A Debreceni Járásbíróság 2024. május 8-án bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet annak a 32 éves vádlottnak az ügyében, aki eltiltás hatálya alatt vezetett Hajdú-Bihar vármegyében.
Részletes keresés
A Kecskeméti Járásbíróság 250.000 forint pénzbüntetésre és 1 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 26 éves kecskeméti férfit, akivel szemben ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
Emberölés előkészületének bűntette miatt rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2023. december 12-én annak a férfinak a letartóztatását, aki meg akarta ölni a vele szemben eljáró ügyészt.
A Szombathelyi Törvényszék nyilvános ülésesen helybenhagyta a Körmendi Járásbíróság halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletét.
A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája szexuális erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen 1 hónapra – 2024. december 26. napjáig - elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2024. október 30-án nem jogerősen 6 év börtönre ítélte azt a férfit, aki magát „gyógyító és lelket mentő mesternek” feltüntetve csalt ki milliókat emberektől.
A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki gyermeke látogatása kapcsán megjelent volt élettársánál, majd a nőt megverte, késsel fenyegette és a kutyáját megszúrta.
A Komáromi Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a mérnökkel szemben, akinek foglalkozási szabályszegése miatti balesetben meghalt egy tanuló.
Ítéletet hozott a Tatabányai Járásbíróság 2025. március hó 6. napján annak a férfinak az ügyében, aki autószerelő műhelyében használt számítógépes rendszerre feltelepített művek után nem fizetett szerzői jogdíjat.
Összesen 185 ingatlan épületfejlesztési, karbantartási munkálatait, jó gazda módjára történő kezelését látja el az Országos Bírósági Hivatal (OBH). A szervezet célja az ügyfelek és a munkavállalók számára is a XXI. századi elvárásoknak megfelelő, az ítélkezés minőségét szolgáló körülmények biztosítása. Az OBH a 2018-as évet az új ügyfélközpontok átadása, valamint a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságok kialakítása mellett az épülettervezéseknek szentelte.
A Pécsi Járásbíróság 2023. április 24-én elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt.
Az Esztergomi Járásbíróság garázdaság vétsége miatt indult ügyben a mai napon tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet. A bíróság a büntetett előéletű vádlottat 8 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.
A Tatabányai Járásbíróság új pszichoaktív anyaggal kereskedelem bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a gyanúsított férfi letartóztatását. A letartóztatás elrendelése a bűnismétlés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítése, megakadályozása érdekében indokolt. A végzés végleges.
A Tatabányai Járásbíróság jövedéki termékre, költségvetésnek vagyoni hátrányt okozó bűntett miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2024. december 8. napjáig - elrendelte egy szlovák állampolgárságú férfi letartóztatását, aki kartondobozokba csomagolva csempészte a cigarettát.
Az Esztergomi Járásbíróság az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt indult ügyben, valamint a lopás bűntette miatt indult ügyben a két ügyet egyesítve hozott ítéletet a büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben.
A Tatabányai Járásbíróság a különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2025. május 7. napjáig – elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A Bajai Járásbíróság gyorsított eljárásban 6 hónap börtönre és 6 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 38 éves férfit, akit a Bajai Járási Ügyészség állított bíróság elé.
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2024. január 19-én jogerős ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki egy hónap alatt négy alkalommal is eltiltás hatálya alatt vezetett.