Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. június 18-án emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte öt gyanúsított letartóztatását. 

A lövöldöző férfi és a sértett élettársként éltek egy tatabányai lakásban, ahonnan a sértett autójával bevásárolni indultak 2019. szeptember 26-án. Menet közben a férfinek csörgött a telefonja, de a barátnője felszólítására sem vette fel, ami miatt összevesztek. A sértett megkérte a férfit, hogy szálljon ki a kocsiból, aminek eleget is tett. A nő hazament a lakásba, hogy összepakolja a dolgait és elköltözzön, majd visszaindult bevásárolni.

A Nyíregyházi Járásbíróság önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt 2 évre felfüggesztett 1 évi börtönbüntetésre és 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat, akit azonban az uzsora-bűncselekmény vádja alól felmentett.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája meghosszabbította – az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb három hónappal – annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a vele együtt élő sértetteket bántalmazta életveszélyesen.

A megalapozott a gyanú szerint a férfi 2019. szeptember 1-jén este tatai otthonukban egy baltával, legalább kétszer, nagy erővel, a fején megütötte a feleségét, majd egy vadászkéssel háromszor mellkason szúrta. Az ütések és szúrások következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.

A Tatabányai Járásbíróság 2019. szeptember 3-án rendelte el a gyanúsított letartóztatását, mert álláspontja szerint fennáll a bűnismétlés veszélye. A bíróság a férfi letartóztatását most két hónappal meghosszabbította.

2020. október 30.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály

A vádlott nagyszüleivel élt együtt, amikor 2019. július 7-én délután a lakásban ittas állapotban a kését fente, közben pedig azt kiabálta a nagymamájának, hogy meg akar valakit ölni, mert börtönbe szeretne kerülni. A sértett megijedt a férfi magatartásától, a rendőrségre akart telefonálni, de a vádlott megfenyegette, hogy ha ki meri hívni a rendőrséget, elvágja a torkát, majd elment otthonról. A sértett félt az unokájától, ezért bezárta az ajtót.

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2017. május 16. napján gyermekprostitúció kihasználásának büntette és gyermekpornográfia bűntette miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2014. év elejétől 2015. májusáig társával együtt Miskolcon a Soltész Nagy Kálmán úton bordélyházat üzemeltetett.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. október 11-én járművezetéstől eltiltás hatálya alatt szabálysértés  elkövetése miatt 157 óra közérdekű munkát szabott ki J.B. eljárás alá vont személlyel szemben.

J.B. 2019. október 08. napján a kora esti órákban a személygépkocsijával egy szabolcs megyei településen közlekedett, amikor a rendőrjárőr igazoltatta.  Az intézkedés során megállapítást nyert, J.B annak ellenére vezetett, hogy a Gödöllői Járásbíróság 2019. május 15. napjától 1  évre eltiltotta minden jármű vezetésétől. 

A vádlott kb. 35 kg súlyú boxer keverék kutyája 2019. október 21-én délután a tatabányai telekről a hiányos kerítésen át kiszaladt, és a telek előtti részen tartózkodó sértettre támadt. Az állat a sértett kezébe, karjába harapott, lerántotta a sértettet a földre, ahol tovább cibálta, a jobb combjába is beleharapott. A sértettnek a támadás következtében 8 napon túl és 8 napon belül gyógyuló sérülései is keletkeztek.

A kutyát a vádlott beleegyezésével elaltatták.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év időtartamra próbára bocsátotta azt a 32 éves veszprémi nőt, aki rendszeres haszonszerzésre törekedve több alkalommal lopott egy veszprémi üzletből. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére és a felmerült eljárási illeték megfizetésére.

240 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a Veszprémi Járásbíróság azzal a vádlottal szemben, aki volt felesége házából lopott el különféle ingóságokat. A bíróság tárgyalás mellőzésével hozta meg büntetővégzését.
 
A bíróság kötelezte a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, valamint az eljárási illeték megfizetésére is.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság emberkereskedelem bűntette miatt indult eljárásban rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki társaival együtt 2018 óta üzemeltetett Németországban bordélyházat, ahol az általuk toborzott és kiszállított, kiszolgáltatott helyzetben lévő nők prostitúciós tevékenységet folytattak. A gyanúsított a helyszínen, személyesen felügyelte a futtatott lányok tevékenységét. 
 

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év időtartamra próbára bocsátotta azt a három fiatalkorú vádlottat, akikkel szemben társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.
 

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt – tárgyalás mellőzésével - egy év - két évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Tatabányai Járásbíróság azt a vádlottat, aki tavaly ősszel bántalmazott egy kalauzt.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. szeptember 16-án tartott tárgyaláson, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hozott ítéletet egy 11 fős bűnszövetség vádlottjaival szemben. A vádlottakat 2 év 10 hónap és 5 év 3 hónap közötti börtönbüntetésre, valamint 4-6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte a bíróság. Egyik vádlott esetében a bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége is megvalósult, vele szemben halmazati büntetésként 4 év 8 hónap börtönbüntetés, 5 év közügyek gyakorlásától eltiltás, valamint 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltás került kiszabásra.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája még 2021. szeptember 20-án elrendelte annak a budapesti férfinak a letartóztatását, aki 2021. szeptember 17-én a délelőtti órákban Balassagyarmaton késsel támadt egy nőre, akit többször meg is sebesített. A bíróság döntését a gyanúsított, a védője és az ügyészség által benyújtott fellebbezések folytán eljáró Balassagyarmati Törvényszék helyben hagyta.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. október 1-ig – elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit embercsempészettel gyanúsítanak. 
 
A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2021. augusztus 30-án egy ismeretlen személyazonosságú embercsempész megbízásából a korábban Magyarország területére hozott 12 eritreai és bangladesi állampolgárokat az általa vezetett gépjárművébe felvette abból a célból, hogy őket Ausztria területére szállítsa. A gépkocsit később a rendőrség munkatársai intézkedés alá vonták és e személyeket elfogták. 

A felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Komáromi Járásbíróság ítéletet hozott azzal a férfival szemben, aki az élettársát ért sérelemért egy viperabottal törlesztett.

A Miskolci Törvényszék különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, aki motorbenzinnel akarta felgyújtani ismerőse lakását. 

2024. 01. 18.

A Tatabányai Járásbíróság büntetővégzést hozott azzal a férfivel szemben, aki egy iskolába tört be. A bíróság a vádlottal szemben lopás vétségének kísérlete miatt 220 óra közérdekű munka büntetést szabott ki, valamint kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 532.495 forint bűnügyi költség megfizetésére. A büntetővégzés jogerős.