Részletes keresés

Pályázási határidő

Pályázat a Székesfehérvári Járásbíróság
polgári csoportvezető bírói (32. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Marcali Járásbíróság elnöki (36. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Körmendi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette és társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt halmazati büntetésként 1 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a büntetett előéletű vádlottat.

A Miskolci Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével – 180.000,- forint pénzbüntetést szabott ki azzal a vádlottal szemben, aki egy miskolci szórakozóhelyen többször fejen ütött egy vendéget.

A Körmendi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt egy szerb állampolgárt.

A Körmendi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt egy román férfit.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 39 éves kecskeméti férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2019. január és 2020. augusztus közötti időszakban valós szándék nélkül több épület felújítását ígérte.

Pályázási határidő

Pályázat a Szolnoki Járásbíróság elnöki (32. számú) álláshely betöltésére
 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Budakörnyéki Járásbíróság elnökhelyettesi (102. számú) álláshely betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte egy moldáv férfi letartóztatását.

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 5 év 4 hónap Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt két szerb állampolgárságú férfit.  

Pályázási határidő

A Debreceni Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

a Debreceni Járásbíróság Végrehajtási és peren kívüli Csoport csoportvezetői (100. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.
A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Balassagyarmati Járásbíróság elnökhelyettesi 
(32. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Füzesabonyi Járásbíróság 
elnöki (28. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Jászberényi Járásbíróság 
elnöki (33. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Siófoki Járásbíróság 
elnöki (39. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Nyírbátori Járásbíróság 
elnöki (45. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Dabasi Járásbíróság elnökhelyettesi (95. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.
A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Ceglédi Járásbíróság 
elnöki (82. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.
A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Szombathelyi Járásbíróság társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap időtartamú börtönbe végrehajtandó szabadságvesztésre, és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt két szerb állampolgárságú vádlottat.