A növekedő ügyforgalom ellenére a Fővárosi Ítélőtáblán kiemelkedően jók az időszerűségi mutatók – emelte ki dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 2023. június 8-án tartott sajtótájékoztatón, amelyet dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnökével közösen tartott. Az ítélőtábla bírái nem csak időszerű, de egyúttal magas szakmai színvonalú ítélkezési tevékenységet folytatnak, melyet a 2022. évi és a 2023. I. negyedévi statisztikai adatok is alátámasztanak. A Fővárosi Ítélőtábla elnöke bejelentette: a Fővárosi Ítélőtábla idén ünnepli újraalakulásának 20. évfordulóját, mely alkalomból 2023. szeptember 29-én nagyszabású programot szervez.
Részletes keresés
Az Országos Bírói Tanács 2014. június 2-3-án kihelyezett ülést tartott a Debreceni Ítélőtáblán. A tanácskozás résztvevőit Dr. Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke köszöntötte.
Immár hatodik alkalommal hirdette meg az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Fókuszban a bíróság fotópályázatot. A felhívásra ezúttal 40 pályázótól csaknem 400 kép érkezett, a második legtöbb alkotás az eddigi pályázatok sorában - mondta az OBH elnöke a díjátadó ünnepségen.
A törvényszék tavalyi évet értékelő, keddi összbírói értekezlete előtti sajtótájékoztatón Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese elmondta, hogy a Szombathelyi Törvényszékre 2023-ban az azt megelőző évhez képest 2,7 százalékkal több ügy érkezett, ami meghaladja az országos átlagot. Ugyanakkor a befejezések száma 2023-ban is meghaladta az ügyérkezést, és a törvényszék vonatkozásában évek óta csökkenő ügyhátralék valósul meg. A vármegye bíróságai folyamatos és komoly erőfeszítéseket tettek az elmúlt időszakban is, hogy a kiegyenlített ítélkezési tevékenység változatlan legyen - tette hozzá.
Nemcsak az ügyfelek számára takarít meg időt a bíróságokon megvalósult digitális forradalom, hanem a bírósági dolgozók munkáját is hatékonyabbá teszi, felgyorsítja a társszervek és a bíróságok közötti információáramlást. Győri, nyíregyházi és szombathelyi állomásához érkezett a Digitális Nyílt Nap rendezvénysorozat 2018. november 30-án.
Idén tizedik alkalommal hívták össze az Infotér szervezői az ország legbefolyásosabb szervezeteit, közintézményeit és gazdasági társaságait, hogy egymás előtt is bemutassák legújabb fejlesztéseiket, jövőbe mutató újításaikat.