Részletes keresés

2025. 01. 31.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2025. január 30-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a vádlottat többek között a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás, továbbá kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, több közokirat és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, közokirattal és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségével vádolja az ügyészség.

2025. 04. 02.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt B. Z. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőrendű vádlott terhén megállapított emberölés bűntettét a különös kegyetlenség mellett a törvényszéktől eltérően, az elhárításra fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetettnek minősítette, a feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 25 évre mérsékelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

Pályázási határidő

128.E/2019. (II. 21.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (661. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Jász-Nagykun-Szolnok megye bíróságai számos intézkedést tettek annak érdekében, hogy az ítélkezés zavartalanul és biztonságosan folyjék. Fokozott figyelmet fordítanak az ügyfélterek és a mosdók fertőtlenítésre. A bírósági épületek bejáratánál és a folyosóin érintésmentes kézfertőtlenítő oszlopokat helyeztek ki. A tárgyalótermekben biztonsági plexifalakat szereltek fel. Folyamatos szellőztetéssel, és ahol ezt a megjelentek magas száma indokolja, aeroszolos levegőfertőtlenítéssel gondoskodnak a levegő tisztaságáról, míg a mosdókban kézfertőtlenítő szappant és papír kéztörlőt biztosítanak. Az épületekben emellett kötelező a másfél méteres távolságtartás és a maszkviselés, melynek levételét kizárólag a tárgyalóteremben, az ügyben eljáró bíró engedélyezheti.

 

Szolnok, 2020. szeptember 4.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

Büntető ügyek - Az elektronikus beadványok beküldését követő értesítések

E tájékoztatás a 2018. január 01-jén és azt követően indult büntetőeljárásokban irányadó.

A fél, illetve képviselője a bíróságok részére megküldött beadványok kézbesítéséről Ügyfélkapujának, Hivatali Kapujának vagy Cégkapujának értesítési tárhelyére az alábbi értesítéseket kapja az Országos Bírósági Hivatal (OBH) informatikai rendszere, valamint a kézbesítési rendszer útján.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 324 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 150 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 463 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Pályázási határidő

672.E/2018. (IX. 21.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon  egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (376. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. október 25. napja.

Pályázási határidő

686.E/2018. (IX. 21.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon  egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (686. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. október 25. napja.

Pályázási határidő

41.E/2019. (I. 23.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon  egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (421. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. február 20. napja.

Pályázási határidő

123.E/2019. (II. 21.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (344. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. március 25. napja.

Pályázási határidő

126.E/2019. (II. 21.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (415. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. március 25. napja.

Pályázási határidő

127.E/2019. (II. 21.) OBHE 

határozat 

 Pályázati kiírás a Budai Központi Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Budai Központi Kerületi Bíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (545. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2019. március 25. napja.

Pályázási határidő

782.E/2018. (XI. 19.) OBHE

határozat

 Pályázati kiírás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre



A Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (513. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2018. december 17. napja.

Pályázási határidő

27.E/2023. (I. 17.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (615. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2023. március 10. napja

Pályázási határidő

124.E/2024. (III. 19.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy polgári ügyszakos járásbírósági bírói (465. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. április 15. napja

Pályázási határidő

225.E/2025. (V. 15.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Budai Központi Kerületi Bíróságon egy járásbírósági bírói álláshelyre

A Budai Központi Kerületi Bíróságon egy büntető ügyszakos járásbírósági bírói (547. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2025. június 20. napja