Részletes keresés

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt R. Piroska ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék, mint II. fokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla - egyezően az I. fokon eljáró Szegedi Járásbírósággal - kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek a vádlottat, és ezért őt 2 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés kísérletének bűntette és más bűncselekmények miatt Sánta László ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést – amelynek végrehajtási fokozata börtön – 4 év 6 hónapról 6 évre súlyosította az ítélőtábla.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette miatt V. P. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 18 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett.
 

A jogerősen megállapított tényállás szerint a másod-, a harmad-, a negyed- és az ötödrendű vádlottak 2015-ben elhatározták, hogy külföldi állampolgárok részére valótlan tartalmú magyar útlevelek kiállításával tesznek szert jövedelemre. Ezt úgy kívánták megvalósítani, hogy az Európai Unión kívüli állampolgárok részére magyar állampolgárok személyi adataival készíttetnek útleveleket oly módon, hogy kormányhivatalnokokat megvesztegetve állíttatják ki azokat.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. június 17-én tartott tárgyalásán ítéletet hozott a pécsi Volvo buszok beszerzése kapcsán indult - megismételt - büntetőeljárásban, az ún. „Volvo-gate” néven elhíresült ügyben. A törvényszék az eljárásában érintett mindkettő vádlott férfit társtettesként elkövetett gazdasági csalás bűntettében és pénzmosás bűntettében mondta ki bűnösnek, halmazati büntetésül a holland-magyar állampolgárságú II.

Pályázási határidő

A Szegedi Ítélőtábla elnöke

 pályázatot hirdet



a Szegedi Ítélőtábla egy polgári ügyszakos tanácselnöki (6. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megváltoztatta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla a másodfokú bíróság által kifejtett jogi indokokkal nem értett egyet. A Btk. 176/A. § (2) bekezdés b. pontjában írt zaklatás megvalósulásának nem törvényi feltétele, hogy a sértett vagy hozzátartozója előtt hangozzon el a kijelentés. A vádlott annak a látszatnak a keltésére törekedett, hogy a sértett testi épségét veszélyeztető esemény következzen be.

A Debreceni Ítélőtábla ma pontosította az ügyben I. és V. r. vádlottak cselekményének minősítését, ugyanakkor helyben hagyta az elsőfokon eljárt Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg. A másodfokon eljáró ítélőtáblának azt kellett tisztáznia, hogy megállapítható-e ebben az ügyben a jogos védelmi helyzet. A jelenleg hatályos Btk.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a fegyveres rablás bűntette miatt N. S. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott büntetését 8 év 6 hónap fegyházról 10 évre súlyosította a táblabíróság.
 
 
A Pécsi Ítélőtábla 2016. július 29. napján hozott végzésével a Kaposvári Törvényszék Cégbírósága által meghozott – bejegyzési kérelmet elutasító – végzést megváltoztatta. Az elsőfokú bíróság összeférhetetlennek tartotta két vezető tisztségviselő megbízatását, azonban a másodfokú bíróság ezt az összeférhetetlenségi okot a Ptk. rendelkezéseiből nem tartotta levezethetőnek, ezért elrendelte a LEDINA KERÁMIA Korlátolt Felelősségű Társaság bejegyzését a cégjegyzékbe.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a jelentős értékre bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt Dr. Cz. L. és társai ellen indult büntetőügyben a Debreceni Törvényszék ítéletét a fellebbezéssel érintett vádlottak tekintetében megváltoztatta.
Dr. Cz. L. I. r. vádlottal szemben az első fokon alkalmazott pénzbüntetést mellőzte. I. r. vádlott vonatkozásában 1.279.820 forint összegben vagyonelkobzást rendel el.
Sz. L. XIII. r. vádlottat 60.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt T. A. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék II. fokú ítéletét. A vádlottat – egyezően a Békéscsabai Járásbírósággal - rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, és a vádlottat 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a Miskolci Törvényszék ítéletét. I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 2 év 8 hónapra, a közügyektől eltiltás mellékbüntetést 3 évre, II.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 3 év 8 hónapra, a közügyektől eltiltás büntetést 4 évre enyhítette. III.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 2 év 10 hónapra, közügyektől eltiltás büntetést 3 évre, míg IV.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 3 év 2 hónapra, közügyektől eltiltást 4 évre enyhítette.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt F. A. ellen indított büntetőügyben a Kaposvári Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 5 év 6 hónap fegyház és 6 év közügyektől eltiltás lett.
 
A fellebbezéseket alaptalannak találta, így a bűnösség megállapítása és a a kiszabott büntetés tekintetében is helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt Cs. A. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Változott az I.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett vádlottak cselekményeiről megállapította, hogy azokat bűnszervezetben követték el és ezért feltételes szabadságra nem bocsáthatók. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, okszerűen vizsgálta a bizonyítékokat, helyesen minősítette a cselekményeket. A vádlottak sorozatban, összehangolt módon, szervezetten, anyagi haszonszerzésre törekedve, alapos tervezés után követték el a bűncselekményeket.