Részletes keresés

6 év 2 hónap fegyházbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a férfit, aki még 2013 júliusában rabolta ki a földesi takarékszövetkezetet. A bíróság B. Z-t fegyveresen elkövetett rablás bűntettében találta bűnösnek, 7 évre a közügyek gyakorlásától, 2 évre pedig az „A” kategóriás járművezetéstől is eltiltotta. B.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. augusztus 6-án kapcsolati erőszak és más bűncselekmények miatt indult eljárásban elrendelte O. R.  gyanúsított letartóztatását.

 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. szeptember 6-án megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, s 435 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól felmentette dr. P. E. vádlottat. 

Kép

Újabb neves intézmény képviselői ismerhették meg az Országos Bírósági Hivatal (OBH) digitális fejlesztéseit. Kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kutatóintézetének delegációja érkeztek a Magyar Igazságügyi Akadémiára (MIA), ahol már hetedik alkalommal rendezték meg a Digitális Nyílt Napot. Az esemény célja, hogy a bírósági dolgozók mellett társszervek és más intézmények is átfogó képet kapjanak az újításokról.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. november 8-i ülésén egy hónapra elrendelte annak a férfinak és társának a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. június 6-án, a csalás bűntette miatt indult eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte E. Cs. gyanúsított letartóztatását. 

A nyomozás adatai szerint, a gyanúsított 2019. június 3-án belépésre jelentkezett a Csengersimai Közúti Határátkelőhelyen egy pótkocsis vontatóval. A határátkelést követően a férfi a 49. számú főúton folytatta útját, amikor rendőrjárőrök intézkedés alá vonták. Ennek során a vontatóból és a pótkocsiból jövedéki adózás alól elvont dohányáru került elő, mintegy 530 millió forint értékben.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 9-én kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban 2020. január 9-ig elrendelte V.A. gyanúsított letartóztatását. 

A gyanú szerint a férfi 2019 októberétől, továbbértékesítés céljából 2.000 forint/gramm áron marihuanát és amfetamint vásárolt egy ismeretlen személytől. A férfi 2019. október és 2020. április között összesen tizenegy személynek adott el rendszeresen marihuanát és amfetamint 2.500-3.000 Ft-os áron.

A Szombathelyi Járásbíróság felmentette a vádlottat az ellene felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól és elrendelte az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben való kényszergyógykezelését.

A vád szerint a férfi 2020. március 20-án reggel egy tatabányai családi házban végzett tetőfedési munkálatokat, miközben a ház fürdőszobájában lévő ékszertartó dobozból 2 darab arany karikagyűrűt, a hálószobában az éjjeli szekrény tetején elhelyezett porcelán ékszertartó dobozból továbbá egy arany karikagyűrűt tulajdonított el, az ékszereket pedig a zoknijába rejtette. Az eltulajdonított tárgyakat még aznap eladta egy zálogházban 91.477 Ft-ért.

A vádlott ellen jelenleg két további büntetőeljárás is folyamatban van lopás, illetve zaklatás és más bűncselekmények miatt.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. február 8-án és 10-én a jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte négy ukrán állampolgárságú gyanúsított letartóztatását.

A Szombathelyi Járásbíróság büntetővégzésében folytatólagosan elkövetett csalás vétsége miatt 250.000 forint pénzbüntetést szabott ki a vádlottal szemben, amelyet meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

A Szombathelyi Járásbíróság 5 rendbeli lopás bűntettében és 2 rendbeli lopás vétségében mondta ki a vádlott bűnösségét. A bíróság a különös visszaeső vádlottat halmazati büntetésül 2 év 8 hónap börtönre ítélte, továbbá kötelezte 314.191 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy olyan büntetőügyben, amelyben a terheltet közúti veszélyeztetéssel, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálással vádolja az ügyészség. 

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki 2020 májusában a tiszaújvárosi autóbuszállomáson megütött egy jegyellenőrt.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az ittas állapotban lévő vádlott menetjegy váltása nélkül utazott az egyik autóbuszjáraton, amikor a sértett felszólította, hogy szálljon le a járműről. A nő ennek eleget tett, azonban a peronon álló jegyellenőrt – aki közfeladatot ellátó személynek minősül – a vállánál megütötte.

A Tatabányai Járásbíróság 2021. december 9-én, lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben, bíróság elé állítás keretében döntött egy férfiről, aki garázsában pisztolyt és töltényeket tartott engedély nélkül.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. október 26-án tartott ülésen az ügyészség indítványának helyt adva egy hónapra letartóztatásba helyezte azt a kifosztás bűntettével gyanúsított férfit, akit a hétvégén vett őrizetbe a rendőrség. 

A Komáromi Járásbíróság a 2022. augusztus 25-én megtartott ülésen, kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt, 1 hónapra elrendelte annak az ácsi férfinek a letartóztatását, aki a gyanú szerint egyetlen éjszaka alatt több vagyon elleni és köznyugalom elleni bűncselekményt követett el Komáromban. A büntetett előéletű férfi letartóztatása az elkövetett bűncselekmények jellege, a nyomozás állása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt is indokolt. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. augusztus 19. napján tartott ülésén meghozott végzésében 2022. november 22. napjáig meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, akit a fegyházból való szabadulását követően lopáson értek tetten. 

A gyanúsított már 9 esetben volt büntetve, legutóbb a Tatabányai Járásbíróság 2016. július 14. napján jogerős ítéletével rablás bűntette miatt, erőszakos többszörös visszaesőként 6 év fegyházbüntetésre ítélte, amelyből 2022. február 14-én szabadult.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében az I. rendű szlovák vádlottat csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette, míg a II. rendű török vádlottat több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt mondta ki bűnösnek. A bíróság I. rendű vádlottat 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év Magyarország területéről kiutasításra, a II. rendű vádlottat 2 év - végrehajtásában 5 év próbadőre felfüggesztett - szabadságvesztésre és 6 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte.