Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 67 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 68 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A Fővárosi Törvényszék évekig tartó bizonyítást követően hozott ítéletet abban az ügyben, amelynek egyik vádlottja az alvilág egykori feje volt. A bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az ügyészség által emelt vád szerinti cselekményben, azaz az egykori VICO-birodalom tulajdonosának megölésében, a vádlottak milyen szerepet játszottak. 

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt H. M. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Az ítélőtábla 3 napos tárgyalássorozat után ítéletében kimondta: az I. fokú bíróság helyesen foglalt állást, amikor úgy ítélte meg, a bűnösnek talált vádlottak részt vettek a BKV számára szükségtelen szerződések megkötésében. Így másokat, különböző vállalkozásokat úgy juttattak pénzösszegekhez, hogy ezzel a BKV-nak több százmilliós kárt okoztak. 

Az Országos Bírói Tanács szeptemberi ülésén új kitüntetés, elismerés alapításáról, a  Juhász Andor díj arany és bronz fokozat kitüntetés keretszámának növeléséről határozott.

Meghallgatta a Fővárosi Ítélőtábla mellett működő elsőfokú és a Kúria mellett működő másodfokú szolgálati bíróság elnökeinek tájékoztatóját a bírák és igazságügyi alkalmazottak írásbeli figyelmeztetéseiről, fegyelmi ügyeiről és a velük szemben indult szabálysértési és büntetőeljárásokról.

A Nyíregyházi Törvényszék dr. Bodnár Zsolt vezette büntető tanácsa a mai napon emberölés bűntettének kísérlete miatt 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte S. L. G. vádlottat.
 

A harmadfokú eljárásban az elsőfokon eljáró Békéscsabai Járásbíróság döntését fogadta el a Szegedi Ítélőtábla, ezért az ifj. K. P. és társai ellen iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indított büntetőügyben felmentette a VII. rendű vádlottat az ellene emelt vád alól.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság határozatát és bűnösnek mondta ki a vádlottat terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettében. Ezért a vádlottat 10 hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélőtábla kötelezte továbbá a tárhelyszolgáltatót az ügyben szereplő elektronikus tartalom végleges hozzáférhetetlenné tételére.

Pályázási határidő

748.E/2018. (X. 19.) OBHE

határozat

a Pécsi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Pécsi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő



747.E/2018. (X. 19.) OBHE

határozat

a Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Pályázási határidő

633.E/2018. (IX. 4.) OBHE

határozat

a Pécsi Ítélőtábla elnöki állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Pécsi Ítélőtábla elnöki tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.

A Debreceni Ítélőtábla ma helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét és kötelezte a vádlottat, hogy 15 napon belül fizessen meg a bíróságnak 15.000.- Ft perköltséget illetve a Magyar Államnak 48.000.- Ft le nem rótt illetéket.
 
A Győri Ítélőtábla az B. Z.  és társai ellen közveszélyokozás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy másodfokú tárgyalására 2017. január 23, 24, 25, 26.   napjára tűzött ki nyilvános ülést. A nyilvános ülés  helyszíne a Győri Ítélőtábla Győr, Domb u.1. sz. alatti épülete I. sz. tárgyalóterme, a tárgyalás minden nap de. 9 órakor kezdődik.
 

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt H. A. I. I. rendű és W. D. II. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlottak jogerős büntetése – az elsőfokon kiszabott 7 és 5,5 év fegyház helyett – 10 év és 6,5 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10, valamint 7 év közügyektől eltiltás lett. 

Pályázási határidő

644.E/2018. (IX. 14.) OBHE

határozat

a Győri Ítélőtábla elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Győri Ítélőtábla elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 360 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
2024. 04. 29.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése szerint az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei évente egyszer tájékoztatják az OBH elnökét, a bírákat és az igazságügyi alkalmazottakat a bíróság előző évi működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről. A Pécsi Ítélőtáblán és a Pécsi Törvényszéken erre a 2024. április 29-én megtartott összbírói értekezleteken került sor. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 195 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019