Részletes keresés

Az Országos Bírósági Hivatal szervezésében 2014. július 15-én megrendezésre került Juhász Andor, a Kúria egykori elnöke születésének 150. évfordulóján a Bíróságok Napja alkalmából megtartott ünnepség.

Az esemény keretében sor került az Országos Bírói Tanács által a 2014. évben adományozott Juhász Andor-díjak, Bírósági Szolgálatért oklevelek és címek, továbbá idén első alkalommal "A Magyar Igazságszolgáltatásért – Pro Iustitia Hungarorum" plakett ünnepélyes átadására.

Típus: Ajánlás Sorszám: 11 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2015

A Debreceni Törvényszék 2021. május 13-án tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja az egyik debreceni szórakozóhely előtt kifosztott és bántalmazott egy orosz férfit. 

A törvényszék a Debreceni Járásbíróság 2020. november 18-ai ítéletét megváltoztatta, a 34 éves nő 1 év 10 hónap börtönben végrehajtandó büntetését 3 év próbaidőre felfüggesztette, a 2 év közügyektől eltiltást pedig mellőzte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 603 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 286 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 837 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018

Helybenhagyta a járásbíróság ítéletét és jogerősen is 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék – három évre felfüggesztve - azt a vádlottat, aki behajtott egy STOP táblás kereszteződésbe és halálos balesetet okozott 2017 januárjában Debrecenben, a Nagyerdei körúton. A törvényszék H.M-t halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt marasztalta el és jogerősen 4 év 4 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől, illetve kötelezte az eljárás 370 ezer forintos bűnügyi költségének megfizetésére is.

 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2021. január 13-án meghozott végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését azzal, hogy B.L.T. gyanúsított hetente egy alkalommal a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása érdekében elhagyhatja otthonát.

A Nyíregyházi Járásbíróság hűtlen kezelés és vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint felbújtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárásban 2021. április 17-ig rendelte el B.L.T. gyanúsított bűnügyi felügyeletét. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 74 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 90 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 23 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Év: 2015 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
A Gyulai Törvényszék előtt T. P. vádlottal szemben szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 13.B.168/2014. számú büntetőügyben a következő tárgyalási határnap 2015. április 29. napja. A tárgyalás várhatóan 14 órától lesz nyilvános.
 
Pályázási határidő

Pályázat a Győri Törvényszék közigazgatási ügyszakos tanácselnöki

(84. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Székesfehérvári Törvényszék polgári ügyszakos tanácselnöki (16. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 659 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019