Részletes keresés

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a halált okozó testi sértés büntette miatt F. Zs. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszél ítéletét. Tekintettel az összes enyhítő körülményre - így a vádlott büntetlen előéletére, súlyos betegségére, arra, hogy a tett elkövetésekor tettének következményeire a gondatlanság enyhébb formája, a hanyagság terjedt ki - vádlott büntetését 4 év 6 hónapról 3 év 6 hónapra mérsékelte a táblabíróság.
Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt B. G. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítélet. Így a vádlott jogerős büntetése 3 év 6 hónap szabadságvesztés és 4 év közügyektől eltiltás lett azzal, hogy a vádlott legkorábban a börtönbüntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt F. P. és társa ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I fokon kimondott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős ítélete 3 év börtön és 3 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlotté 2 év 8 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltásra lett. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete és lopás vétségének kísérlete miatt Cs. T. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett úgy, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság az elkövetett bűncselekmény súlyához és a vádlott társadalomra veszélyességéhez mérten arányos büntetést szabott ki, így semmi nem indokolta volna annak enyhítését. 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt N. D. és társa ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Mindkét vádlott esetében a bűntetteket társtettesként elkövetettnek minősítette a táblabíróság, és a II. rendű vádlott büntetését 6 évről 9 év fegyházra, míg a közügyektől eltiltás időtartamát 5 évről 7 évre súlyosította. 
A Budapest Környéki Törvényszék 2018. április 3-án megtartott zárt tárgyalásán kétrendbeli szexuális erőszak bűntettéért 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végeztetésével elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolt a Ráckevei Járási Ügyészség. 
 
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott szexuálisan vonzódott a kiskorúakhoz. 

Egy emberölés helyszínén, éjszaka tartott tárgyalást Miskolcon a Debreceni Ítélőtábla. A Dr. Balla Lajos vezette bírói tanács a helyszínt bejárva vizsgálta a tanú szavahihetőségét. Meg kellett győződniük arról, hogy az elkövetés idején fennálló hang- és fényhatások hogyan befolyásolták a tanú által mondottakat. A Debreceni Ítélőtábla aznap délelőtt Debrecenben is tartott tárgyalást, ahol szakértőket hallgatott meg. K. M. E. emberölés bűntette ügyében újabb tárgyalás 2016.10.18-án 10 órától lesz Debrecenben. 

A Győri Ítélőtábla 2019. május 30-án kelt végzésével helybenhagyta a Győri Törvényszék fizetésképtelenségi eljárást soron kívül megszüntető végzését. 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt P. D. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 

C. B. másodrendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 5 év 9 hónapról 4 évre, közügyektől eltiltását 6 évről 4 évre enyhítette az ítélőtábla, míg a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyház helyett börtönben határozta meg. Nem változott az elsőrendű vádlott I. fokon kiszabott büntetése, akit így jogerősen 9 év 6 hónap fegyházra, 9 év közügyektől eltiltásra ítélt a táblabíróság.

1.jpg

Legyen ez az épület mindenkor az igazság temploma. Szerk.: Szilágyiné Dr. Karsai Andrea, Debrecen, Debreceni Ítélőtábla, 2016.

A könyv a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának, eredeti dokumentumai alapján mutatja be Debrecen városának - élén Simonffy Imre polgármesterrel - a Királyi Ítélőtábla felállításáért vívott küzdelmét.

Egy idős hajléktalanra Mezőtúron rátámadó három fiatalt ítélt el január 5-i tárgyalásán a Szegedi Ítélőtábla. 

A Debreceni Ítélőtábla a fellebbezéssel érintett vádlottak közül V. r. vádlott szabadságvesztés büntetését 3 év 6 hónapra enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A Győri Ítélőtábla a B. Zoltán és társai ellen közveszélyokozás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy másodfokú tárgyalására 2019. december 5, 6.   napjára tűzött ki nyilvános ülést. A nyilvános ülés  helyszíne a Győri Ítélőtábla Győr, Domb u.1. sz. alatti épülete I. sz. tárgyalóterme, a tárgyalás mindkét de.

Hat vádlottat ítélt el a Gyulai Törvényszék 2016. február 19-én az áru hamis megjelölése és más bűncselekmények miatt V. V. és társai ellen indított büntetőügyben. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik felmentés, a büntetés enyhítése és új eljárás lefolytatása eljárása érdekében is nyújtottak be fellebbezést így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.
 

A Szegedi Ítélőtábla a 2022. október 26-án, az emberölés bűntettének kísérlete miatt R. R. vádlottal szemben indított büntetőügyben megtartott másodfokú nyilvános tárgyalását elnapolta.

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018

kat2_farkas_imre_feny-kor-1-kicsi.jpgA bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény és a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény elfogadásával a bírósági szervezetben új típusú központi igazgatási rendszer lépett életbe, amely az igazságszolgáltatásban a rendszerváltozás után a második nagy átalakítást valósította meg.