Részletes keresés

Év
2016
Közlöny
Fájl
Kép

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a törvényeknek megfelelően vett részt a 2018-as évben is a bírósági vezetői pályázatok elbírálásában. 2018-ban általa 47 bírósági vezetői pályázat elbírálására került sor, míg a bírósági elnökök 92 vezetői pályázatot bíráltak el ebben az időszakban. 

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, aki barátnőjét több száz méteren keresztül a hajánál fogva húzta végig az utcán.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint Miskolcon több személynek adott át új pszichoaktív anyagot. 
 

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülést tartott annak a három vádlottnak az ügyében, akik a vád szerint idős sértettek jóindulatát kihasználva jutottak lakáshoz és több millió forinthoz  az elmúlt években Miskolcon.  

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

JOG ÁLTALÁBAN

A bírói jogértelmezés és a hetedik Alaptörvény-módosítás / Szigeti Krisztina. – In: Eljárásjogi Szemle ISSN 2498-6062. – 3. évf., 4. sz. (2018. december) p. 9-17.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 305 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Pályázási határidő

Pályázat a Miskolci Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnöki (8. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál legalább 10 éves törvényszéki bírói tapasztalatnak van jelentősége. 

Nyitva hagyott autókból, le nem zárt lakásokból lophattak Miskolcon azok a gyanúsítottak, akikkel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést alkalmazott a mai napon a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik gyanúsított férfi 2019. júniusában többször bement olyan lakásokba, amelyek ajtaja kulccsal nem volt bezárva. Ezen esetekben ékszereket, készpénzt hozott el, egyik alkalommal több mint 1 millió forint összegben.  

Edzés közben támadhatta meg áldozatát az a férfi, akinek letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

Az elmúlt hónapok alatt harminc betörést követhetett el az a miskolci férfi, akinek Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki Miskolcon, Alsózsolcán és Sajópetriben összesen nyolc idős sértettől kérhetett pénzt villany- vagy gázóracsere ürügyén. 

A Miskolci Járásbíróság a mai napon előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, akivel szemben kerítés, kapcsolati erőszak és zaklatás gyanúja miatt indult eljárás.
 

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki az ítéleti tényállás szerint 2022. május 15-én, az éjjeli órákban Miskolcon egy buszmegálló mögötti füves területre vonszolta a sértettet, hogy ott erőszakkal közösüljön vele.

A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítéletében 3 millió forint és kamatai sérelemdíj megfizetésére kötelezte azt a munkáltatót, akinek fiatal munkavállalója munkavégzés közben Miskolcon balesetet szenvedett és a tésztagyúró gép leszakította a jobb alkarját.
 
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon kihirdetett jogerős ítéletében megváltoztatta a Miskolci Járásbíróság TEK-es ügyben hozott ítéletét: az elsőfokon felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kiszabott 5 év 6 hónap börtönbüntetést 3 év 9 hónapra, a közügyektől eltiltást 6 évről 4 évre enyhítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 

A Miskolci Járásbíróság a mai napon letartóztatta azt a férfit, aki 2021. március 15-én betört két miskolci üzletbe, korábban pedig felgyújtotta ismerőse házát. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben többek között életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Pályázási határidő

Pályázat a Miskolci Törvényszék 

büntető ügyszakos tanácselnöki 

(15. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.