A Fővárosi Törvényszék több ember sérelmére elkövetett emberölés, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 25 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy fiatal férfit (az I. rendű terheltet), két másikra (a II. és III. rendű vádlottra) pedig csoportosan elkövetett rablás bűntette és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 7 év 6 hónap fegyházbüntetést és 6 év közügyektől eltiltást, valamint 5 év fegyházbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást szabott ki. Az utóbbi bűncselekményt a III. rendű vádlott bűnsegédként követte el.
Részletes keresés
A Tatabányai Járásbíróság kitartottság bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2025. február 17. napjáig – elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki prostitúciós célra adott ki lakásokat, melyből jelentős anyagi hasznot szerzett.
Az Ajkai Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletével bűnösnek mondta ki súlyos testi sértés bűntettének kísérletében azt a 44 éves keszthelyi nőt, aki késsel támadt élettársára. A bíróság a vádlottat egy év három hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült 84.536 forint bűnügyi költség megfizetésére.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. március 18-án előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottakat csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja az ügyészség amiatt, mert 2019. július 1-jén megzavarták a Budapest Pride LMBTQ Fesztivál keretén belül nyilvánosan meghirdetett „Szivárvány Szakkör – Hozd magaddal a haverodat is!” című beszélgetést.
A Szegedi Törvényszék – nem jogerős ítéletével – emberölés bűntettének kísérletében, valamint társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek A.F. török állampolgárságú vádlottat és halmazati büntetésül 12 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint Magyarország területéről történő végleges hatályú kiutasításra ítélte, azzal, hogy a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.
A Debreceni Törvényszék mint másodfokú bíróság 2025. április 22-én, nyilvános ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki önkényesen vett el több járművet, amelyekben kárt is okozott.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2019. II. félévében ismét meghirdette a bírósági fogalmazói pályázatot, a túljelentkezés ezúttal is többszörös volt. A fővárosban és 11 megyében, összesen 21 bírósági fogalmazói álláshelyre az augusztus 23-i határidőig 71 pályázat érkezett.
A bírák által befejezett ügyek mennyisége – ahogy 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban, úgy – 2018-ban is meghaladta az érkezett ügyek számát. Az elmúlt év kimagasló eredménye, hogy országosan közel 45,5 ezerrel több ügyet fejeztek be a bíróságok, mint amennyi érkezett.
Egy kétfokú közigazgatási bírósági szervezetrendszer jön létre 2020. január 1-jétől, amelyet a közigazgatási törvényszékek és a Közigazgatási Felsőbíróság alkotnak – mondta el dr. Boros Anita, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki biztosa az Inforádió Paragrafus című műsorában 2019. május 9-én.