Részletes keresés

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája október 13-án egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint miskolci hétvégi házakba tört be, hogy onnan értékesíthető vagyontárgyakat hozzon el. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. október 31-én gyorsított eljárásban 10 nap elzárásra ítélte H.R. vádlottat gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt. 

A tényállás szerint a vádlott staffordshire terrier fajtájú kutyája 2019. június 12-én az utcán megharapott egy gyalogost. A nő a vádlott nyíregyházi ingatlana előtti útszakaszon sétált, amikor a kutya kiszaladt a bekerítetlen udvarról és beleharapott a jobb bokájába. A sértett a támadás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Budakörnyéki Járásbíróság két nyomozási bírója, két ülésen 5-5 gyanúsított, 8 férfi és 2 nő letartóztatásáról döntött.

A 10 gyanúsított ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást.

A rendőrség összehangolt akció keretében 9 Pest megyei településen tartott rajtaütést, melyben 10 gyanúsítottat tartóztattak le, új pszichoaktív anyagokat, mérlegeket, porciózásra alkalmas tasakot, több millió forint készpénzt és zálogjegyet foglaltak le.

Kép

Családjogi perekben dönteni egyszerre jelent szakmai kihívást és érzelmi megterhelést egy bíró számára. Minden eset mögött komoly indulatok feszülnek és gyakran egy vagy több gyermek jövője a tét. Hogy miként zajlanak a családjogi ügyek, hogyan történik egy gyermek meghallgatása, hogyan lehet jó bíróként helyt állni egy-egy vita közepette, arról Dr. Érdiné dr. Cseke Mariannt, a Pesti Központi Kerületi Bíróság polgári ügyszakos bíráját kérdeztük.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. december 12-én gyorsított eljárásban garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt közérdekű munka büntetésre ítélte Á.J. vádlottat. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. január 28-án a rablás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. február 28-ig elrendelte L.T. gyanúsított letartóztatását.

A Miskolci Törvényszék 2019. október 4-én ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki egy korábbi szerelmi viszonya okán karddal a kezében fenyegetett meg egy társaságot, majd annak egyik tagját meg is sebesítette.

A Szolnoki Törvényszéken januárban ismét négy tárgyalási napon, 2019. január 14-én, 21-én, 24-én és 31-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is, valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 21 tanút idézett meg. 

A Miskolci Törvényszék 2018. november 26-án ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik tavaly ősszel megtámadták a velük szemben szabályosan intézkedő rendőröket.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. február 27-én gyorsított eljárásban 45 nap elzárásra ítélte F. F. vádlottat állatkínzás bűntette miatt. 

Az Esztergomi Járásbíróság a cigarettát csempésző ukrán férfi ügyében megtartott előkészítő ülésen jóváhagyta az ügyészség és a vádlott által kötött egyezséget, aminek értelmében a férfit 2 év szabadságvesztésre ítélte és 3 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Miskolci Járásbíróság 2021. november 22-én megtartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a két fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akik Miskolc belvárosában vették el a kiskorú sértettől a hangszóróját. 

A Miskolci Járásbíróság 2021. november 23-án megtartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. január 5. napján tartott ülésen, kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa a 2022. március 8-án tartott nyilvános ülésen helybenhagyta a Fehérgyarmati Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben G.É. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és kapcsolati erőszak bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 11-én a felfegyverkezve elkövetett rablás és testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte N.G. gyanúsított letartóztatását. 

A bíróság ítéletében megállapította, hogy a szerb állampolgárságú vádlott ismeretlen személy megbízásából, sikeres szállítás esetén személyenként 200 euró díjazás ígérete ellenében, 2021. június 19-én a reggeli órákban Magyarország területén, a magyar-szerb államhatár térségében, az általa bérelt személygépkocsiba összesen 7 szír állampolgárságú, Szerbiából Magyarországra jogellenesen, érvényes útiokmányok, valamint beutazási és tartózkodási engedély nélkül, embercsempészek segítségével érkezett személyt vett fel azzal, hogy őket Ausztriába szállítja. 

Az Ózdi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

A Debreceni Törvényszék a 2022. május 5-én tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyben, amelynek egyik vádlottja Álmosd volt polgármestere, míg a másik vádlott a település volt jegyzője. A másodfokú bíróság az elsőrendű vádlott vonatkozásában súlyosította a büntetést, míg a másodrendű vádlott büntetésén nem változtatott.

A Szegedi Törvényszék illetékességi területén az országhatárokat érintő Szegedi és Makói Járásbíróság előtt indulnak embercsempészés miatti büntetőeljárások. A külföldi állampolgárságú gyanúsítottak letartóztatását sok esetben rendelik el a nyomozási bírák, az elmúlt két hétben pedig több ítéletet is hozott a bíróság.