Részletes keresés

A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen elrendelte annak a hódmezővásárhelyi férfinak az előzetes letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. május 14.-ig tart. 
 

A 2005 – 2011 közötti időszakban a Debrecen, Böszörményi út 68. szám alatt lévő Füredi-kapu Lakóparkkal kapcsolatos visszaélések miatt Sz. T. és 4 társa ellen sikkasztás bűntette, csődbűncselekmény, tartozás fedezetének elvonása, költségvetési csalás, közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult büntetőeljárásban 2021. május 21-én hozott elsőfokú ítéletet kijelölés alapján a Szegedi Törvényszék. 

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki S. V. vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettében, ezért őt 8 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a kábítószer birtoklásának bűntette miatt S. I. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év szabadságvesztés és 7 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett. 
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a csalás büntette miatt Füzesi Tibor ügyében indított büntető ügyben a vádlottra korábban I. és II. fokon is kiszabott büntetés mértékét. Így a 42 rendbeli csalás miatt elítélt vádlott jogerős büntetése 3 év 6 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott büntetéséből legkorábban a kétharmad rész letöltése után szabadulhat. Az ítélet rendelkezett kártérítésről is. E szerint a vádlottnak több mint 30 millió forint kártérítést kell kifizetnie 21 magánfél részére.

 
Tárgyalás: december 8. csütörtök 
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló 
Dr. Mezőlaki Erik büntető tanácsa 
Emberölés bűntette Domaszéken
 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. április hó 30. napjáig tart. 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki P. J. I.r. vádlottat felbujtóként elkövetett rablás bűntettében és társtettesként elkövetett csalás vétségében, K. A. D. II.r., P. R. K. III.r. és K. J. IV.r. vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, ezért I.r. vádlottat 5 év 6 hónap, II.r. vádlottat 6 év, III.r. vádlottat 4 év, valamint IV.r. vádlottat 5 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, továbbá a vádlottakat eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Kép

Remote hearing can simplify, speed up procedural actions in civil, economic, administrative and labor cases and make them more cost-effective.

Az Ajkai Járásbíróság a tegnapi napon kihirdetett ítéletében vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt – melyet bűnszervezetben követtek el – ítélte végrehajtandó szabadságvesztésre azt a három szír állampolgárt, akik még 2020. június elején kerültek letartóztatásba.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt M. M. K. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 20 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett. 

Az ítélet indoklásakor elhangzott: az elsőfokú bíróság a cselekmény összes körülményét figyelembe véve arányos büntetést szabott ki, sem annak lényeges enyhítésére, sem lényeges súlyosítására nem látott indokot az ítélőtábla.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.  

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt P. I. albán állampolgár ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokú ítéletét. A vádlott terhére megállapított bűncselekményt kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete helyett kábítószer birtoklása bűntettének minősítette. Ezt is figyelembe véve a táblabíróság a vádlott büntetését 10 év fegyházról 6 év börtönre enyhítette. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt H. A. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlott büntetését, tekintettel az ügy minden részletére és az enyhítő körülményekre, 3 év 6 hónapról 3 évre enyhítette, mert úgy ítélte meg, hogy ekkora büntetés is elegendő a büntetési célok megvalósulásához. 
Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.
 
A bíróság T. R. B. osztrák állampolgár ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatti büntetőügyben a 2014.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt J. Sándor és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
Így a vádlottak jogerős büntetése az I. rendű vádlott esetében 9 év fegyház és 9 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlott estében 6 év fegyház és 6 év közügyektől eltiltás, a III. rendű vádlott esetében 7 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltás lett.

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki a többszörös visszaeső B. Zs. K. vádlottat lopás bűntettében, ezért őt 1 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a büntetés 3/4 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság kötelezte a vádlottat, hogy fizessen meg a sértettnek 293.375,- forint kártérítést.
 

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki N. U. C. I. r. vádlottat önbíráskodás bűntettében, lopás vétségében, testi sértés bűntettében, míg O. M. O. II. r. vádlottat garázdaság vétségében, ezért az I.r. vádlottat 4 év szabadságvesztésre és 4 év Magyarország területéről történő kiutasításra, a II.r. vádlottat 1 év időtartamú próbára bocsátásra ítélte.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt R. Piroska ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék, mint II. fokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla - egyezően az I. fokon eljáró Szegedi Járásbírósággal - kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek a vádlottat, és ezért őt 2 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
 
A Szegedi Járásbíróság zsarolás bűntettének és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy gyermekfelügyelőre támadt szombaton Csanádpalotán. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. október 30-ig tart.