A Debreceni Járásbíróság 2024. június 19-én bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet annak a 40 éves vádlottnak az ügyében, aki obszcén szavakkal illette a vele szemben intézkedő rendőröket.
Részletes keresés
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke az elmúlt hét év eredményeiből kiemelte, hogy országosan 40 százalékkal csökkent a 2 éven túli ügyek száma, amelyben a Budapest Környéki Törvényszék is élen jár. A Budapest Környéki Törvényszék 14 járásbíróságán 2018-ban harmadával sikerült csökkenteni a két éven túli büntetőperek számát.
Különdíjat kapott kormányzati kategóriában az Országos Bírósági Hivatal weboldala Az Év Honlapja pályázaton.
A Magyar Marketing Szövetség 18. alkalommal szervezte meg a versenyt. Az idei megmérettetésre 26 kategóriában 183 pályamű érkezett.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a járványhelyzetre való tekintettel a bíróságokon rendkívüli ítélkezési szünetet rendelt el, amelynek időtartama alatt az OBH-ba érkező papíralapú iratok kezelésére is különleges szabályok vonatkoznak.
I. Mátyás és az igazságszolgáltatás címmel megjelent az Országos Bírósági Hivatal legfrissebb, saját gondozásban megjelent kiadványa, az OBH tudományos művek sorozatának első kötete. A könyvbemutatóval kezdetét vette a Bíróságtörténeti Hét rendezvénysorozata.
A Magyar Igazságügyi Akadémián 2016. április 11. és 12. napján került megtartásra a bírák és bírósági titkárok részére szervezett Idegenrendészeti- és menekültügyi őrizetek meghosszabbítása- jogalkalmazói ismeretek témájú képzés, amely sikeresen lezárult.
Egyre nagyobb az igény arra, hogy a bíróságok a digitális térben is jelen legyenek: az online jelenlét, az elektronikus kapcsolattartás ugyanis egyszerűbbé teszi a bíróságok elérését mind a bírák, mind az ügyfelek számára - hangzott el a Digitális Nyílt Nap ötödik állomásán.
Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2020. május 6. napján számolt be az Országgyűlés plenáris ülésén a bíróságok 2018. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről. Az OBH elnöke kiemelte, hogy a bíróságok valamennyi ítélkezési szinten több ügyet fejeztek be, mint amennyi érkezett, ennek köszönhetően az ügyhátralék tovább csökkent.