Részletes keresés

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik sportfogadási csalásokkal több millió forint kárt okoztak.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak és fiatalkorú társának a letartóztatását, akikkel szemben rablás bűntettének gyanúja miatt folyik eljárás.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki 11 éves kislányával erőszakoskodott.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki saját lánygyermekét molesztálta.

A Miskolci Törvényszék 2014. július 3-án első fokon felmentette az emberölés vádja alól azt a vádlottat, aki a vádhatóság szerint 2011. augusztus 31-én egy miskolci szépségstúdióban nézeteltérésbe keveredett a 86 éves sértettel egy reklámtábla elhelyezése miatt. A nézeteltérés eredményeként a vádlott a 86 éves sértettet testszerte bántalmazta, kis-közepes erővel ütlegelte, a bordáira közepes erővel rátérdelt, vagy azt megtaposta.
 

Miskolci Törvényszék – Szeméremsértés miatt szabadságvesztésre ítélték

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben szeméremsértés miatt indult büntetőeljárás.  

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki az ítéleti tényállás szerint 2022. február 4-én a délutáni órákban Kazincbarcikán egy családi vitát követően, ittas állapotban, húsklopfolóval verte be párja autójának szélvédőit és ablaküvegeit. 

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság garázdaság vétsége miatt 300 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. 

A döntés jogerős.



Miskolc, 2022. október 20.

 

Kép

Ma Magyarországon 764 bírósági vezető lát el igazgatási tevékenységet, akiket sarkalatos törvény rendelkezései alapján az OBH elnöke, a Kúria elnöke, az ítélőtáblai és a törvényszéki elnökök jogosultak kinevezni. Az OBH elnökének kinevezési jogkörébe jelenleg 123 bírósági vezető tartozik, míg a további 641 bírósági vezetőt a munkáltatói jogkört gyakorló bíróság elnöke nevezi ki.

A Miskolci Járásbíróság 2019. április 11-én hozott ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik fiktív cégeladások vádja miatt álltak a bíróság elé.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2022 októberében szóváltásba keveredett egyik ismerősével, ugyanis annak kutyája megugatta őt, melyre válaszul a terhelt az állatba belerúgott. A két férfi között rövid szóváltást követően kölcsönös ütésváltás alakult ki, melynek során a terhelt közepes erővel mellkason ütötte a sértettet egy összecsukható alumínium kézikocsival.  

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki az év első negyedévében ablaküvegeket tört be, valamint lopási cselekményeket is elkövetett. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 74 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék a miskolci pinceomlással érintett vádlott ügyében.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi 2022 júniusában szóbeli vállalkozási szerződést kötött megbízójával, amelyben elvállalta egy miskolci pince kibővítését, felújítását. A kivitelezési munkálatok elvégzésére szintén szóban megállapodást kötött három dolgozóval, akik számára azonban nem biztosított megfelelő egyéni védőeszközöket, nem tartott munkavédelmi oktatást és a pincerészt nem látta el megfelelő dúcolásokkal, megtámasztásokkal.

A Miskolci Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 7 év fegyházbüntetésre ítélte azt a fiatal férfit, aki egy születésnapi rendezvényen késsel támadt ismerősére. 
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. november 29-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki megölte nevelt gyermekeit, élettársát súlyosan megsebesítette, majd maga ellen fordult. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2017. november 13. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki lőfegyvert és robbantószereket tartott a lakásában.
 
Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

a Budai Központi Kerületi Bíróság elnöki (271. számú) állásának betöltésére

A Miskolci Járásbíróság 2021. szeptember 5-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki néhány nappal korábban egy 13 éves lánnyal erőszakoskodott.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2021. szeptember 2-án délután a Sajóörös és Tiszaújváros közötti útszakaszon az iskolából hazafelé sétáló 13 éves sértett lányt megragadta és szexuálisan próbált közeledni hozzá, ám közben megzavarták, ezért a férfi elmenekült a helyszínről. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a három szlovák állampolgárságú gyanúsítottaknak, akik kannabiszt termesztettek Göncruszkán.

 

A rendelkezésre álló információk szerint a két férfi és egy nő gyanúsított, a nő göncruszkai ingatlanával szomszédos telken 27 tő, 2-3 méter nagyságú kannabisz növényt termesztett. Ezen túl a gyanúsítottak az általuk használt lakásban a növények őrléséhez szükséges tárgyakat, valamint kannabisz növényi törmeléket, termést tartottak.