Részletes keresés

A jogerősen megállapított tényállás alapján a vádlott és a bűncselekmény elkövetése idején 17 éves sértett között szerelmi viszony alakult ki 2014 nyarán, azonban 2015 januárjában a sértett véget vetett kapcsolatuknak. A vádlott ezt nem tudta feldolgozni, bízott abban, hogy a sértett majd meggondolja magát és kapcsolatukat helyreállítják.
 

A 48 éves vádlott 2022. június elején költözött egy általa vásárolt sorházi házrészbe, ahol közös udvarral rendelkezett a sértettel és annak unokaöccsével. A vádlott az udvaron olvasott és cigarettázott, amikor a sértett megkérte, hogy cserélje ki a gázpalackot. Hogy másról is beszélgettek-e, nem volt megállapítható.

A Fővárosi Törvényszék másodfokú határozatával helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét a D. L. és M. I. ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben.
 
Típus: Szabályzat Sorszám: 34 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2020
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

RÁTH GYÖRGY BÍRÓSÁGI TÖRTÉNELEM ÉS HAGYOMÁNYÁPOLÁS PÁLYÁZAT 2025”

Az Országos Bírósági Hivatal

pályázatot hirdet

a bíróságok részére,

a bírósági történelem és hagyományápolás témájában.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 678 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 680 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 242 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 50 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 52 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 143 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 145 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 284 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 379 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024