Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság – 2021. szeptember 2-án – elsőfokú ítéletével a vádlottat 5 rendbeli – társtettesként elkövetett – csalás bűntette miatt 2 év 9 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A Fővárosi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt 1 év 4 hónap – 2 év próbaidőre felfüggesztett – fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy fiatalkorút, társára pedig 1 év 10 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki. A fiatalkorú terhelt a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. július 9-ig – elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akiket többek között különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítanak. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal – 2021. július 14-ig – meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak bűntettével gyanúsítanak. 

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2021. március 12-én a csillebérci gyermekvasút parkolójától induló turista útvonalon megtámadott és szexuális cselekményre kényszerített egy nőt. A terhelt cselekménye bizonyítottság esetén szexuális erőszak bűntettének megállapítására lehet alkalmas és kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A Fővárosi Törvényszék (FT) elsőfokon 1 év – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 30 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a volt parkolóőrt – azaz az I. rendű vádlottat –, akit az ügyészség önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádol. A Törvényszék a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két holland állampolgárnak a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítanak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. április 7-én bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki fogolyszökés vétségében azt a férfit, aki 2017 januárjában nem tért vissza a börtönbe a hétvégére engedélyezett eltávozásáról. A bíróság a vádlottat - mint visszaesőt - 7 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és egyúttal megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2020. május 25-ről május 26-ra virradó éjjel egy angyalföldi vasúti telephely egyik épületében több késszúrással megölt egy férfit.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen – vagyonelkobzás és kártérítési kötelezettség mellett – 1 év 11 hónap börtönbüntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a vádlottat, aki ellen összesen 26 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott 2019. június 18-án bement egy budapesti gimnáziumba, ahol az udvaron tartott tanévzáró ünnepséget kihasználva különböző értékeket – mobiltelefonokat, bankkártyát és készpénzt – tulajdonított el az őrizetlenül hagyott osztálytermekből.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 901 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 547 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 482 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 18 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A tényállás szerint a vádlott és az egyik sértett élettársak voltak, kapcsolatuk azonban nem volt harmonikus. A kapcsolatuk alatt a nő viszonyt folytatott egy másik férfival, amiről a vádlottnak is tudomása volt. A nő egy idő után elköltözött a vádlottól, de továbbra is tartotta a kapcsolatot mindkét férfival. A vádlott többször is kísérletet tett a kapcsolat helyreállítására, mert nem tudott beletörődni, hogy a nő nem kívánja folytatni a viszonyt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság az 1998-ban történt „Fenyő-gyilkosság“ miatt indult büntetőügyben 2018. április 20-án lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Gy. T. gyanúsítottal szemben, valamint mozgásának nyomkövető eszközzel történő ellenőrzéséről rendelkezett, és előírta számára, hogy heti négy alkalommal köteles jelentkezni a lakhelye szerinti kerületi rendőr-kapitányságon.
 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 20 év fegyházbüntetésre ítélte aljas célból elkövetett emberölés, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális visszaélés, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt azt a férfit, akit az ügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel, valamint gyermekpornográfia bűntettével vádolt. 
Elsőfokú ítéletével a bíróság a korábban kiszabott – 2 év 3 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztés végrehajtását is elrendelte. 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az emberölés bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt F. L. vádlott ellen indított ügyben az elsőfokon eljáró Miskolci Törvényszék ítéletét. A bíróság álláspontja szerint a Miskolci Törvényszék megalapozott tényállást tárt fel, helyes következtetést vont le a vádlott büntetőjogi felelőssége vonatkozásában. A cselekmény ugyan nem minősíthető aljas indokból elkövetettként is, de a vádlotti magatartás nagyon közel áll ennek megállapításához.

 

A jogerősen megállapított tényállás szerint 2019. szeptember 14-ére virradó éjszaka egy vendéglátó egység teraszán tettlegességig fajuló nézeteltérés alakult ki két férfi között. Egyikük erről később beszámolt unokatestvéreinek (ötöd- és hatod rendű vádlottak), illetve a társaságukban lévő többi vádlottnak, akik feldühödve keresni kezdték a férfit, de nem találták.

Az első fokon eljárt Szerencsi Járásbíróság 2015 júniusában B. H. I.r. vádlottat garázdaság vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. S. G. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és testi sértés bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat az ellene 2 rb. rongálás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Sz. T. III.r.