Részletes keresés

A Miskolci Törvényszék emberölés kísérlete miatt szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, aki a miskolci sétálóutcán egy borotvapengével megvágta a sértett arcát.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. május 11-én tartott tárgyaláson, kitartottság bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki prostituáltakkal élt együtt, a nők ilyen tevékenységét segítette, a lakását ehhez rendelkezésükre bocsátotta, őket adott címre kiszállította, és a prostitúcióból származó bevételt a nőktől átvette, megélhetését ebből biztosította. Az ítélet nem jogerős, mivel az ellen a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsított férfinak, aki a hétvégén életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

A Tatabányai Törvényszék a június 21-én meghozott és kihirdetett elsőfokú ítéletében a különös visszaeső vádlottat rablás bűntette, többrendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette és többrendbeli lopás bűntette miatt – halmazati büntetésül – tizenkét év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, két év közúti járművezetéstől eltiltásra, mellékbüntetésül tíz év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. július 6-án ítéletet hozott a tiltott állatviadal szervezésének bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárás nyolc vádlottjával szemben.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte két külföldi állampolgár letartóztatását, akiket embercsempészés bűntettével gyanúsítanak.

A Miskolci Törvényszék különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére és részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki 2020. április 10-én szándékosan gyújtott fel egy miskolci családi házat azért, hogy annak lakóit megölje. 

A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben - 150 óra fizikai jellegű közérdekű munka büntetést szabott ki egy 50 éves nagylóci férfival szemben, hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

A Tatabányai Törvényszék a 2021. szeptember 27-én tartott tárgyaláson, halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 8 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat. Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben az ügyész súlyosbításért, míg a vádlott és a védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az I. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt emberölés bűntettével, a II. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettével, míg a III. rendű vádlottat emberöléssel összefüggésben elkövetett bűnpártolás bűntettével vádolják.

A Mezőkövesdi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött a két román férfi büntetőjogi felelősségéről. 

A bíróság által megállapított tények szerint két férfi 2021. szeptember 7-én egy Mercedes Sprinter típusú tehergépkocsi rakterében 14 külföldi, hazánkban illegálisan tartózkodó személyt szállított át Magyarországon a szerb-román-magyar határtól indulva Budapest irányába haladva.

Rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás két miskolci nő ellen, akik egy vendéglátóipari egységben ismerkedtek meg a sértett férfival, majd annak lakásán nyugtatót tettek italába és értékeit magukhoz véve távoztak a helyszínről.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. április 14. napján tartott ülésén egy hónap időtartamra elrendelte annak a felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsított férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy vascsővel bántalmazta az áldozatát. 

A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson 40 nap elzárást szabott ki egy 23 éves salgótarjáni férfival szemben, távoltartó határozat szabályainak megszegése szabálysértése miatt.

A Tatabányai Járásbíróság 2022. március 1-jén, bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette ügyében egy olasz állampolgárságú férfivel szemben.

A Veszprémi Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete miatt egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, továbbá két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt az 57 éves balatonfüredi férfit, akinek kóros elmeállapota miatt a beszámítási képessége súlyos fokban korlátozott. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 19 éves salgótarjáni férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, valamint súlyos testi sértés kísérletének bűntettével.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. július 7-én tartott ülésén fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt indult ügyben, további 3 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki decemberben több tatai családi házba is bement, és az ott lakókra fegyvert szegezve értékeket tulajdonított el. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2023. augusztus 29-én tartott tárgyaláson hozott ítéletet két férfival szemben társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és testi sértés bűntette miatt. 

A Komáromi Járásbíróság a 2023. szeptember 21-én tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a nővel szemben, aki alkoholista életvitelével mind az öt gyermeke gondozását súlyosan elhanyagolta.