Részletes keresés

Dr. Király Pétert, a Marcali Járásbíróság elnökét nevezte ki a Kaposvári Törvényszék elnökhelyettesének az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2015. április 1-től 2021. március 31. napjáig terjedő határozott időre.
 
Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2013

Az Érdi Járásbíróság 2019. április 08-án újabb büntető ügyben hozott gyors ítéletet bíróság elé állításos eljárás keretében.

Kép

Harmincöt bírósági vezetői pályázatot bírált el október 31-ig az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, s ez idő alatt 251 bírói álláshelyre kiírt pályázatról is érdemi döntés született – derült ki abból a két tájékoztatóból, amelyet most a 2017-es jelentésekkel együtt angolul is megjelentetett az OBH.

Előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy hivatalos üggyel való egyet nem értése miatt elektronikus úton fenyegető levelet küldött a hivatalvezető és egy ügyintéző részére megölésükre célozva, annak módját előrevetítve. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 73 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A Debreceni Járásbíróság a mai napon kihirdetett ítéletében K.Géza vádlottat bűnösnek mondta ki közveszéllyel fenyegetés bűntettében, ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte - melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Emellett a vádlottat kötelezte az eljárás során felmerült 119.510 forint bűnügyi költség megfizetésére.

2025. 04. 24.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki megerőszakolta a kiskorú sértettet.

Kép

Az igazságszolgáltatás helyzetét leginkább a jó eredmények és az elért sikerek mutatják meg. Ebből pedig a magyar bírósági szervezet esetében - figyelemmel az Európai Bizottság legfrissebb igazságügyi eredménytáblájára is - nincs hiány, minden rendben van a magyar bíróságokon – emelte ki dr. Vajas Sándor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese a Debreceni Törvényszék és Debreceni Ítélőtábla összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón.  

Pályázási határidő

Pályázat a Debreceni Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportvezető 

(9. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet megváltoztatta annyiban, hogy mind a szabadságvesztés, mind a közügyektől eltiltás tartamát 5 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.



Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 novemberében S. Á. L. vádlottat testi sértés és önbíráskodás bűntette miatt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Fővárosi Törvényszék 2016. június 22-én másodfokú ítéletet hirdetett a KÖZGÉP Építő- és
Fémszerkezetgyártó Zrt. felperesnek a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
alperes ellen közbeszerzési ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt
indított perében. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a Közgép Zrt. kérelmét részben megalapozottnak találta és az alperes
Pályázási határidő

Pályázat a Székesfehérvári Törvényszék 

polgári ügyszakos tanácselnöki 

(16. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott korábbról ismerte a sértettet, mivel 2021 tavaszán kétszer segített neki a bevásárlásban. Az asszony házába is bejutott, vele beszélgetett, a sértett egészségi állapotával, körülményeivel tisztában volt. A terhelt a lakásban különböző értéktárgyakat látott, így amikor néhány hónappal később pénz szűkében volt, elhatározta, hogy eltulajdonítja azokat. 2021 szeptemberében az ablakon bemászott a sértett házába, majd öngyújtóval világítva kutakodni kezdett. Az asszony felébredt a zajra és megkérdezte, hogy ki van ott.