Részletes keresés

Kép

Február végéig látogatható a győri bíróságtörténeti kiállítás, amely az elmúlt 150 év igazgatási, ítélkezési történetét mutatja be, valamint egyes büntetőügyek hátterét is megismerhetik az érdeklődők – mondta dr. Bagossyné Körtvélyesi Mária az Inforádiónak.

A Szolnoki Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte azt az ötvenes évei végén járó, büntetlen előéletű nőt, aki 2021. szeptember 9-én Törökszentmiklóson megpróbálta megölni volt férjét. 

A Mezőkövesdi Járásbíróság ún. gyorsított eljárásban, néhány héten belül jogerősen bírálta el annak a férfinek a büntetőügyét, aki 2017. június 22. óta előzetes letartóztatásban van orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
 
Év
2011
Közlöny
Fájl
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 22 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 23 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 658 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 660 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 661 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Kép

A tárgyi környezet mellett nagy hangsúlyt kell fektetni magára az emberre is – emelte ki a Gyulai Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese. Dr. Vajas Sándor hozzátette: 2019 a bíróságokon a Családok éve, a cél pedig az, hogy megteremtsük az összhangot a karrier – család – egészség között.

Kép

Egyedülálló, „A darkweb jogi megítélése és gyakorlata” című képzés zajlott az Országos Bírósági Hivatalban (OBH). Az eseményen a Bírósági Kiberhálózat is közreműködött.  

A Veszprémi Törvényszék 2020. november 11-én meghozott ítéletével 11 év börtönbüntetésre, mellékbüntetésül pedig 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 35 éves férfit, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete, erőszakkal, éjjel, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette, valamint személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Gyulai Törvényszék elnöki állására kiírt pályázat alapján 2015. június 15. napjától dr. Bagdi Árpád Gyulát nevezte ki a Gyulai Törvényszék elnökévé. Az elnöki kinevezés 6 évre szól.

Az elnöki állásra kiírt pályázatra ketten nyújtottak be pályázatot. A pályázók közül a Gyulai Törvényszék összbírói értekezlete 2015. május 29-én dr. Bagdi Árpád Gyulát jelentős többséggel támogatta.

Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Típus: Szabályzat Sorszám: 1 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben mind a 2024. április 9-én 09.00-kor, mind pedig a 2024. április 11-én 09.00-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30.  számú tárgyalóterme. A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. április 8-án 09.00-ig, illetve 2024. április 10-én 09.00-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 8-án, valamint 2024. április 10-én 16.00 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály