Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésben hozott döntést azzal a két soproni férfivel szemben, akik egy oroszlányi kosárlabda mérkőzés végén a biztonsági őrökkel dulakodtak.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki tavaly nyáron, más bűncselekmények mellett, alig egy hónap leforgása alatt két rablást is elkövetett. Előbb, 2020 májusában az egyik karcagi ház udvaráról vitt el egy segédmotoros kerékpárt, majd alaposan megverte a tulajdonost, aki utóbb nem volt hajlandó fizetni azért, hogy „kiváltsa”.

Három hónappal meghosszabbította a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ülést távmeghallgatás útján tartották meg.

A vádlott a mentő felszerelését rugdosta, valamint szidalmazta a mentőegység tagjait, továbbá egyiküket több alkalommal meg is rúgta, miután a kórházba igyekvő mentősök útközben „nem vették fel” a párját.

A járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020. május 8. napján 1 óra körüli időben telefonon keresztül mentők segítségét kérte a Ludányhalásziban található otthonába azzal, hogy a napokkal korábban szerzett sérülésének varrata felszakadt.

Jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz a Ceglédi Rendőrkapitányság az ellen a két férfi ellen, akiknek elrendelte a letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság.

A Debreceni Járásbíróság 2022. szeptember 29-én, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki új pszichoaktív anyagot árult Hajdúhadházon. A nő elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott.

Az Encsi Járásbíróság felmentő ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akit halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt az ügyészség. 

A két férfi 11 migránssal indult el Horgos mellől, de az osztrák-magyar határon már nem jutottak át: az I. rendű vádlottat Hagyárosböröndön, társát pedig Andráshidán fogták el. A Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. december 7-én előkészítő ülésén hozott nem jogerős ítéletet velük szemben.

A Mátészalkai Járásbíróság 2020. október 30-án rablás és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt Z. F. vádlottat gyorsított eljárásban 3 év javítóintézeti nevelésre ítélte.  

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája 2020. december 14-ig elrendelte annak az fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2020. november 12-én egy lopott gépjárművel okozott balesetet, amelyben a vétlen gépjármű vezetője és utasa is életét vesztette.

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírájának azon döntését, melyben két embercsempészéssel gyanúsított szír férfi letartóztatását rendelte el.

A nyomozás jelenlegi állása szerint M. K. gyanúsított 2020. március elején Szeged környékén személygépkocsival 7 fő - ebből 6 fő szír és 1 fő algír állampolgár - személyt vett fel azért, hogy őket a menekültügyi eljárást megkerülve, az államhatárok átlépéséhez szükséges okmányok nélkül Magyarországról Ausztriába, Bécsbe szállítsa.

A Nagykanizsai Járásbíróság 2021. május 11-én jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a Facebookon keresett vevőt egy nem létező autóra.

A Debreceni Járásbíróság 2022. április 19-én, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki szeméremsértő módon viselkedett egy debreceni vendéglátóhely közelében.

Az előkészítő ülés során az ügyész beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben úgynevezett mértékes indítványt tett a büntetésre vonatkozóan. A vádlott a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról lemondott, ezt a bíróság elfogadta és ítéletet hozott.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. március 14. napján tartott előkészítő ülésen, halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 36 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint lopni próbált egy áruházlánc kecskeméti üzletéből, majd tettenérését követően dulakodott az áruház biztonsági őrével.
 

Kihasználták a sértett figyelmetlenségét és a terheltek magukkal vitték a nő több százezer forintot tartalmazó táskáját. 2023. május 5-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta az egyik gyanúsítottat, aki ellen a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság nagyobb értékre több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt nyomoz.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 15 éves kiskunhalasi fiúnak az előzetes letartóztatását, akit rablás elkövetésével gyanúsítanak.
 

Tárgyalás mellőzésével döntött a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a párnak az ügyében, akik Facebookon keresztül adtak fel valótlan hirdetéseket.

Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolta és bántalmazta az idős sértettet, mivel kábítószer vásárlásához pénzre volt szüksége. 

Kihasználta a postás figyelmetlenségét és több millió forintot vitt magával a gyanúsított. Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 5-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.