Részletes keresés

A Tatabányai Törvényszék 2021. november 26-án ítéletet hozott annak a fiatal férfinak az ügyében, aki 2021. február 4-én, az éjjeli órákban Tatabányán leszúrta lakótársát. 

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében, testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki azzal a férfivel szemben, aki az őt pofonütő ittas férfit oly módon bántalmazta, hogy annak több csontja is eltörött.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. március 2. napján tartott előkészítő ülésen üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt a vádlottat 90 nap elzárásra ítélte, valamint kötelezte a sértettnek okozott kár megtérítésére.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 22. napján megtartott ülésen 3 hónappal – 2021. június 23. napjáig - meghosszabbította annak a két komáromi férfinek a letartóztatását, akik ellen halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás. A végzés nem végleges, mivel az ellen a gyanúsítottak és a másodrendű gyanúsított védője fellebbezést jelentett be. Az elsőrendű gyanúsított védője az ülésen nem volt jelen, így a mai naptól számított 5 napon belül teheti meg jognyilatkozatát. 

Sajószentpéteren árulta ismerőseinek a kábító hatású biofüvet az a gyanúsított nő, akinek 2021. március 26-án letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

Az Esztergomi Járásbíróság 2017. augusztus 3-án tárgyalás mellőzésével hozott végzésével P.M.I. vádlottal szemben állatkínzás vétsége miatt 6 hónap fogház fokozatú szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtását egy évi próbaidőre felfüggesztette.
 

A Fővárosi Törvényszék 2021. március 8-án elrendelte annak a lengyel állampolgárnak az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását, akivel szemben a Katowice-i Regionális Bíróság bocsátott ki európai elfogatóparancsot. 

A rendelkezésre álló adatok alapján a terhelt – más személyekkel együttműködve – 2019. november 15. és 2019. november 29. között arra kényszerítette az általuk túszul ejtett sértettet, hogy az átadja nekik a gépjárműveit. A fogvatartott személyt fizikai erőszakot alkalmazva bántalmazták, személyi szabadságától megfosztották. 

A Szikszói Járásbíróság garázdaság bűntette miatt próbára bocsátotta azt a férfit, aki macsétával támadt ismerősére, mert az számonkérte rajta az elvállalt munkát.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. szeptember 22-én a személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult eljárásban elrendelte S.A. gyanúsított letartóztatását 2021. október 22-ig. 

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében a közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt indult ügyben 2 év – 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki zúzott kővel dobált meg mozgó járműveket.

A Komáromi Járásbíróság a 2021. április 27-én tartott előkészítő ülésen, közúti baleset okozásának vétsége miatt 144.000 forint pénzbüntetésre és 3 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki nem adta meg az elsőbbséget és elütött egy kerékpározó nőt Komáromban. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és a védője tudomásul vették az ítéletet, az ügyész 3 napot tartott fenn a jognyilatkozat megtételére.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. április 22-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki folyamatosan fenyegette és zsarolta a sértettet, hogy pénzhez jusson.
A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettében, ezért őt 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. A 18 éves fiú mellé a bíró pártfogó felügyeletet is elrendelt. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. május 4-én testi sértés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre ítélte B.J.-né vádlottat, és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Járásbíróság 2021. június 1-jén azt a vádlottat, aki tapétavágóval támadt a rendőrökre, végül csak a szolgálati lőfegyver használatával tudták ártalmatlanná tenni.
A távmeghallgatás útján megtartott tárgyaláson az elsőfokú bíróság a vádlottat 3 év 10 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
  

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2021. június 3-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki Nádudvaron, majd a kórházban fenyegetett és bántalmazott egy mentőápolót.
Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot, valamint mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A férfi a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság végzésével elfogadott.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa 2021. június 18-án négy hónapra elrendelte annak a rendőri vezetőnek a bűnügyi felügyeletét, akit önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásával és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettével gyanúsítanak. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a bűnügyi felügyelet szabályainak betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a bűnügyi felügyeletét annak a 36 éves férfinak, akivel szemben közúti veszélyeztetés bűntette miatt folyik a büntetőeljárás. A bíróság a végzésben előírta, hogy a gyanúsítottnak a bűnügyi felügyelet tartama alatt mely címen kell tartózkodnia, azt csak külön engedéllyel hagyhatja el, továbbá elrendelte a mozgásának technikai eszközzel történő ellenőrzését is.

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. július 16-án emberölés bűntettének kísérlete, személyi szabadság megsértésének bűntette, kifosztás bűntette, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének kísérlete és okirattal visszaélés vétsége miatt I. rendű M.L.Z. és II. rendű B.Zs. vádlottakat 10-10 év börtönbüntetésre és 10-10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.  

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott egy ügyben, amelyben a terheltet élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak elkövetésével vádolja az ügyészség.

Pályázási határidő

Pályázat a Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport csoportvezető (295. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.