Részletes keresés

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás és pénzmosás bűntette miatt az I., II. és a III. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az első fokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú ítélet megváltoztatására azonban csupán a bűncselekmények minősítése, az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításának korrigálása, az I. rendű vádlottat érintő zár alá vétel feloldása és az eljárás során felmerült, a vádlottakat terhelő bűnügyi költségek összegének helyesbítése miatt volt szükség.

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt E. Zs. és társai ellen indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság a 2019. február 21-én meghozott ítéletével E. Zs. I. r., B. T. II. r., F. M. IV. r. vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, K. P. R. III. r. és M. R. VI. r. vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és közügyektől eltiltásra, B. Sz. V. r. és T. T. VII. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélte.

Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőperében a Kecskeméti Törvényszék a 2013. december 16. napján meghozott végzésében illetékessége hiányát állapította meg és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez.

A Nyíregyházi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében Sz. J-vel szemben személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelezettségek megszegése miatt 42 óra közérdekű munkát szabott ki. Nyíregyházán, 2017. január 29-én a szolgálatot teljesítő rendőrök az utcán felszólították az ittas állapotban ott tartózkodó Sz. J. eljárás alá vont személyt, hogy  igazolja magát. Sz. J. ennek nem tett eleget, a rendőrökre trágár szavakat kiabált, verekedésre hívta fel a vele szemben intézkedni szándékozó rendőröket, akik szabálysértési őrizetbe vették.

A Szombathelyi Járásbíróság ma délelőtt jogerősen elbírálta N.D. eljárás alá vont személy kifogását, melyet a Szombathelyi Rendőrkapitányság határozatával szemben terjesztett elő a mozgalom helyi elnöke.

N.D.-t a rendőrkapitányság 100.000,- Ft pénzbírsággal sújtotta gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértés elkövetése miatt.

A kifogás elsődlegesen arra irányult, hogy a járásbíróság függessze fel az eljárását és terjessze fel az ügy iratait az Alkotmánybírósághoz, másodlagosan enyhébb büntetés kiszabására.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. június 29-ig elrendelte egy budapesti intézmény vezetőjének és alkalmazottjának letartóztatását.

Mint ismert: az eljáró nyomozó hatóság egy budapesti intézmény férfi vezetőjét emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével gyanúsította meg, az ügyben egy női munkatársa is gyanúsított.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a négy gyanúsítottnak, akik a rendelkezésre álló adatok szerint baseball ütőkkel életveszélyesen megverték ismerősüket Miskolcon.

 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. január 21-én bűnösnek mondta ki O. Ferenc András vádlottat a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadása bűntettében, és 3 évre próbára bocsátotta.

A Szolnoki Járásbíróság 2016. december 30-án egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 27 éves szolnoki férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy idén nyáron mintegy egy hónapon keresztül több alkalommal veréssel fenyegetve, illetve bántalmazással bírt rá egy fiatalkorú nőt arra, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe az általa megjelölt férfiak részére szexuális szolgáltatást nyújtson, és az így kapott pénzt részére adja át.
 

A Szegedi Törvényszék a 2018. július 1-jén hatályba lépett büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény alapján az előkészítő ülésen ítéletet hirdetett a Szegedi Törvényszékre 2018. augusztus 13-án érkezett vádiratban foglalt 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő emberölés bűntette ügyében.

 
Mindkét vádlottal szemben jogerős ítéletet hozott ma a Szombathelyi Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. 
 
A Szombathelyi Járásbíróság – dr. Sipos Andrea tanácsa – ítéletet hozott B.K. I. r. és B.É. II. r. vádlottak ügyében és bűnösnek mondta ki őket 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. 
 

A Budakörnyéki Járásbíróság 2019. június 20-án elrendelte annak az érdi férfinak a letartóztatását, akit volt felesége meggyilkolásával gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.



F. F. gyanúsított és volt felesége, a sértett közös házban éltek az Érden. A gyanúsított és a sértett között évek óta rossz volt a kapcsolat anyagi természetű viták miatt, ezért a gyanúsított egyre zárkózottabb lett és többször szeszes italt is fogyasztott.

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa az ügyészség fellebbezésének helyt adva súlyosította annak a vádlottnak a büntetését, akit egy besurranásos lopás miatt ítélt el első fokon a Tapolcai Járásbíróság.

A jogerősen megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2019 áprilisában Nemesgulácson egy családi ház kilincsre zárt hátsó ajtaján bement, majd a nappali helyiségből 40.000 Ft-ot tulajdonított el. Az ellopott pénzt a vádlott nevelt fiának a lakásán a rendőrség megtalálta és lefoglalta, majd azt a sértett részére kiadta, ezáltal a lopással okozott kár megtérült.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2020. május 25-ről május 26-ra virradó éjjel egy angyalföldi vasúti telephely egyik épületében több késszúrással megölt egy férfit.

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította annak a nőnek a letartóztatását, akit bordélyház fenntartásával, vezetésével, anyagi eszköz szolgáltatással elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettével gyanúsítanak.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. szeptember 26-án tartott ülésen, a bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt indult ügyben, további 2 hónappal meghosszabbította az egyik gyanúsított letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás fenntartása továbbra is indokolt, mivel a gyanúsítottnál továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélye. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A Szolnoki Törvényszéken a napokban jogerősen lezárult annak a húszas évei végén járó fiatalembernek a büntetőügye, aki 2020. augusztus 18-án éjjel 1 óra körül Törökszentmiklóson, a Hunyadi út és a Kossuth Lajos út kereszteződésénél egy út menti fának ütközött.

A Pécsi Járásbíróság 2023. november 3-án elrendelte két hajléktalan férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. december 15-én elrendelte az előzetes letartóztatását annak a fiatal férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. december 13-án délután 12 óra 45 perc körül az egyik szolnoki utcában megállásra kényszerített egy bicikliző kisfiút, megfogta a kerékpárja kormányát és pénzt követelt tőle, majd látva, hogy a gyermek a követelését visszautasítja, azt kérdezte tőle, hogy „ha megverlek, akkor találok nálad pénzt?”, majd a fiú zsebeit átkutatta, és az abban talált kesztyűvel és 200 Ft készpénzzel távozott.