A Fővárosi Törvényszék másodfokon megváltoztatta a kerületi bíróság ítéletét abban a büntetőügyben, amely egy lelkész ellen indult testi sértés és 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt.
Részletes keresés
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a bíróság működésében felmerülő ok miatt a Tatabányai Törvényszéken 2025. április hó 15. napján a személyes ügyfélfogadás szünetel.
A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot a dunai hajókatasztrófa miatt indult büntetőeljárásban. A terhelt bűnügyi felügyeletét a törvényszék továbbra is fenntartotta a megismételt eljárásra utasított bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, vagy – fellebbezés esetén – az ítélőtáblának a bűnügyi felügyelet tárgyában hozott döntéséig. A bűnügyi felügyelet magatartási szabályait továbbra is a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.
Kinevezéseket adott át országjáró körútjának első állomásán az Országos Bírósági Hivatal elnöke, kollégiumvezetőket nevezett ki a Pécsi Ítélőtábla Büntető, illetve Polgári Kollégiumának élére. Az OBH elnöke hagyományteremtő szándékkal hívta életre a vidéki járásbíróságok bejárását, első útja Baranya megyébe vezetett.
A hosszú évekre visszanyúló hagyományoknak megfelelően az Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából 2024. október 21. és 25. között ismét változatos programokkal várták a bíróság dolgozói az érdeklődő csoportokat. Ebben az évben is több száz általános iskolás és középiskolás tanuló látogatott el valamely Békés vármegyei bíróságra, amely jól mutatja a rendezvény népszerűségét.
Az idén megrendezett programokon a diákoknak lehetőségük nyílt arra, hogy körbejárják a bírósági épületeket, megtekintsék a tárgyalótermeket, a fogvatartotti váróhelyiséget, valamint a bíróságok által gyakran használt távmeghallgató rendszer működésébe is bepillantást nyerhettek. Általános jogi ismeretekről tartott előadások keretében hasznos információkkal gazdagodhattak a bírósági szervezetről, a bíróság munkájáról, az ítélkezésről, és annak területeiről, a bíróvá válás folyamatáról, valamint felhívták figyelmüket a fiatal korosztályt érintő aktuális problémákra, így például szóba kerültek az internettel kapcsolatos bűncselekmények. A vállalkozó kedvű csoportok perszimulációban is részt vettek, így játékos formában ismerhették meg a bírósági eljárások menetét.
A Gyulai Törvényszék a társadalmi szerepvállalás jegyében kiemelten fontosnak tarja, hogy a diákok hiteles és közérthető tájékoztatást kapjanak a jogi témákban. Ennek megfelelően a rendezvény már évek óta kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők nemcsak elméletben szerezzenek információkat, hanem a mindennapi bírósági munkavégzésbe is bepillantást nyerjenek.
Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2025. március 15. napjától dr. Mihályi Mónika törvényszéki tanácselnököt nevezte ki a Zalaegerszegi Törvényszék Polgári, Gazdasági és Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetőjévé
Dr. Mihályi Mónika 2002-től bíró, 2004-től az egykori Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon dolgozott, amelynek 2014 és 2018 között elnöke volt. 2018 óta a Zalaegerszegi Törvényszék bírája, 2023 óta tanácselnök.
A kollégium - amely a polgári, gazdasági és munkaügyi ügyszakba beosztott bírák szakmai testülete - vezetése hat évre, 2031. március 14. napjáig terjedő időtartamra szól.
Dr. Bartalné dr. Mentes Judit
sajtószóvivő
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 148.§-a alapján 2025. július 15. és 2025. augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok.
Az ítélkezési szünet időtartama alatt a bíróságok – főszabály szerint – nem tartanak tárgyalásokat. A főszabály mellett, például a soron kívüli eljárás esetén azonban tárgyalás is tartható.</p>
Spannerné dr. Csatári Zsuzsannát nevezte ki 6 évre a Székesfehérvári Törvényszék elnökhelyettesévé az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az új elnökhelyettes munkájával az igazságszolgáltatás tekintélyét is szeretné emelni.