Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék az előkészítő ülést követően tárgyalásra utalta annak a terheltnek az ügyét, akit az ügyészség egy csepeli munkásszállón elkövetett késelés miatt emberölés bűntettének kísérletével vádol.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítanak.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. május 2-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2020. március 30-án éjszaka szóváltásba keveredett élettársával XIV. kerületi lakásukban és egy 20 cm pengehosszúságú késsel több alkalommal megszúrta őt. A férfi a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2020. június 28-án egy kőbányai lakásban testi erővel és egy tárggyal olyan súlyosan bántalmazott egy idős férfit, hogy az a helyszínen életét vesztette.

2024. 06. 07.

Az elmúlt évek sikerei nyomán, a Fővárosi Törvényszék (FT) Gazdasági Kollégiuma, az FT Cégbírósága, valamint a Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezeteket nyilvántartó csoportja 2024. június 13-án ismét megszervezi a Civil- és cégnapot.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság két év – két évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy férfit, akit többek között különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének kísérletével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádol az ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság ülésén úgy rendelkezett, hogy az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2022. szeptember 25-ig elrendeli annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2022. augusztus 23-án a saját kislányát ejtette túszul Soroksáron.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletével 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy férfit, akit az ügyészség többek között közúti veszélyeztetés bűntettével vádolt. Emellett a bíróság 4 évre eltiltotta a vádlottat a járművezetéstől is.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. május 16-ig – elrendelte annak a három férfinak és három nőnek a letartóztatását, akiket bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint két évvel ezelőtt megölte nagyapját, majd a holttestet elrejtette.
 
Az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére hivatkozva, a gyanúsított védője pedig az ügyészi indítvány elutasítását és enyhébb kényszerintézkedés elrendelését kérte.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. január 20-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével gyanúsítanak. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. december 3-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőügyben.

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Fővárosi Törvényszék Információs Szolgálata 2024. december 23. és 2025. január 3. napjai között zárva lesz, mely időszakban az Információs Szolgálat munkatársai nem lesznek elérhetőek.

Megértésüket köszönjük.

A Tatabányai Törvényszéken 2018. november 30-án folytatódott a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt férfi ügyének tárgyalása. Az ügyben 2016 decemberében született elsőfokú ítéletet a Győri Ítélőtábla 2017 év végén hatályon kívül helyezte.

Az ügyészi vád szerint a vádlott 2014. május 27-én este megölte feleségét a nő munkahelyének udvarán, majd közös otthonuk pincéjében feldarabolta, a lágyrészeket húsdarálóval ledarálta. A sértett el nem égett maradványait néhány nappal később a háztól pár kilométerre szétszórta.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatólagosan elkövetett lopás és felbujtóként elkövetett bélyeg-hamisítás bűntette miatt 2.000.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit.

Az ítélet szerint a terhelt a ténylegesen az ő irányítása alatt működő és általa üzemeltetett vendéglátóipari egységben – a hitelesített villamos fogyasztásmérő órát – a valóságos energiafogyasztás leplezése érdekében ismeretlen személy közreműködésével befolyásolta. Ezzel a cselekményével több mint 1 millió forint kárt okozott az ELMŰ Hálózati Kft-nek.

Munkahelyi telefonszám
Ügyfélfogadási idő

Felvilágosítást ad telefonon és e-mailben munkanapokon 9:00 - 11:00-ig

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt fiatalkorú J. L. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseken – a 11 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés büntetésen és a 10 év közügyektől eltiltáson – azonban nem változtatott az ítélőtábla. A megváltoztatásra azért került sor, mert a másodfokú bíróság eljárása során további egy bűncselekményt (készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége) állapított meg a vádlott terhére.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott édesanyja 2022. augusztus 19-én munkavégzés miatt Ormosbányáról Fülöpjakabra költözött az élettársával. Erre figyelemmel megkérte a vele régóta baráti, bizalmas viszonyban lévő és a vádlottat születése óta jól ismerő barátját, hogy a távolléte alatt gondoskodjon a fiáról. A sértett 2022. szeptember 12-én kérelmet terjesztett elő a Kazincbarcikai Járási Hivatalnál azért, hogy a vádlottat a barátja a családjába fogadhassa. Ezt a döntését a vádlott nehezményezte, úgy érezte, hogy az édesanyja elhanyagolja őt.

A vádlott egy iskolai verekedésben felmerült szerepe miatt 2022 szeptemberében a vele rendszeres kapcsolatban álló szociálpedagógusnak visszatérően ölési szándékáról számolt be, közölve, hogy „leszámol mindenkivel, aki bántotta”, de „ártatlan áldozatok” megölése is folyamatosan foglalkoztatta. Mások előtt is kategorikusan hangoztatta, hogy „az ölés a küldetése”, rajzainak állandó témája a vér, a fájdalom, valamint a halál és az ölés volt. 2022 őszén készített egy „halállistát” is, amelyen első helyen az édesanyja volt.

Az édesanyja a családba fogadás iránti kérelmét végül 2022. november 8-án visszavonta és a vádlottat magához vette.

2022. december 12-én nem ment iskolába, hanem a közös otthonukban lesből támadt a hazaérkező édesanyjára egy fejszével oly módon, hogy az eszközzel két alkalommal ütött a nő fejére, aki azonnal életét vesztette. Ezt követően a holttestet az ágyba fektette és betakarta, majd magához vette a sértett értékeit (pénz, bankkártya, mobiltelefon), az emberölés nyomait eltüntette és távozott a lakásból.

A Kecskeméti Törvényszék az elsőfokú ítéletével a fiatalkorú terheltet előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2023. november 7-én a fiatalkorú J. L. vádlottat, ezért őt 11 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú bíróság döntésével szemben az ügyészség a vádlott terhére súlyosítás céljából, hosszabb tartamú fiatalkorúak börtönében végrehajtandó büntetés érdekében, míg a vádlott enyhítésért, rövidebb tartamú büntetésért, továbbá a vádlott védője és törvényes képviselője - egyezően - a kifosztás bűntette alóli felmentésért, és az előre kitervelt minősítés mellőzéséért és enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

Az immár jogerős ítélet indokolása során Dr. Mezőlaki Erik tanácselnök kiemelte, hogy a Szegedi Ítélőtábla eljáró büntető tanácsa a másodfokú eljárásban további egy bűncselekményben mondta ki bűnösnek a fiatalkorú terheltet, illetve a kiegészített súlyosító és enyhítő körülmények értékelése során - bár további súlyosító körülmények megállapítására is sor került - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a fiatalkorú vádlottal szemben elsőfokon kiszabott, a középmértéket meghaladó 11 év szabadságvesztés büntetés szükséges, egyben arányos büntetés, ezért annak lényeges súlyosítására vagy lényeges enyhítésére sem látott lehetőséget. A bíróság álláspontja szerint a kiszabott büntetés alkalmas arra, hogy célját – mind generális, mind speciális visszatartó erejét kifejtve – elérje.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 21-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatást, aki a rendelkezésre álló adatok szerint alaposan gyanúsítható azzal, hogy egy budapesti VIII. kerületi lépcsőházban meggyújtotta egy férfi ruházatát. A sértett az elszenvedett sérülések következtében életét vesztette.
 
Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet
a Budapesti XVIII-XIX. Kerületi Bíróság elnöki (274. számú) állásának betöltésére

Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok

a Fővárosi Törvényszék elnöke
a Fővárosi Törvényszéken 11

a Balassagyarmati Törvényszék elnöke
a Balassagyarmati Járásbíróságon 1

a Salgótarjáni Járásbíróságon 1

az Egri Törvényszék elnöke
a Gyöngyösi Járásbíróságon 1

a Gyulai Törvényszék elnöke
a Békéscsabai Járásbíróságon 1

a Kaposvári Törvényszék elnöke
a Kaposvári Járásbíróságon 1