Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás keretében döntött arról a román állampolgárságú férfiről, aki 28 migránst szállított illegálisan egy gépkocsival.

A bíróság a férfit embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 5 évre kiutasította Magyarország területéről. Az ítélet jogerős, az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 22 éves visontai férfinek, aki 2021 novemberétől az interneten közzétett álhirdetések útján próbált pénzt keresni, áldozatai között pedig több Nógrád megyei személy is volt.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében lopás vétsége miatt 300 óra közérdekű munka büntetéssel sújtotta azt a fiatal nőt, aki a munkahelyi öltözőben meglopta a munkatársait. A bíróság megállapította, hogy a vádlott raktári csomagolóként dolgozott egy tatabányai cégnél. Az elkövető 2021. július 25-re virradóan, az éjjeli órákban a dolgozók által az étkező mögött lévő nyitott folyosón található fogasokon, illetve a padon elhelyezett táskákat átkutatta és onnan értéktárgyakat lopott. 

Lopás büntette miatt 220 óra közérdekű munka büntetéssel és 325.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta az Esztergomi Járásbíróság azt az esztergomi férfit, aki ugyanazon a napon két gépkocsit lopott úgy, hogy azokat fuvarossal szállíttatta el. 

A Komáromi Járásbíróság a 2022. június 24-én hozott végzésével elrendelte annak az ukrán férfinak az egy hónapra történő letartóztatását, aki embertelen körülmények között szállított 19 migránst az M1 autópályán. 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2022. június 23-án Magyarország területén, a magyar-szerb államhatár közelében lévő elhagyatott helyen megbízója utasítására 2.000 euró ellenérték ígéretének fejében, egy cseh honosságú tehergépkocsiba felvett 19, Magyarországra illegálisan érkezett személyt azzal a szándékkal, hogy őket Ausztriába szállítja. 

A Tatabányai Járásbíróság bíróság elé állítási eljárásban embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre 5 év kiutasításra ítélte azt a szerb férfit, akit július 12-én az éjjeli órákban fogott el a nyomozóhatóság. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit rablás bűntettével gyanúsítanak.

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőeljárás. 

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2024. március 2-án két ügyben is ülést tartott, amelyek eredményeként két gyanúsított letartóztatását rendelte el egy-egy hónapra.

Minkét férfit a Gyöngyösi Rendőrkapitányság gyanúsította meg, egyiküket kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének, míg másikukat kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének elkövetésével gyanúsítják. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 39 éves férfinak, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete miatt folyik a büntetőeljárás.

 

A Sárvári Járásbíróság súlyos testi sértés miatt 1 év 4 hónap letöltendő börtönre ítélt egy férfit, továbbá elrendelte egy korábbi, 1 év 6 hónap -végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett- börtönbüntetés utólagos végrehajtását.

Miskolci Törvényszék – Szeméremsértés miatt szabadságvesztésre ítélték

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben szeméremsértés miatt indult büntetőeljárás.  

A Tatabányai Törvényszék jogerős bírósági meghagyásban öt év időtartamra eltiltotta az ebtartástól azt a tatai férfit, akit korábban bűnősnek mondott ki a bíróság állatkínzás bűntettében és vétségében. 

A Kazincbarcikai Járásbíróság testi sértés bűntette és magánlaksértés vétsége miatt 140.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a sajószentpéteri férfit, aki 2020. december 4-én a késő délutáni órákban féltékenységből, ittas állapotban bántalmazta a sértettet. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványának helyt adva egy hónap időtartamra elrendelte annak a 28 éves esztergomi férfinak a letartóztatását, aki ellen emberölés elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2017. november 24-én védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban elrendelte G. I. K. gyanúsított előzetes letartóztatását. 
 
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016. év végén a feleségével közös családi házukban a beteg, mozgásképtelen felesége által használt szobában nem fűtött, ezért a nő 2016. december 19-én kihűlés és következetes szívelégtelenség miatt elhalálozott.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy késsel vállon szúrta ivócimboráját.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. december 9-én egy kazincbarcikai hétvégi házban a gyanúsított és a sértett együtt italozott. Erősen ittas állapotba kerültek és vitatkozni kezdtek, majd a terhelt egy 16 cm pengehosszússágú késsel vállon szúrta a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki 2021. július 7-én Miskolc belvárosában közlekedett autójával, amikor jogosulatlanul vette igénybe az autóbusz forgalmi sávot. A közelben intézkedő rendőrök észlelték a terhelt cselekményét és egyikük a megfelelő karmozdulattal megállásra szólította fel, amelynek a sofőr nem engedelmeskedett, hanem sebességének megváltoztatása nélkül továbbhaladt. A vádlott a rendőr ismételt felszólításainak sem tett eleget, ezért a sértettnek el kellett lépnie a jármű elől, hogy az elütést megelőzze.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte azon terhelt letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint összesen 19 alkalommal lopott, vagy kísérelt meg lopást Miskolc közterületein parkoló autókból.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet az Ózdi Járásbíróság annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki a bíróság által megállapított tényállás szerint 2022 áprilisában hátulról átkarolva magához szorította a sértettet és – azért, hogy vele akarata ellenére szexuális cselekményt végezzen – nadrágon keresztül megfogta annak nemi szervét. A sértett védekezés közben előre esett, ekkor a terhelt elfutott a helyszínről.