Részletes keresés

A Szolnoki Törvényszék 2016. február 11. napján meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság 2016. január 29. napján kelt végzése, amelyben 1 hónapra elrendelte annak a 14 éves lánynak és 16 éves fiú társának az előzetes letartóztatását, akik az ügyészi indítvány szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2016. január 25. napján 21.30 óra körüli időben a lány zagyvarékasi otthonában többszöri késszúrással kioltották a lány gyanúsított édesanyjának életét.

A Pécsi Járásbíróság 2016. július 9. napján elrendelte egy nő előzetes letartóztatását kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más vagyon elleni bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
A Kaposvári Járásbíróság 2016. szeptember 20. napján hozott ítéletében 2 rendbeli rablás bűntettének kísérletében, és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki ittas állapotban 2016. március 2. napjának estéjén, fél óra leforgása alatt követte el a személy elleni erőszakos bűncselekményeket.
A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 13-án meghozott ítéletével védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntette miatt 288.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a 42 éves fegyverneki férfit, aki 2016 augusztusában egy hétfői napon, a déli órákban a fegyverneki Orczy Anna Szakiskola konyhájának udvarán arcon ütött egy 12 éves lánygyermeket. A gyermek a bántalmazás következtében arcán, fején és fülén 8 napon belül gyógyuló felületes zúzódásos sérüléseket szenvedett. 
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. november 9-én meghozott, aznap jogerős ítéletével ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt 200.000 forint pénzbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 48 éves büntetlen előéletű szajoli férfit, aki 2016. szeptember 10-én délután   Rákóczifalván, az általa súlyos fokban ittas állapotban vezetett személygépkocsival előbb egy betontömbnek hajtott, majd egy parkoló teherképkocsinak ütközött.

A Fejér Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a gyanúsítottnak, aki az indítvány szerint 2017. január 1-jén 03.30.és 04.00 közötti időben, Ercsiben egy vendéglő teraszán ittas állapotban, egy 8-10 cm pengehosszúságú zsebkéssel a sértettet két ízben a mellkasán megszúrta. A szúrások folytán a sértett életveszélyes állapotba került, sérülései műtéti beavatkozást igényeltek.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértésének bűntette miatt folytat nyomozást három fiatalkorú kerecsendi gyanúsított ellen. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2016. november hó 27. napján Kerecsenden szexuálisan molesztálták a 13 éves sértettet. Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. november hó 30. napján mindhárom gyanúsított házi őrizetét rendelte el.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint késsel támadt élettársára egy Kapuvár környéki településen.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a közelmúltban nyakon szúrta tizenhét éves szobatársát Kapuváron.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. szeptember 13-án kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte K. J. gyanúsított letartóztatását.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak gyanúsítottnak, aki 2018 áprilisa és júliusa között a gyanú szerint hat alkalommal követett el idős személyek sérelmére erőszakos bűncselekményt.
 
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi Miskolcon az elmúlt három hónapon belül hat idős sértettől vette el arany fülbevalóit. A módszere az volt, hogy a sértettek háta mögé kerülve egy hirtelen mozdulattal kitépte fülükből az ékszereket, majd elmenekült a helyszínről. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. június 2. napján nem jogerős ítéletével, mint különös visszaesőt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte V. G. vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. 
 

A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerős ítéletet hozott F.-né Sz. Á. vádlott büntetőügyében. A bíróság a vádlottat könnyű testi sértés vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért  egy évre próbára bocsátotta.

A Kaposvári Járásbíróság 2016. július 19. napján tartott gyorsított szabálysértési eljárásban döntött annak a távoltartó határozat hatálya alatt álló 37 éves férfinak az ügyében, aki 2016. július 16. napján ittas állapotban megjelent volt házastársa házában, ahonnan felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni. 
 
A Szolnoki Járásbíróság 2017. január 30-án meghozott, aznap jogerős ítéletében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és 8 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre - felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 20 éves fiatalembert, aki 2015. augusztus 15-én éjjel az örményesi sportpályán tartott falunapi rendezvényen ittas állapotban felment a színpadra, majd a vele szemben emiatt intézkedni próbáló polgárőr formaruhát viselő polgárőrt egy alkalommal, két kézzel a vállánál fogva meglökte. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint még márciusban egy soproni lépcsőházban volt feleségére késsel támadt rá.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A nő egy tatabányai hotelben dolgozott, mint szobaasszony. A hotelben 2019. július 15-én szállt meg a francia sértett, aki reggel elhagyta a szobáját, az ajtajára kiakasztotta a „takarítást kérek” táblát, a kulcsot pedig leadta a recepción. A vádlott bement a szobába és a sértett bőröndjéből kivett 50 eurot, 3 használt farmernadrágot és 3 pólót. A vádlott a pénzt a zsebébe tette, a ruhákat egy szemeteszacskóba, és elhelyezte azt a szaunában a munkaideje végeztéig.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. október 17-én megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a Ceglédi Rendőrkapitányság – az ügyek egyesítését követően – több rendbeli lopás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít. 

A férfi 2018. május 27-én délután egy tatabányai lakásban volt a hatéves unokaöccsével. A vádlottat zavarta, hogy a kisfiú nem fogad szót neki, nem megy be játszani a szobába, ezért az előszobában állva a könyökénél fogva felemelte a sértettet és bedobta a szobába. A kisfiú a padlóra esett és beütötte a fejét, az orra vérezni kezdett, sírva fakadt. A sírásra felfigyelt a sértett édesanyja, aki beszaladt a szobába, majd hívta a rendőröket.

A gyermeknek az eset következtében 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A Szolnoki Törvényszéken lezárult az a büntetőügy, amit dr. Cz. Cs. pótmagánvádlóként indított a vele szemben alkalmazott kényszerintézkedés meghosszabbítása során eljárt ügyésszel szemben. 

A férfi, akivel szemben a Szegedi Törvényszéken zajlik büntetőeljárás előbb feljelentést tett az ügyében eljárt ügyésszel szemben, akiről azt állította, hogy hivatali visszaélést követett el, majd miután a Központi Nyomozó Főügyészség, a Legfőbb Ügyészség által is helyesnek talált módon elutasította a feljelentését, pótmagánvádlóként kívánt fellépni az ügyész ellen.