosítás bűntettében. Ezért mind a négy vádlottat 1 év 2 hónap börtönbüntetésre, 2 év próbaidőre felfüggesztve ítélte. A bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket a bíróság elkobozta. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését 12 évre súlyosította. Az elsőfokú bíróság részben megalapozott tényállást állapított meg, azonban kisebb felderítettlenség is tapasztalható volt az eljárás során. Ezeket a másodfokú eljárásban az ítélőtábla orvosolta: bizonyítást vett fel és meghallgatta az orvosszakértőt. Ez alapján már megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság törvényesen következtetett a vádlott bűnösségére és helyes a vádlott cselekményeinek minősítése is.

 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt M. R. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 8 év fegyház, 8 év közügyektől eltiltás és 582.660 forint összegre vagyonelkobzás lett. 
 
A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság azon döntését, melyben B. L. elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. október 12-én közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban elrendelte B. R. gyanúsított letartóztatását.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. augusztus 29-én gyorsított eljárásban ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt 120.000 forint pénzbüntetésre ítélte G. A. vádlottat.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. július 10-én este szeszes italt fogyasztott, majd Tiszavasvári lakott területén közlekedett egy elektromos kerékpárral úgy, hogy a járda teljes szélességét igénybe véve jobbra-balra kormányozott a járművel. Ezt észlelve a rendőrjárőr igazoltatta, és vérvételre előállította, s megállapítást nyert a vádlott közepes fokú ittassága. 

2018. december 13-án rendelte el Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki ismeretlen társával együtt kirabolt egy nőt a miskolci Deszkatemplom temetőjében. 

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2019. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki azt a 29 éves vádlottat, aki 2018 nyarán bántalmazta a Hajdú-Bihar megyei Esztáron a helyi polgármestert. Az elsőfokú bíróság a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, amit 3 év próbaidőre felfüggesztett, egyben a férfi mellé pártfogó felügyeletet is elrendelt.

A Debreceni Járásbíróság 2019. december 11-én bíróság elé állításos eljárásban hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki négy szír állampolgárt akart Németországba szállítani.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének kísérletében, ezért őt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 év 8 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint 4 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Debreceni Törvényszék 2019. január 24-én ítéletet hirdetett annak az iraki származású, holland állampolgárnak az ügyében, aki 2016 decemberében egy kisbusszal Magyarországról iraki, szír és iráni állampolgárokat akart Nyugat-Európába csempészni.

Ezen a héten hét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt két vádlottal szemben hozott ítéletet a bíróság. Az egyik vádlottat 180.000. forint pénzbüntetésre és 1 év 10 hónap közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélte, míg a másik vádlottal szemben 110.000 forint pénzbüntetést szabott ki és 10 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. február 14-én gyorsított eljárásban zaklatás vétsége miatt 30 nap elzárásra ítélte Sz. T. vádlottat.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. február 19-én helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, melyben a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette E. G. vádlottat.

Kép

Az elmúlt időszakban több kapcsolati erőszakkal kapcsolatos ügy került az érdeklődés középpontjába. A témára a bíróságok is fokozott figyelmet fordítanak, mint ahogy arra is, hogy a bántalmazottak tisztában legyenek jogaikkal és lehetőségeikkel. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. október 4-én megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a tizennegyedik életévét be nem töltött sértettel 2017 szeptembere és 2018 augusztusa között szexuális cselekményt végzett. A gyanúsított a sértettről, a sértett tudtával fényképfelvételeket szerzett meg és birtokolt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon a gyanúsítottal szemben szexuális visszaélés bűntette és más bűncselekmény elkövetése miatt folyik az eljárás.