Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság legfeljebb hat hónap időtartamra – 2022. január 14-ig – elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését annak a férfinak, akit többek között védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. A bíróság egyidejűleg megszüntette a terhelt letartóztatását és elrendelte elmeállapotának megfigyelését. Ez utóbbi a foganatba vételtől számított egy hónapig tart. 

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 254 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Kép

Hetedik alkalommal rendezi meg az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Bíróság és Kommunikáció nemzetközi konferenciát 2019. október 10-11-én a Magyar Igazságügyi Akadémián.

Kép

Nincs olyan bíró ma Magyarországon, akinek ne lenne mobileszköze, és ne lenne távoli asztal kapcsolata. Azaz a bírók otthonról is felkészülhetnek a tárgyalásra, illetve otthoni munkavégzés keretében minden előkészítő tevékenységet el tudnak végezni – mondta el dr. Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese az Inforádió Paragrafus című műsorában 2019. február 28-án. 

Az Egri Törvényszék a fogva lévő vádlottak bűnösségét nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében állapította meg, mely cselekményt az I. rendű és a III. rendű vádlottak bűnsegédként követték el. A bíróság O. L. I. rendű vádlottat 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, J. I. II. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, míg L. A. III.

 
A Szigetvári Járásbíróság 2016. január 18-án kelt ítéletével a vádlottat foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt bűnösnek mondta ki és ezért őt 1 év 10 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 2 év közügyektől eltiltásra és 5 év fakitermelő tevékenységtől eltiltásra ítélte.
 
Az Egri Törvényszék H. I. A. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.
 

Az Európai Bizottság és Svájc 2006-ban aláírt kétoldalú megállapodása értelmében Svájc a 2004-ben csatlakozott európai uniós tagországoknak egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként 5 éven keresztül összesen 1 milliárd svájci frank hozzájárulást biztosított.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. május hó 21. napján 2016. június hó 21. napjáig elrendelte a gyöngyösön elhunyt kislány szüleinek előzetes letartóztatását.
 
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel, 14 életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsítottak ellen.
 
A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, annak a férfinek, akit kerítés bűntettének elkövetésével gyanúsít a rendőrség. Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája, a Heves Megyei Főügyészség indítványára 30 napra, 2017. június 18-ig elrendelte H. M. J. gyanúsított előzetes letartóztatását.
 

A Fővárosi Ítélőtábla Debrecenben eljáró, Dr. Balla Lajos vezette tanácsa mindhárom vádlott esetében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Fővárosi Törvényszéket. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének és nem derítette fel kellőképpen a tényállást.

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
2016. június 10-én (pénteken) áramszünet lesz az Egri Törvényszék
(Eger, Hatvanasezred u.1.szám) alatti épületegyüttesében.
 
A büntető és polgári másodfokú tárgyalások meg lesznek tartva, azonban a munkaügyi tárgyalások beállításra kerültek, azokban új határnap került kitűzésre, melyről a felek írásban értesülnek.
Az Egri Törvényszék L. J. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt három év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. június 12-én hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki megerőszakolta a sértettet egy Hajdú-Bihar vármegyei városban.

A másodfokú bíróság a szexuális erőszak bűntette, testi sértés bűntette és magánlaksértés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. január 31-én meghozott ítéletét helybenhagyta. A vádlottat a Debreceni Törvényszék jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélte és 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.