Részletes keresés

A Szolnoki Járásbíróság 2014. július 23. napján elrendelte két fiatalkorú férfi előzetes letartóztatását társtettesként elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt 1 hónapi időtartamra. Az előzetes letartóztatás végrehajtására a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Debreceni Javítóintézetében kerül sor.
 

A Siófoki Járásbíróság 8 év börtönbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 45 éves férfit, egyben mindhárom gyermeke vonatkozásában megszüntette szülői felügyeleti jogát.
 

8 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki ellen teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. Az eljárás során a vádlott ténybeli beismerő vallomásában elismerte, hogy az elkövetéskor bv. intézetben előzetes letartóztatásban levő fiának teljesítményfokozó szert, ún. „gyúrós gyógyszert” juttatott be egy látogatás során. A bv. intézet munkatársai azonban zárkaellenőrzéskor fellelték a gyógyszereket.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon két ügyben hozott döntést előzetes letartóztatás elrendeléséről. Mindkét eljárásban kábítószer - kereskedelem bűntette képezi a megalapozott gyanú tárgyát. Egy dunaújvárosi parkolóban álló gépjárműben cserélt gazdát a kokain, majd további nyomozati cselekmények során nagyobb mennyiségű kábítószer- gyanús anyag, és digitális mérleg került lefoglalásra. Az adatok szerint már ezt megelőzően is üzletelt egymással a két gyanúsított.

Házi őrizet helyett előzetes letartóztatásba helyezte a másodfokú bíróság azt a férfit, akit egy 1996-ban történt emberölés kapcsán vettek őrizetbe. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nem jogerős határozatával lőfegyverrel visszaélés bűntettében, lőszerrel visszaélés bűntettében, társtettesként elkövetett orvvadászat bűntettében, valamint társtettesként elkövetett lopás vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A fenti cselekmények miatt a bíróság a vádlottat végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte.

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. május 24-én helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság ítéletét, amelyben B.J.R. vádlottat bűnösnek mondta ki önbíráskodás bűntettének kísérletében és testi sértés vétségében. Ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Ezzel az elsőfokú bíróság ítélete jogerőre emelkedett.

A Szolnoki Törvényszék 2016. június 10-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság G.Z. vádlottat tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége és magánokirat-hamisítás vétsége miatt halmazati büntetésül, mint visszaesőt 200 óra közérdekű munkára ítélte, amit a vádlottnak fizikai munka végzésével kell ledolgoznia. Ennek elmulasztása esetén pedig szabadságvesztésre kell átváltoztatni. 
 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2023. július 17-én megtartott előkészítő ülésen hozott ítéletet embercsempészés bűntette miatt indult büntetőügyben három lengyel állampolgárságú férfival szemben. 

A megállapított tényállás szerint a három férfi 2022. november 4-én két gépkocsival Mórahalom környékén a magyar-szerb határ közelében 5 migránst a személygépkocsikba felvett azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson nekik a magyar-szlovák határ jogellenes átlépésében. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. június 7-én délután Miskolc egyik utcáján az idős sértett asszonyt hátulról fejen ütötte azért, hogy értékeit megszerezze. A sértett az árokba esett, a terhelt ekkor tovább bántalmazta és igyekezett elvenni ékszerét, karóráját, de nem járt sikerrel. Elvette viszont a szatyrát, amelyben pénztárca, esernyő és élelmiszerek voltak.

A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet rablás minősített esetének és súlyos testi sértés bűntettének a megállapítására.

Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint magát a villamos művek dolgozójának kiadva kereste fel az idős korú, rossz egészségi állapotban lévő sértettet egy zempléni kistelepülésen lévő otthonában. Valótlanul azt állította, hogy a villanyszámlából tízezer forint visszajár, de nála csak huszonegyezer forint van, ezért a sértettnek vissza kell adnia. A sértett ennek megfelelően a konyhaszekrényen lévő megtakarításából kivette a szükséges bankjegyet.

A Kecskeméti Járásbíróság 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 1 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 29 éves férfit, akivel szemben jármű önkényes elvétele, valamint lopás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2023. szeptember 12-én tartott előkészítő ülésen, testi sértés bűntette miatt indult ügyben, jogerősen 1 év 2 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat.

Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság annak a terheltnek az ügyében, aki 2019. év elejétől mintegy másfél éven keresztül több mint 1,3 millió forint kárt okozva követett el sikkasztást.

A Kiskunhalasi Járásbíróság 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 57 éves – többszörösen büntetett előéletű - kiskunhalasi férfit, akivel szemben kifosztás, lopás és rongálás miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

A Tatai Járásbíróság a 2024. január 5-én megtartott előkészítő ülésén ítéletet hozott  annak a férfinak az ügyében, aki vadászat során fokozottan védett állatott lőtt ki, mellyel természetkárosítást követett el. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 47 éves kunszentmiklósi férfinak, akit közokirat hamisítással és lopással gyanúsítanak.

A Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben bírálta el annak a két férfinek az ügyét, akik 2021. január 13-án, délután verekedtek össze az oroszlányi Petőfi Sándor utcai dohánybolt előtt. 

A Székesfehérvári Járásbíróság által 2022. november 8-án tartott előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról az a fiatalkorú vádlott, akivel szemben az ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt emelt vádat.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 52 éves férfinek, akivel szemben kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.