Részletes keresés

A Miskolci Törvényszék előkészítő ülést tartott a nyéstai emberölési ügyként ismertté vált büntetőperben.

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a gyanúsítottat, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2019. február 2-án Hidasnémetiben megvágta egy férfi arcát késsel. 

A Miskolci Járásbíróság 1 hónapra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben kifosztás bűntette miatt indult büntetőeljárás. 

Összbírói értekezlet keretében értékelte a 2022. évet a Kecskeméti Törvényszék. Az értekezleten a törvényszék illetékességi területén ítélkező bírákon kívül részt vett Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke, dr. Tóth Áron László, az Országos Bírósági Hivatal Főosztályvezetője, dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke, Dr. Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke, dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke, Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszéki elnöke, valamint az Országos Bírói Tanács képviselői.

Az értekezletet megelőzően dr. Husek Dániel a Kecskeméti Törvényszék Elnöke, és dr. Tóth Áron László az Országos Bírósági Hivatal Főosztályvezetője közös sajtótájékoztatót tartottak, amelyen értékelték a Kecskeméti Törvényszék 2022. évi eredményeit. Kiemelték, hogy a Kecskeméti Törvényszéken magas színvonalú és időszerű ítélkezés folyik, az eljárások túlnyomó többsége egy éven belül elsőfokon (fellebbezés nélkül) fejeződik be. A távmeghallgatás jelentőségét hangsúlyozva kifejtették, hogy a Via Video rendszer kihasználtsága kiemelkedő, ami jelentős költségmegtakarítást eredményez.

Az összbírói értekezleten a törvényszék elnöke beszámolt a törvényszék eredményeiről. Ennek során kitért az ügyforgalmi, időszerűségi, a megalapozottsági adatokra, valamint a személyi változásokra is. Kiemelte, hogy a törvényszék bíróságai magas színvonalon és időszerűen ítélkeznek. Hangsúlyozta, hogy a tavalyi évben a törvényszék sikeresen megbirkózott mind a pandémia utóhatásaival, mind az energiaválsággal.

Kitért a jövőbeli célkitűzésekre is, így az időszerűségi mutatók további javítására és a digitális vívmányok megőrzésére, valamint a munkahelyi fluktuáció kezelésére.

Ezt követően dr. Négyessy András, a Kecskeméti Törvényszék Bírói Tanácsának Elnöke számolt be a Tanács elmúlt évi munkájáról.

Dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke elismerősen nyilatkozott a Kecskeméti Törvényszék bíróságainak elmúlt évi munkájáról.

Deutschné dr. Kupusz Ildikó, az Országos Bírói Tanács tagja beszámolt a Tanács elmúlt időszakban végzett munkájáról, majd az OBT képviselői elismeréseket adtak át.

Dr. Tóth Áron László, az OBH Főosztályvezetője a törvényszék eredményeit méltatta és megköszönte a bírák, bírósági vezetők munkáját.

Az értekezlet zárásaként Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke szintén gratulált az elmúlt évben elért eredményekhez.

Kecskemét, 2023. május 11.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

 

Galéria - Évértékelő összbírói értekezletet tartottak a Kecskeméti Törvényszéken

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 220 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben szexuális erőszak kísérletének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Miskolci Járásbíróság 2017. február 23. napján kelt azon végzését, mellyel a gyermekpornográfia bűntettével gyanúsított férfi előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló ügyészi indítványt a bíróság elutasította. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. június 7-én délután Miskolc egyik utcáján az idős sértett asszonyt hátulról fejen ütötte azért, hogy értékeit megszerezze. A sértett az árokba esett, a terhelt ekkor tovább bántalmazta és igyekezett elvenni ékszerét, karóráját, de nem járt sikerrel. Elvette viszont a szatyrát, amelyben pénztárca, esernyő és élelmiszerek voltak.

A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet rablás minősített esetének és súlyos testi sértés bűntettének a megállapítására.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon hirdetett ítéletet a csalás és ügyvédi visszaélés miatt első fokon bűnösnek talált miskolci ügyvéd ügyében.
 

A Miskolci Járásbíróság a mai napon szabadságvesztésre ítélte a testvérpárt, akik Ongán otthonában törtek rá az egyedül élő 80 éves asszonyra és erőszakkal elvették az értékeit. 

2019. február 20-án rendelte el a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a két férfinak a letartóztatását, akik kihasználva a sértett ittasságát, elhozták annak értékeit lakásából. 

Emberölés, magánlaksértés, rablás, lopás, bűnpártolás és állatkínzás is volt azoknak a vádlottaknak a bűnlajstromán, akikkel szemben a Miskolci Törvényszék 2015. június 23-án első fokon határozatot hirdetett.
 
A Miskolci Járásbíróság elsőfokú tanácsa hamis tanúzás bűntette miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2017. október 18. napján.
 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021 októberében egyik este figyelt fel a villamosról leszálló nőre.

A Miskolci Járásbíróság 2019. január 12-éig letartóztatta azt a férfit, aki életveszélyesen bántalmazta egy ismerősét Homrogdon.

A megalapozott gyanú szerint 2018. december 09-én este a két férfi egy kocsmában italozott, és közöttük korábbi nézeteltérés miatt vita alakult ki. A veszekedést záróra után is folytatták az utcán, majd kölcsönös lökdösődés és ütésváltás után a gyanúsított ököllel, nagy erővel megütötte a sértett fejét, aki úgy esett el, hogy fejét a járdába beütötte. 

A sértett az esés következtében életveszélyes koponyasérülést szenvedett. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás. 

A Miskolci Járásbíróság 2016. december 29. napjáig jogerősen elrendelte az előzetes letartóztatását annak a többszörösen büntetett előéletű gyanúsítottnak, akivel szemben idős korú sértettek sérelmére elkövetett csalás és kifosztás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2016. májusában a 84 éves idős sértettet megtévesztve szerezte meg annak lakását, valamint 6 millió forintot meghaladó összegű készpénzét.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2019 novemberében Bőcsön elütött egy kerékpárost. 

A Miskolci Járásbíróság elsőfokú ítélete szerint a vádlott a reggeli órákban Hernádkak irányába közlekedett autójával, amikor a mellette ülő kiskorú gyermekéhez fordult és így nem észlelte az előtte, vele azonos irányban, kerékpárral haladó sértettet, akit a jármű jobb első részével elütött. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a fiatalkorú gyanúsítottnak, aki ismerősére támadt Mezőkövesden, majd elvette a nő pénzét.