Részletes keresés

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 10. Gf. tanácsa 2014. október 17-én meghozott ítéletével  az elsőfokú bíróság keresetett elutasító ítéletét - az ítélet indokolásának részbeni módosítása mellett - helybenhagyta.

Budapest, 2014. október 17.

A Fővárosi Ítélőtábla Sajtóosztálya

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a csalás és más bűncselekmények miatt G. György és társai ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék 2015. augusztus 11-én meghozott végzését. Ez alapján a II. rendű elítélt H. György vonatkozásában a Fővárosi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla ítéletével kiszabott 2 év 6 hónap börtönbüntetésbe a H. György által 2010. február 10-től 2011. május 13-ig, majd 2011. június 17-től 2011. október 4-igig előzetes fogvatartásban töltött időt számítja be.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla közigazgatási ügyszakos tanácselnöki (115. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a közigazgatási peres elbírálásban szerzett másodfokú ítélkezési gyakorlatnak, továbbá a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége. 

A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 2017. március 29. napján B. Gy. vádlott ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 

B. L. I. rendű vádlott ellen hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Fővárosi Ítélőtábla 2013. november 20-án 13 órakor folytatja a tárgyalást a Markó u. 16. szám épület földszint 9. számú tárgyalótermében."
 

Budapest, 2013. november 18.

A Fővárosi Ítélőtábla Sajtóosztálya

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma tanácselnöki (24. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.

Év
2020
Közlöny
Fájl
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla büntető ügyszakos tanácselnöki (13. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége. 

A Porsche Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. tanácsa 2015. március 6-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
 
A Fővárosi Ítélőtábla tanácsa elnapolta a Hajógyári szigeten történt emberölés másodfokú büntetőügyének tárgyalását