Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság lopás vétsége miatt indult ügyben, jogerős büntetővégzésében pénzbüntetést szabott ki azzal a két férfivel szemben, akiket a rendőrség katalizátor lopás közben ért tetten.

A megállapított tényállás szerint a két férfi személygépkocsival 2021. április 24-én 0 óra 25 perc körüli időben azzal a céllal ment egy tatabányai parkolóhoz, hogy az ott leállított személygépjármű katalizátorát eltulajdonítsa. Ennek érdekében a vádlottak leparkoltak a sértett gépkocsija mellett, majd abból mindketten kiszálltak.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított 4 hónapig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét. 

 A bűnügyi felügyelet keretében magatartási szabályként írta elő, hogy a gyanúsított a tartózkodási helyét csak külön engedéllyel hagyhatja el. A magatartási szabályok megtartását a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzi. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. július 4-én tartott ülésen, 3 hónappal – 2022. október 7-ig – meghosszabbította annak a bajóti nőnek a letartóztatását, aki az élettársát egy kályhának lökte, baltával ütlegelte, majd felgyújtotta.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. május 3-án, tanácsülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki embereket akart Németországba csempészni.

A másodfokú bíróság az embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Berettyóújfalui Járásbíróság nyilvános tárgyaláson, 2021. június 14-én meghozott ítéletét helybenhagyta, a vádlottat jogerősen 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 5 évre kiutasította Magyarország területéről.

Életveszélyes sérüléseket okozhatott élettársának az a férfi, akinek 2021. január 7-én rendelte el a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben három fiatal férfit társtettesként jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádol az ügyészség.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. február 27-én az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 1 hónap időtartamra elrendelte H.S. gyanúsított letartóztatását.

A Miskolci Járásbíróság 2021. április 16-án elrendelte annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, akik több hónapja árulhattak új pszichoaktív szereket a borsodi megyeszékhelyen. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. december 2-án emberölés bűntette miatt indult eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte L.E. gyanúsított letartóztatását. 

A nyomozási iratok szerint két férfi 2022. augusztus 9-én 15 óra körüli időben eddig ismeretlen megbízójuk utasítására, vagyoni haszonszerzés végett Magyarország területén a magyar-szerb államhatár közelében, pontosan meg nem állapítható időben felvettek az egyikük által bérelt  osztrák honosságú tehergépkocsi rakterébe 17 fő magát indiai, 8 fő magát török és 2 fő magát afgán állampolgárnak valló migránst azzal a céllal, hogy őket a magyar-osztrák államhatárt jogellenesen átlépve Nyugat-Európába szállítsák.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. augusztus 30-án bíróság elé állítás keretében járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt T.Cs.Gy. vádlottat 2 év börtönbüntetésre és 5 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíróság elrendelte továbbá a vádlottal szemben a Nyíregyházi Járásbíróság által korábban zsarolás bűntette miatt kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetés végrehajtását is.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2021. november 6-ig meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint több, mint szármillió forint összegű kárt okozó csalást és sikkasztást követett el.

A bíróság egyúttal a gyanúsított védője által a letartóztatás megszüntetése és a gyanúsított szabadlábra helyezése iránt előterjesztett kérelmét elutasította.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. szeptember 9-én tartott előkészítő ülésen, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt, az ügyészség és a vádlott egyezsége alapján hozott ítéletet azzal a férfival szemben, aki egy oroszlányi dohányboltban késsel kényszerítette a bevétel átadására az eladót.

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. szeptember 16-án helybenhagyta a Nyíregyházi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, amivel felmentette J.L-né vádlottat a közúti baleset okozásnak vétsége alól. 

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében folytatólagosan elkövetett lopás vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki több tatabányai üzletből is lopott. A bíróság megállapította, hogy a negyvenegy éves, büntetlen előéletű férfi 2021. február 27-én egy tatabányai műszaki üzletben egy 74.899 forint értékű, a bemutatóasztalon elhelyezett mobiltelefonról eltávolította az elektronikus lopásgátlót, majd másnap visszament az áruházba és a ruházatába rejtve kivitte azt az üzletből.

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 3-án az állatkínzás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. augusztus 3-ig elrendelte két gyanúsított letartóztatását. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb három hónappal meghosszabbította a letartóztatását annak az 57 éves hajléktalan férfinak, akivel szemben szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt folyik büntetőeljárás.

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírója 2020. augusztus 12-én lopás vétsége és okirattal visszaélés vétsége miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. szeptember 12-ig elrendelte Cs.Zs. gyanúsított letartóztatását. 

 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a vádlott cselekményeit költségvetési csalás bűntettének és hamis magánokirat felhasználása vétségének minősítette és a vádlottat 800.000.-Ft pénzbüntetésre is ítélte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. december 4-én a rablás bűntette miatt indult eljárásban 2021. január 4-ig elrendelte I.S. gyanúsított letartóztatását.