Részletes keresés

Az Ózdi Járásbíróság 2019. szeptember 26-án előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki Ózdon és annak környékén több családi házba is betört, miközben egy alkalommal még enni is kért az otthon tartózkodó sértettől. 

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében döntött annak a párnak az ügyében, akik ellen társtettesként elkövetett lopás, illetve garázdaság miatt indult büntetőeljárás. 

A Tatai Járásbíróság a 2022. január 24-én tartott tárgyaláson, társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a három szlovák állampolgárt, akik 10 migránst szállítottak gépjárművel a magyar-osztrák államhatárhoz.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. január 27-én tartott ülésen, kábítószer-kereskedelem bűntette ügyében rendelte el 2 férfi letartóztatását 1 hónapra.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 3 hónappal, 2018. március 21-ig meghosszabbította M.R. házi őrizetét és a továbbiakban is fenntartotta a terhelt mozgásának nyomkövetővel való ellenőrzését.
 
A Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség indítványozta M.R. házi őrizetének meghosszabbítását.
 

Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta a vele szemben jogszerűen fellépő fegyőri intézkedést. 

A Szombathelyi Járásbíróság társtettesként, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében egy orosz, míg társtettesként, vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében egy román férfi bűnösségét mondta ki. A bíróság a vádlottakat 3-3 év börtönre és 6-6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

A Veszprémi Járásbíróság letartóztatta azt a gyanúsítottat, aki több alkalommal tört fel parkoló autókat. A bíróság a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapra rendelte el.

 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra letartóztatta azt a nőt, aki 2020. április 22-én többször megszúrta ismerősét Rudabányán.

Egy hónapra elrendelte egy fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását a Tatabányai Járásbíróság. Az intézkedést a bíróság azért látta indokoltnak, mert fennáll a lehetősége, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított veszélyeztetné az eljárást.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. december 17-én hivatalos személy elleni erőszak bűntette és testi sértés vétsége miatt gyorsított eljárásban K.B.I. vádlottat – halmazati büntetésül - 2 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a börtönbüntetés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette, de erre az időre elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét.

Az utcán támadta meg a sértettet az a férfi, akinek 2021. március 2-án letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2021. február 26-án a kora esti órákban Miskolcon a Bulcsú utcán észrevette az arra közlekedő sértett nőt. Hátulról a földre lökte, majd a kezéből kitépte a táskáját és elfutott. A táskában a sértett személyes iratai, mobiltelefonja és mintegy 30.000 forint készpénze volt. 

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen három büntetett előéletű férfi bűnösségét mondta ki társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében. Az I. r. vádlottat 9 hónap végrehajtandó börtönre, a II. r. vádlottat 90 nap elzárásra, míg a III. r. vádlottat 10 hónap végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte és elrendelte pártfogó felügyeletét.

A nyomozás iratai szerint a férfi 2022. augusztus 13-án a tatabányai dohányboltnál ittas állapotban egy négy főből álló társasággal kötekedett. A gyanúsított ennek során megütött egy nőt, aki emiatt a földre esett. A megütött nőt azzal fenyegette meg, hogy hozza a baltát és levágja a fejét. Két férfi a nő segítségére sietett, őket a gyanúsított szintén megfenyegette. A férfi ezután egy gépkocsiból kivett egy fejszét, és azzal ijesztgetés céljából a társaság tagjai felé hadonászott, miközben azt üvöltötte, hogy „most meghaltok!”. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. szeptember 14-én tartott előkészítő ülésen, embercsempészés bűntette miatt indult ügyben, 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, és 4 év 8 hónapra kiutasította Magyarország területéről azt a kazah állampolgárságú férfit, aki egy cseh forgalmi rendszámú személygépkocsiban 5 migránst szállított. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be. 

A Miskolci Járásbíróság 2021. július 15-én letartóztatását rendelte el az emberkereskedelem elkövetésével gyanúsított sátoraljaújhelyi férfinak. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. szeptember 15-én tartott nyilvános tárgyaláson, kifosztás bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a büntetett előéletű férfit, aki egy 83 éves sértettet lopott meg. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta alkalmi ismerősét, hogy a sértett életét vesztette.



A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított és a sértett férfi egy ingatlan területén, de külön lakrészben éltek Miskolcon. 2020. szeptember 12-én együtt italoztak, majd a gyanúsított ezidáig ismeretlen okból a sértettre támadt, többször megütötte és megszúrta, majd a holttestet ágyneműbe csomagolta és az udvaron lévő kútba dobta. 

A négy elkövető 2014. február 4-én este az akkor 85, illetve 81 éves sértettek dorogi családi házához ment. A vádlott a villanyóraszekrényben a kismegszakítót lekapcsolta, mire az egyik sértett kilépett a házból. Az egyik elkövető őt a földre lökte, bántalmazta, kést tartott a fejéhez, és a pénzét követelte. Ezalatt két elkövető bement a lakásba, majd egyikőjük a bántalmazott sértett feleségéhez lépett, az arcára pulóvert szorított és az értékeit követelte. Az elkövetők a lakásban 205.000 Ft készpénzt, és 245.640 Ft értékű ékszereket vettek magukhoz.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított nyomozást egy férfi ellen, akit a Budakörnyéki Járásbíróság 2020. november 24-én letartóztatott.

A rendelkezésre álló adatok alapján az észt állampolgárságú gyanúsított 2020. november 21-én kora este az M1 autópályán észt rendszámú személygépkocsijával Ausztria felé tartott azzal a céllal, hogy a járműben utazó, Magyarországon nem jogszerűen tartózkodó két marokkói és két eritreai állampolgárt segítse az országhatár átlépésében.