Részletes keresés

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt K. J. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlott büntetésének tartamát 10 év börtönről és 10 év közügyektől eltiltásról 8 év 6 hónap börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra csökkentette. 

Súlyosította a Szegedi Ítélőtábla a folytatólagosan elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt K-Sz. I. ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. A büntetlen előéletű vádlott jogerős büntetése így - a törvényszék által kiszabott 4 év helyett - 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés lett. A közügyektől eltiltás tartamát a másodfokú bíróság nem változtatta meg.

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt K. Szilveszter és társa ellen indított büntetőügyben A Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
Az I. és a II. rendű vádlottak adócsalás bűntetteként értékelt cselekményét folytatólagosan elkövetettnek, Az I. rendű vádlott társtettesként, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségeként értékelt cselekményét bűnsegédként elkövetettnek minősítette az ítélőtábla.

Tizennyolc év fegyházról 21 év fegyházra súlyosította a Szegedi Ítélőtábla annak a vádlottnak a büntetését, aki 2013 szeptemberében 14 késszúrással megölte a cibakházi plébánost.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt Sz. J.  ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 9 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt B. Gáborné ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett.
Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék – tekintetbe véve az ügy összes körülményeit – arányos büntetést szabott ki, annak sem lényeges súlyosítása, sem lényeges enyhítése nem indokolt.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt R. T. és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék elsőfokon meghozott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 7 év 4 hónap fegyház és 8 év közügyektől eltiltás lett.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt Sz. Z. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. A vádlott cselekményét a táblabíróság életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette, és ehhez igazodva a büntetés mértékét 7 év 10 hónapról 5 év 6 hónap börtönre csökkentette. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmények miatt L. M. és társa ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletének az I. rendű vádlottra vonatkozó részét. Az I. rendű vádlott kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeit egységesen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének minősítette, a vádlott büntetését pedig 7 évről 10 év fegyházra súlyosította.
A Zalaegerszegi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:
 

Közlemény

a Szegedi Ítélőtábla bíráinak kirendelése a Fővárosi Ítélőtáblára

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 304.E/2024. (VII. 17.) OBHE határozattal a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 76. § (5) bekezdésének h) pontja, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (Bjt.) 32. § (1a) bekezdése alapján a Szegedi Ítélőtábla és a Pécsi Ítélőtábla egyes bíráit – a Fővárosi Ítélőtábla Közigazgatási Kollégiumában kialakult ügyhátralék feldolgozása, az ítélkezési feladatok részbeni megosztása és az ítélkezés időszerűségének biztosítása érdekében – 2024. szeptember 1. napjától 2025. augusztus 31. napjáig terjedő időtartamra a Fővárosi Ítélőtáblára kirendelte. A bírák a kirendelésükhöz a Bjt. 31. § (4) bekezdésére figyelemmel hozzájárultak.

A kirendelésekre tekintettel a Szegedi Ítélőtábla és a Fővárosi Ítélőtábla között létrejött együttműködési megállapodás alapján a Szegedi Ítélőtábla bírái 53 darab peres és nemperes ügy elbírálásában vesznek részt.

A megállapodás szerint a kirendelt bírák saját beosztási helyükön járnak el.

A per résztvevői a kirendeléssel érintett ügyekben a beadványaikat az ügyben eljáró kirendelt bírák beosztási helye szerinti bírósághoz is benyújthatják.

A kirendelésekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla ügyelosztási rendjének 2024. szeptember 1. napjától hatályos módosítása a https://fovarosiitelotabla.birosag.hu/ugyelosztasi-rend linkre kattintva érhető el.

A Fővárosi Ítélőtábla az általa átadott ügyekről folyamatosan tájékoztatja az ügyfeleket a saját honlapján.

Szeged, 2024. augusztus 30.

 

Dr. Bálind Attila
az ítélőtábla elnöke
 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 257 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 258 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 262 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 261 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Pécsi Ítélőtábla Dr. Makai Lajos vezette tanácsa 2013. október 17-én hirdetett ítéletet másodfokon. A Szekszárdi Törvényszék ítéletét az ítélőtábla 40 vádlott – köztük az ügy főszereplői (vizsgabiztos, oktatók) – vonatkozásában különböző okokból érdemben felülbírálatra alkalmatlannak találta és azt hatályon kívül helyezte. 5 vádlott tekintetében helybenhagyta az ítéletet, 5 vádlott esetében pedig súlyosított az első fokon kiszabott büntetésen.

Pécs, 2013. október 17.

Pécsi Ítélőtábla Sajtóosztálya

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt G. K. macedón állampolgárral szemben indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt B. G. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év börtön és 8 év közügyektől eltiltás lett.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság az elkövetett cselekmény súlyához és a vádlott társadalomra veszélyességéhez mérten arányos büntetés szabott ki, a táblabíróság nem látott semmilyen indokot a büntetés enyhítésére.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.