Részletes keresés

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 24-én kihirdetett ítéletében elutasította a Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételek nem feleltek meg a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt átláthatóság elvének.

Budapest, 2015. február 25.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa eljárási szabálysértésből adódó megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Nyíregyházi Törvényszéket. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság nem tárta fel az összes bizonyítékot, a sértettek tanúvallomásával sem foglalkozott teljes részletességgel, a sértettek kihallgatásakor jelen lévő tolmácsot sem figyelmeztette a hamis tolmácsolás következményeire. Mindenképpen szükség lett volna a védelem által megjelölt tanúk kihallgatására is.

A több éve pszichiátriai kezelés alatt álló 28 éves vádlott nő 2022 őszétől élettársi kapcsolatban élt a sértettel, akivel szeszesitalt és tudatmódosító szert fogyasztottak, közöttük rendszeresek voltak a veszekedések. 

A most 62 éves vádlott  2022. augusztus 25-én délelőtt útbaigazítást követően felkereste a lakóhelyén a későbbi sértettet. Az utcára nyíló ajtó nem volt kulcsra zárva, és a 87 éves sértett a kertben dolgozott, nem vette észre a vádlottat. A vádlott ezt kihasználva bement a kamrába, magához vett macskaeledelt, tejet, tojást, összesen 5448 forint értékben, ezeket az udvaron a táskájába pakolta. Ekkor jött előre a sértett, meglátta a vádlottat, és megkérte, hogy rakjon vissza mindent a helyére.

M. E. felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a Heineken Hungária Zrt. alperes az ötágú vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép nagy nyilvánosság előtti használatával megsértette a felperes személyiségi jogát. Kérte ezentúl kötelezni az alperest a jogsértés abbahagyására, az ötágú vörös csillag használatától való eltiltásra, és az ilyen jelképet tartalmazó promóciós termékek forgalomból való kivonására. Arra hivatkozott, hogy az alperes által használt ötágú vörös csillag a kommunista diktatúra jelképe volt, amely a magyar nemzet egészének súlyos traumát okozott.

S.E. I. r. vádlott , S.T. II. r. vádlott , és P.B.G. III. r. vádlott 2016. április 23-án éjjel 1 óra 45 perc körüli időben a Győr belvárosában lévő vasútállomásnál találkoztak, ahol több ismerősük is jelen volt. Ezt megelőzően I. r. vádlott kábítószert fogyasztott, P.B.G. III. r. vádlott pedig nagyobb mennyiségű alkoholt. 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. október 13-án kihirdetett ítéletében elutasította a DRB Dél-dunántúli Regionális Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 10-én kihirdetett ítéletében elutasította a Sajóvölgye Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A bíróság a 2014. évi XXXVIII. törvény alapján az egyértelmű és érthető megfogalmazás, valamint az átláthatóság elvét vizsgálta a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben.
2017. június 8-án a Gy. Zs. mint jogelőd által indított kártérítési ügyben a Fővárosi Törvényszék – a felek érdemi nyilatkozatait követően, egyéb bizonyítási indítvány hiányában – a tárgyalást berekesztette.
 
Kép

A bíróságokon a szakvizsgával még nem rendelkező jogászok fogalmazóként, majd a szakvizsgát követően bírósági titkárként  szerezhetnek szakmai gyakorlatot.  A  fogalmazók és a titkárok hatékony képzése kiemelten fontos cél, annak érdekében , hogy utóbb felkészülten, széleskörű szakértelemmel kezdhessék meg bírói pályájukat. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 5-ére a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 11.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44., III.,317.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt (maximum 60 fő) mind a sajtó munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

A Fővárosi Törvényszék felmentette azt a nőt, akit a Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolt, egyúttal elrendelte a terhelt kényszergyógykezelését.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon 9 és fél évre súlyosította annak a férfinak a büntetését, akit rablás és 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettével, 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettének kísérletével, továbbá aljas indokból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettével, valamint 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt az ügyészség.

Előzetes letartóztatás meghosszabbítása a Buda-Cash ügyben
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 9-én két hónappal meghosszabbította V. P. és T. P. Á. előzetes letartóztatását.
 
Az eljárás jelenleg ügyészi szakban van, a nyomozó hatóság befejezte a nyomozást és az iratokat a vádemeléshez szükséges további intézkedések céljából megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

A Fővárosi Törvényszék 2020. szeptember 10-én tartott előkészítő ülésén egy év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztés büntetésre, 1.050.000 Ft  pénzbüntetésre és három év gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától eltiltásra ítélte az egyik vádlottat abban az eljárásban, amelyben költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 2-án ítéletet hirdet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várja a bíróság ítéletét.

Az ügy 1548 oldal terjedelmű – azóta többször módosított és kiegészített – vádirata 2016. február 5-én érkezett a bíróságra. A nyomozati iratok meghaladták a 132 ezer oldalt, míg a mellékletek között 104 db CD lemez és 5 terrabájt kapacitású winchester került becsatolásra. 

A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 26-án kihirdetett ítéletében elutasította a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A bíróság az ítéletében megállapította, hogy a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételek nem feleltek meg a 2014. évi XXXVIII. törvényben foglalt átláthatóság és szimmetria elvének.

Budapest, 2015. február 27.