Részletes keresés

A Salgótarjáni Járásbíróság – nyilvános előkészítő ülésen - hét év fegyházbüntetésre ítélt egy ságújfalui férfit rablás bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete, valamint okirattal visszaélés vétsége miatt. 

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz az ellen a férfi ellen a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság , akinek 2022. november 28-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását. 

A Pesti Központi Kerület Bíróság 2023. május 16-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit 4 rendbeli, kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével és 2 rendbeli, szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolt az ügyészség. 

A Veszprémi Törvényszék aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 26 éves férfit, aki 2022 májusában egy veszprémi gyár öltözőjében halálra szurkálta kolléganőjét. A bíróság 2023. szeptember 6-án kihirdetett – nem jogerős – ítélete szerint legkorábban 40 év elteltével vizsgálható meg, hogy a vádlott feltételes szabadságra bocsátható-e.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. szeptember 17-én egy gyermekpornográfia bűntette miatt indult büntetőügyben elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
 
A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt a részére korábban munkavégzés céljából biztosított és általa kizárólagosan használt munkahelyi laptopon gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló 7 pornográf videófelvételt, valamint gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló 390 pornográf felvételt tartott.
 

A Budapest Környéki Törvényszék  2018. január 23-án megtartott folytatólagos és nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével állítottak bíróság elé.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon rablás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte T. Zs. gyanúsított előzetes letartóztatását. 
 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. október 5-én tartott ülésen, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte egy fiatalkorú és két felnőttkorú férfi letartóztatását. A végzést az ügyész és az egyik felnőttkorú férfi tudomásul vette, a fiatalkorú gyanúsított és a másik felnőttkorú férfi a védőkkel együtt fellebbezést jelentett be.

2024. 06. 27.

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntette, garázdaság vétsége, könnyű testi sértés vétsége és többrendbeli lopás bűntette miatt indult ügyben, ügyiratok alapján 2024. augusztus 28-ig meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki egy nap alatt három nőt támadott meg Tatabányán. A letartóztatás meghosszabbítása a terhelt jelenlétének biztosítása érdekében és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indokolt.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2019. május végétől június 26-áig borsodi településeken kilenc kerékpárt lopott el, összesen több mint kétszázezer forint kárt okozva. A biciklik többnyire az utcán lezáratlan állapotban voltak, vagy a tulajdonos nyitva felejtette a kerékpár tárolására használt garázs ajót. Egy másik alkalommal előfordult, hogy a gyanúsított egy berzéki családi házba a bejárati ajtót megrongálva bejutott, ahonnan egy 250.000.- forint értékű láncfűrészt hozott el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. június 1-jén szökés és elrejtőzés veszélye miatt egy hónapra elrendelte annak a terheltnek a letartóztatását, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével gyanúsít az ügyészség. A bíróság a gyanúsított védője által előterjesztett óvadék megállapítására irányuló indítványt elfogadta, az óvadék összegét pedig tizenötmillió forintban állapította meg. Az óvadék lehetőségének megállapítása ellen az ügyészség fellebbezett, ezért a döntés nem végleges.

A Kisvárdai Járásbíróság a mai napon megtartott előkészítő ülésen N.O. vádlottat 1 rendbeli embercsempészés bűntette, 5 rendbeli lopás bűntette és 2 rendbeli lopás bűntettének kísérlete miatt - halmazati büntetésként – 5 év börtönbüntetésre ítélte és 5 évre kiutasította Magyarország területéről.
 

A megalapozott gyanú szerint a férfi valamikor 2019. december 30-a délután és másnap reggel között, egy oroszlányi lakásban elvágta a sértett hajléktalan nő nyakát egy recés élű, hegyes késsel, a mellkasát és hasát több alkalommal megszúrta. A sértett a helyszínen életét veszítette.
A Tatabányai Járásbíróság a férfi letartóztatását 2020. január 3-án elrendelte, most pedig újabb három hónappal, 2020. október 3. napjáig meghosszabbította, mert álláspontja szerint továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

A végzés végleges.

Tatabánya, 2020. június 24.

 

A vádlott 2017. augusztus 7-én hajnalban többször fejen ütötte a sértettet egy baltával, este pedig feladta magát a rendőrségen. A tárgyalások során azzal védekezett, hogy tettével segíteni akart a nőn, aki vallási meggyőződése miatt nem követhetett el öngyilkosságot, de meg akart halni. A bíróság a 2017 augusztusa óta letartóztatásban lévő férfit 10 év börtönbüntetésre ítélte.

A Nyírbátori Járásbíróság 2019. október 30-án rablás bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt 7 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától T.J.R. vádlottat. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. november 15-én megszüntette annak a 3 férfinak a letartóztatását és egyben elrendelte bűnügyi felügyeletüket, akiket kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 18-án a társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. január 18-ig elrendelte L.G. és B.D. gyanúsítottak letartóztatását.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. január 15-én ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt P.J.G.  I.rendű vádlottat – mint többszörös visszaesőt - 10 hónap börtönbüntetésre, 2 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre és 1 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, míg K.I. II. rendű vádlottat járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt pénzbüntetésre és 5 hónap „B” kategóriába tartozó járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélte.

A jogosítvánnyal nem rendelkező vádlott 2018. november 10-én korán reggel, éjszakai látási viszonyok között Esztergomnál, a 11. számú főúton, Pilismarót irányába közlekedett egy más tulajdonában lévő tehergépkocsival, a megengedett 90km/h sebességet átlépve, 100-110 km/h sebességgel. Ugyanebben az időben szabálytalanul sétált a főúton, a vádlottal azonos irányba, sötét ruházatban, fényvisszaverő mellény nélkül a sértett.