Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 406 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 414 Dokumentum: Letöltés Év: 2017

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította az UniCredit Leasing Immo Truck Pénzügyi Szolgáltató Zrt felperesnek, a Magyar Állam alperes ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetét. 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. december 8-án kihirdetett ítéletében - helyben hagyva az elsőfokú döntést -  R. L. vádlottat közérdekű üzem megzavarásának bűntette és más bűncselekmények miatt 3 év 8 hónap börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 5 évre kiutasította Magyarország területéről.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. február 21-ig meghosszabbította annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 24-én egy budapesti belvárosi járdaszakaszon robbantást követett el, amelynek következtében az ott járőrszolgálatot teljesítő két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bíróság a gyanúsított és védője által az előzetes letartóztatás megszüntetésére és enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására tett indítványt elutasította.
 

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, folytatólagosan, hozzátartozó sérelmére, erőszakkal, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kapcsolati erőszak bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. A vádlott leghamarabb 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma kollégiumvezető-helyettesi (12. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű terheltet felbujtóként előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével, a II. és III. rendű terhelteket pedig ezen bűncselekmény társtetteseként vádolja az ügyészég. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. december 12-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség a terheltet emberölés, valamint kifosztás bűntettével vádolja. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy nőt és egy férfit társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolnak.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 40 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 290 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

Az M. R. ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2018. október 25-én meghozott végzésével megváltoztatta az elsőfokú bíróság 7,5 millió forint óvadékot és enyhébb magatartási szabályok szerinti bűnügyi felügyeletet elrendelő végzését, valamint a gyanúsított védőjének a bűnügyi felügyelet megszüntetésére, valamint óvadék megállapítására és enyhébb magatartási szabályok előírására vonatkozó indítványát elutasította.

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. október 20-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy hónappal ezelőtt megölt egy nőt a kőbányai lakásában. A gyanúsított ellen a BRFK Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztálya folytat nyomozást emberölés és más bűncselekmények gyanúja miatt. A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. szeptember 18-án a felkereste a lakásán a sértettet, ahol bántalmazta majd megfojtotta őt.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a női terheltet 4 rendbeli bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének, gyermekprostitúció kihasználásának, valamint kizsákmányolás céljából, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével, míg a II.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, részben hivatalos személy sérelmére, részben több ember, továbbá a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolnak.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 99 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 521 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024