Részletes keresés

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy 25 évvel ezelőtti, nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanúsítottjának letartóztatását.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 22 éves kecskeméti férfinek a letartóztatását, akit egy 78 éves nő kirablásával gyanúsítanak.

A kifosztás bűntette miatt indult ügyben született jogerős végzés azzal a férfival szemben, aki egy alvó sértett ágya mellől lopta el a mobiltelefonját.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. július 4-én napközben egy emődi ingatlan udvarára meggyújtott kanóccal egy benzines flakont dobott, amely az ablaknak csapódott és a földre hullott. A házban lakó személy még időben eloltotta az égő anyagot, személyi sérülés nem történt.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet közveszélyokozás bűntettének megállapítására.

Vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt hozott ítéletet a Tatabányai Járásbíróság 2023. szeptember 5-én tartott tárgyaláson, egy olasz állampolgárságú férfivel szemben. A bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, 5 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte. Az ítélet jogerős.

A Szikszói Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki az idős sértettet hólapáttal bántalmazó vádlottal szemben.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. október 20-án lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság rablás bűntettében mondta ki bűnösnek és mint különös visszaesőt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 45 éves nőt, aki 2012.

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül. előkészítő ülésen 90 nap elzárásra és 2 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 39 éves ceglédi férfit, akivel szemben cserbenhagyás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája egy fiatal nő bűnügyi felügyeletét rendelte el 4 hónapra, 2024. május 4-ig, amelynek értelmében a gyanúsított a bíróság által kijelölt ingatlant kizárólag hatósági idézés vagy orvosi ellátás céljából hagyhatja el.

A gyanúsított és a sértett között több éve húzódó súlyos konfliktus áll fenn, ezért alappal feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén ismételten megpróbálná bántalmazni a sértetett. Fennáll tehát a bűnismétlés konkrét és reális veszélye, ez volt a bűnügyi felügyelet elrendelésének indoka.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 28 éves nőnek, akivel szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a perui születésű férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletével.

2024. 07. 05.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen 1 rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és 1 rendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap letöltendő börtönre és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit. Elrendelte továbbá egy korábbi, 8 hónap - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett - fogház utólagos végrehajtását. Kötelezte a vádlottat 134.806 forint bűnügyi költség megfizetésére.

2024. 05. 29.

A Komlói Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével E. R. vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette, súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt halmazati büntetésül egy év börtönre, három év közúti járművezetéstől eltiltásra és kettő év közügyektől eltiltásra ítélte. Kötelezte a vádlottat több mint 700.00 forint bűnügyi költség államnak történő megfizetésére.

2024. 03. 11.

A Tatabányai Járásbíróság nyilvános, folytatólagos tárgyaláson rablás bűntette ügyében hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki ivócimboráját rabolta ki. A bíróság a többszörös visszaeső férfit 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

2025. 03. 06.

A Kecskeméti Járásbíróság 510.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy korábbi polgármestert, akivel szemben sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Az ítélet lényege szerint a vádlott egy Kecskemét környéki nagyközség polgármestere volt. 

A mandátuma alatt 2017. február 27. napján a település házipénztárából 1.450.000 forint utólagos elszámolású előleget vett fel. 

2025. 03. 06.

Társaival próbált meg több ingatlant is kifosztani a terhelt. Egy házból számos értéket magukkal vittek, az ott élő nőt pedig fegyverrel fenyegették meg. Jelentős értékre, fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 6-án megtartott ülésén elrendelte az egyik terhelt letartóztatását.

2025. 07. 17.

Mobiltelefonon és az interneten tárolt gyerekekről készült pornográf képeket és videókat a terhelt. Tevékenységéről az ausztrál rendőrök is jelzést adtak a magyar hatóságnak. 2025. július 17-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a férfi letartóztatását, aki ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről (személyekről) pornográf felvétel megszerzésével (tartásával) elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt nyomoz.

A Szekszárdi Törvényszék mint másodfokú bíróság a 2020. november 3-án tartott nyilvános ülésen – helybenhagyva a Paksi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – halmazati büntetésül 4 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas évei elején járó férfit, aki 18 éven aluli lányoktól - olykor fenyegetés hatására - pornográf felvételeket szerzett meg, azokat tárolta, néhány esetben pedig a birtokába jutott felvételeket nyilvánossá és hozzáférhetővé tette.

Zalai bírói archontológia, 1872-2024 : a Zalai bírói archontológia, 1872-2020 átdolgozott kiadása / [az anyaggyűjtést végezte, a kötetet szerk. Horváth Zsolt] ; [kiad. a Zalaegerszegi Törvényszék]. - Átdolg. kiad.. - Zalaegerszeg : Zalaegerszegi Törvényszék, 2024.zala

A Debreceni Törvényszék a mai napon határozatot hirdetett a J.A. és társai ellen bűnszervezetben, társtettesként, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntette miatt indított büntető ügyben.

A Debreceni Járásbíróság 2016. október 16-án hozott ítélete ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére jelentett be fellebbezést, míg a vádlottak és védőik felmentés, illetve enyhítés végett éltek jogorvoslati jogukkal.