Részletes keresés

A Debreceni Járásbíróság 2021. október 13-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik feltörtek egy gépkocsit Balmazújvárosban. A másodrendű vádlott más ügye miatt letartóztatásban van, ezért jelenléte a távmeghallgató rendszer segítségével volt biztosítva.

Vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított az ellen a két gyanúsított ellen, akiknek a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a letartóztatását.

Előállításakor, majd később a rendőrkapitányságról is megpróbált elmenekülni a hatóság elől az a terhelt, aki több ingatlanból tulajdonított el értékeket. Ellene kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást. 2022. november 15-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a férfi letartóztatását. 

A Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatta azt a férfit, akinek az ügyében a Pest Vármegyei Rendőrfőkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyomoz.

Értékes ruhákat, mobiltelefonokat és okmányokkal teli pénztárcát is magával vitt a terhelt.  Kisebb értékre üzletszerűen, egy vagy több közokirat, magánokirat vagy készpénzhelyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Szentendrei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2022. augusztus 11-én elrendelte a férfi letartóztatását.

A vádlott által előadott védekezés szerint segítséget szeretett volna nyújtani egy korábbi balesett következtében feltorlódott forgalmat irányító rendőrnek. Elmondása szerint a rendőri utasításnak megfelelően kívánt áttérni az úttest egyik oldaláról a másikra, amikor ugyan valóban megközelítette gépjárművével a rendőrt, de nem ért hozzá, ellenben a rendőr ráütött a gépkocsijára. 

A Keszthelyi Járásbíróság előkészítő ülésen döntött annak a testvérpárnak az ügyében, akik saját fogyasztásra termesztettek kábítószert.   

 

Egy Balaton-parti vendéglátó egységben kamerák rögzítették, amint egy férfi fegyverrel a kezében ordibál és fenyegetőzik. Tettéért a Keszthelyi Járásbíróság előtt kellett felelnie. 

A Tiszafüredi Járásbíróság a napokban hozott jogerős ítéletet egy Tiszafüreden történt iskolai verekedés ügyében, melyben két tinédzser állt a bíróság előtt. Egyikük nem csupán diáktársát, de a verekedést megfékezni próbáló pedagógiai asszisztenst is megütötte.
 

Rablás bűntette miatt a Monori Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben 2023. október 19-én a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a terheltek letartóztatását.

A Lenti Járásbíróság a 2023. október 19. napján megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott arra a férfire, aki egy idős ember jóhiszeműségét kihasználva több mint 1,7 millió forinthoz jutott.

Korábban bántalmazta és életveszélyesen megfenyegette egykori élettársa új barátnőjét a terhelt. Egy alkalommal késsel próbált a nőre támadni. Ellene a Budaörsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást, míg a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. április 15-én elrendelte a nő bűnügyi felügyeletét.

A Tapolcai Járásbíróság a 2016. december 9-én kelt ítéletével K. T. vádlottat a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége vádja alól felmentette. 

 

Xanax-ot kevert áldozatai italába B. J., s mikor azok a nyugtatótól elbódultak, kirabolta őket. A férfit I. fokon 7 év 6 hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság. Ezen ítéletet hagyta helyben a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék, így az jogerőre emelkedett.
 

2019. február 6-án megismételt eljárás során hozott ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság azon férfiak ügyében, akik 2014-2015-ben országszerte fosztottak ki szépkorúakat. 

A Balassagyarmati Járásbíróság a 2019. április 9-én megtartott tárgyaláson a vádlottat rablás bűntette, súlyos testi sértés bűntette és rongálás vétsége miatt 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, egyúttal 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Nagykanizsai Járásbíróság 2019. június 20. napján, a bíróság elé állítás után mindössze két órával jogerős ítéletet hozott annak a zsarolással vádolt, dél-zalai testvérpárnak az ügyében, akik az egyik ismerősüktől követeltek pénzt egy róla korábban, telefonnal, titokban készített felvételre hivatkozva.

A Debreceni Törvényszék 2019. május 30-án tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyben, amelynek vádlottjai több debreceni ingatlanba is betörtek, ahonnan páncélszekrényt, készpénzt, valamint más értéktárgyakat tulajdonítottak el. A másodfokú bíróság mind a négy vádlott esetében enyhített a korábban kiszabott büntetéseken. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 17 éves kiskunhalasi fiatalkorú fiúnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2020 májusa és júliusa között úgy próbált meg pénzhez jutni, hogy több sértettet is késsel, bicskával illetve boxerrel fenyegetett meg.

A fiú a megalapozott gyanú szerint 2020 májusában és júniusában több alkalommal is a sértett férfi nyomába szegődött, tőle pénzt kért, azonban amikor a sértett férfi megtagadta a kérés teljesítését, a gyanúsított a bicskájával megfenyegette és hazáig követte őt.

A vádlott, miután korábbi tartozását visszafizette, nem tudott elszámolni felesége felé a hiányzó összeggel, ezért a történteket rablásnak álcázta. Megvágta magát, megrongálta gépjárművét, és még a rendőrségnél is bejelentést tett.