Részletes keresés

Orvhalászat vétsége miatt állított bíróság elé két szegedi férfit a Szegedi Járási Ügyészség pénteken délelőtt. Az eljárásban a Szegedi Járásbíróság nem jogerős ítéletet hozott.

A tényállás szerint T.G. I. r. és T.P.R. II.r. vádlottak 2013. szeptember 25. napján délután azzal a szándékkal jelentek meg egy szatymazi halastónál, hogy a tiltott „gereblyéző módszerrel”, azaz ólommal ellátott hármas horog alkalmazásával horgásszanak.

Valamennyi vádlott esetében súlyosította a II. fokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az I. fokon ítélkező Fővárosi Törvényszék ítéletét abban az ügyben, amelyben két, Magyarországon élő vietnami és hat magyar vádlottat kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklásának bűntettében találtak bűnösnek. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. március 24-én elrendelte annak a személynek a letartóztatását, akit az ügyészség terrorcselekmény bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít.

 

A bíróság indokolása szerint F. H. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában – az Iszlám Államhoz köthetően – legalább 10 személy kivégezésében részt vett.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. április 5-i ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít. 

Elzárásra ítélte a bíróság a feleségét megütő férfit

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. január 28-án az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. február 28-ig elrendelte R.D. gyanúsított letartóztatását.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 24-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a szombaton Csepelen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2020. február 22-én Budapest XXI. kerületében – előzetes szóváltást követően – egy 10 cm pengehosszúságú késsel megszúrt egy férfit, majd elmenekült a helyszínről. A sértett a sérülés következtében a helyszínen életét vesztette.

Kép

A nyílt levél a hivatkozásra kattintva elérhető.

A Budai Központi Kerületi Bíróság bíróság elé állítás során súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 6 hónap – 1 évre felfüggesztett – fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte azt a fiatalkorút, akit azzal vádoltak, hogy egy fém boxerrel megverte a kiskorú iskolatársát.

A mai tárgyaláson a bíróság – a büntetőeljárási törvény 18 év alatti terheltekre vonatkozó szabályait is figyelembe véve – a fiatalkorú vádlott és a kiskorú sértett érdekeire tekintettel zárt tárgyalást rendelt el. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. november 11-én embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban 2020. január 17-ig meghosszabbította C.P. gyanúsított letartóztatását. 

Kép

Immár ötödik alkalommal látogathatnak el a Sziget résztvevői a „Sziget Bíróság” sátrához augusztus 7. és 13. között.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a kazári férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható rablás bűntettének elkövetésével. 

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság 2021. december 2-án annak a három német állampolgárnak az ügyében, akik 12 illegális migránst akartak Nyugat-Európába csempészni. A tárgyaláson a vádlottak tettüket elismerték, együttműködőek voltak és megbánó magatartást tanúsítottak.

 

A Tatabányai Járásbíróság önbíráskodás bűntettének kísérlete, bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége, és garázdaság vétsége ügyében hozott jogerős büntetővégzést. 

A Mezőkövesdi Járásbíróság a 2022. január 10. napján megtartott előkészítő ülésen jogerősen döntött annak a garázdasággal vádolt sályi férfinak az ügyében, aki egy baltával fenyegette a házibuliban résztvevő vendégeket.

Többrendbeli csalás bűntette miatt indult ügyben 2 hónappal – 2022. május 5-ig - meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását a Komáromi Járásbíróság nyomozási bírája, aki internetes társkereső oldalakon megismert nőknek okozott kárt. A végzés nem végleges.

A letartóztatást 2021. november 5-én rendelte el a bíróság, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt.

Az indítvány szerint a férfi öt nőt ismert meg internetes társkereső oldalakon, mindegyiket tévedésbe ejtette, és nekik különböző összegű kárt okozott.